Ötvenhétben New Yorkban találkoztam Homonnay Tamás rúdugró magyar bajnokkal; panaszkodott, itt cirka egy méterrel többet ugranak, mint ő otthon. Azt feleltem: mit mondjon erre egy dzsesszdobos?

Reviczky Zsolt

- Négyévesen kezdtem püfölni a padlót - ecseteli a zenével való korai ismerkedését a 70 esztendős Tommy Vig. - Chappy kis Amerikát varázsolt ide a negyvenes években. Apámék játszottak az Arizonában, a Parisien Grillben, a Moulen Rouge-ban, gyakran szerepeltek - élőben! - a rádióban is. Radics Gábor hegedűs javasolta, léptesse föl a gyereket, mert nagyon tehetséges.

Mindez a háború borzalmai után történt. A zsidó család csodával határos módon, jó szándékú segítők és egy életmentő okmányhamisítás révén menekült meg a nácik elől, s noha a szülők nem éltek pedáns családi életet, magukba szívták a felszabadulás utáni friss levegőt. Az anyai szódagyárat ugyan '48-ban államosították, de megmaradt Vig György kezében a szaxofon és a klarinét - amivel jól el tudott boldogulni.

De csak 1949-ig, mert akkor az amerikás dzsesszt kitessékelte a hazai mulatókból a rákosista hatalom. Az imperialisták szvingjét zörgető zenekarok oroszos kalinkára váltottak, ami borzasztó félreértés volt.

- Tanultam, fociztam, csavarogtam - foglalja össze a legendás ütős, s a Teleki teret kezdi emlegetni. Innen ugrott át 1956. november 18-án - ahogy mondja - a túlsó "sarkon" lévő Los Angelesbe (s ment utána az egész família 1957-ben; apja nemrég, 95 évesen hunyt el). A tizennyolc éves fiú ekkor már neves muzsikusnak számított. A legjobb magyar dobtanártól, Jámbor Lalától, az Operettszínház vezető ütősétől tanulta a szakmát, s játszotta a harmonikás Tabányi Mihállyal, Bacsik Elek gitárossal és idős Pege Aladár bőgőssel a Tiger Raget, az Indian Love Callt vagy a The Prisoner's Songot.

- Amikor leszálltam a repülőről New Jersey-ben, egy dollár lapult a zsebemben - érzékelteti kalandos érkezését a "csodadobos". - Egy katonai táborban Jávor Pál segített szortírozni a magyar menekülteket. Mondom, én vagyok a Vig Tommy Budapestről. Jávor kérdi: és akkor mi van? Ötvenhétben New Yorkban találkoztam Homonnay Tamás rúdugró magyar bajnokkal; panaszkodott, itt cirka egy méterrel többet ugranak, mint ő otthon. Azt feleltem: mit mondjon erre egy dzsesszdobos?

- Egy újságíró mutatott be Stan Kentonnak, aki meghallgatta a demóm, s számot rendelt tőlem a zenekara számára. Huszonhat éves voltam. A következő alkalommal már vibrafonra írtam az Intro, a Largo, a Presto és a Besame Mucho című darabokat Stannek. A bemutató előtt Lalo Schifrin (a Mission Impossible zeneszerzője - R. L.) fölháborodva kérdezte, egy komoly koncertre hogy lehet ilyen bugyuta számot hozni. Viszont amikor megszólalt a zenekar, azt mondta: It works (működik). Ettől megnyugodtam.

1960-ban Las Vegasba "fészkelte" be magát, bigbandekben dobolt, kísérte Tony Bennettet, közben Szabó Gáborral Seattle-ben jamelt. '69-ben egy zenész-szakszervezeti sztrájk miatt elbocsátásokra került sor, de Tommy Vig ebből is szerencsésen jött ki. Elszegődött Hollywoodba stúdiózenésznek. Játszott filmzenét, fellépett élő tévéműsorokban, közreműködött lemezeken, rádiófelvételeken, hirdetésekben.

- A Universalnál egy nap ütőzésért 1500 dollárt kaptam, amikor pedig Rod Stewart lemezére játszottunk, 300 dollár volt az órabérem. Mindig volt önálló bigbandem. Egyszer kerestem egy fekete szaxist. A zenészügynök adott húsz nevet, elkezdtem telefonálni. Az egyik nem ért rá, a másik nem volt otthon, a harmadik fáradt volt, a negyedik beteg. A nyolcadik vagy a kilencedik mondta, Smith-nek hívják, oké, jön a meghallgatásra. Úgy fújta a szaxit, mint az álom. Ekkor jöttem rá, hogy Amerikában minden utcasarkon találsz világszínvonalú muzsikust.

Elkerülték a tipikus zenészbetegségek (alkohol, kábítószer). Mia Kim koreai táncossal, zenésszel évtizedek óta boldog házasságban él. Együtt költöztek Magyarországra 2006-ban.

- Sok cikk megjelent rólam a Down Beatben, amerikai zenészként emlegettek. Fölléptem Henry Mancinivel, Stan Kentonnal, játszottam Frank Sinatra és Eric Clapton lemezein, szólókarrierem is rendben volt, számos filmzenét írtam. Mégis eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, el kell jönnöm. Az amerikai zenei világ fölött átvették az uralmat a nagyvállalatok, a zenészek előre megírt sikerforgatókönyvek alapján, megrendelésre készítik a lemezeiket, a marketing ma már többet számít, mint a szorgalom, a tehetség és a szerencse. Európai levegőt akartam szívni, ezért vagyok újra itthon.

- Három magyar dzsesszzenész tudott amerikai karriert befutni - mondta Deseő Csaba, az ismert hegedűs. - A gitáros Szabó Gábor és Zoller Attila, no meg a dobos-vibrafonos Tommy Vig. Játékában a fantasztikus profizmust, a virtuozitást és az egyéniséget kedvelem. Amit letett az asztalra, rendkívüli teljesítmény.

- Tapasztalt, pontos és profi zenész, zeneszerző - fogalmazott róla Schreck Ferenc harsonás, a Budapest Jazz Orchestra vezetője. - Számos dalt hangszerelt nekünk, jó a humora, és hazahozta magával az amerikai dzsessz ízeit. Igazi színpadi személyiség. Megtanulta, hogy nem elég a terméket elkészíteni, el is kell a közönségnek adni.

A hazai dzsesszéletben az invenciózus Tommy Vig hamar fölvette a ritmust (egy jó dobosnak ezt tudnia kell!), s nem rohan ugyan egyik fellépésről a másikra, de gyakran hívják vendégszerepelni. A viszszailleszkedésben Gonda Jánostól, Borbély Mihálytól és László Attilától kapta a legtöbb erkölcsi segítséget (beválasztották például a Magyar Jazz Szövetség elnökségébe). Oláh Kálmánnal az elmúlt év végén és a napokban adott koncertet, föllépett a Chameleon Bigbanddel, s játszik olyan fiatal zenészekkel, mint a klarinétos Fritz József és a dobos Cseh Balázs (Mia Kim énekel).

Egészen furcsa területekre téved. Nemrég közbeszerzési pályázaton vett részt (magyar népdalok bigbandes megszólaltatását tervezi Pécsett). Amikor a hazai bürokrácia útvesztőiben bolyong, s közlik vele, rosszul töltötte ki a rubrikát, csak annyit mond:

- Vig Tommy vagyok Budapestről. Én csak dobolni és vibrafonozni tudok.

Majd hozzáteszi, ahhoz ért igazán.