Kívülről egyébként az látszik, hogy az egykori lelátó fémcsontvázzá csupaszodott, a salakot jól láthatóan benőtte a gyom, a hátsó pályákon az ottfelejtett bírói magasles emlékeztet csupán valamikori mérkőzésekre. Érdeklődjek talán a kágéefnél, az záratta be a kaput, ott esetleg tud valaki valamit, mondja jóindulatúan a gondnok. Talicskát toló ember bukkan elő, hát ő minek talicskázik, ha nincs mit, firtatom. Sövényt nyír, tesz-vesz, de már nem salakoz, pályát föl nem fest, magyarázza a gondnok. Azért a kágéef ügyében eligazít: Központi Gazdasági Főigazgatóság a becsületes neve, ha valahol, hát ott útba igazítanak.

Jómagam ebben kevésbé hiszek, ugyanis azt beszélik, hogy éppen azért jutott oda a létesítmény, ahová, mert az érintettek - a Belügyminisztérium, a fővárosi önkormányzat és a XIII. kerületi polgármesteri hivatal - képtelenek eldönteni, kié is a stadion tulajdonjoga. Szabó Bence, az UTE korábbi elnöke is arra panaszkodott, hogy hozott volna ő befektetőt, de valamennyi visszariadt, mert nem tudta, kivel kell tárgyalni. A telefonos nyomozás elkerülhetetlen; azért próbálom elodázni az elodázhatatlant, nézelődöm még egy kicsit. Köröttem évszázados fák, karnyújtásnyira a Duna; kevés teniszstadion fekszik a margitszigetihez hasonló gyönyörű környezetben, állapítom meg magamban nem először. Az egyetlen zavaró tényező a Palatinus közelsége; előfordult, hogy sorsdöntő labdamenet közben Kovács Pistikét keresték a szülei hangosbemondón. A hullám idejét jelző kolompolás sem szólt mindig jókor, ám lássuk be, az 1921-ben megnyitott strandot mégsem költöztethették el.

Már csak azért sem, mert a Dózsa-stadion csak a kisöccse lehet a "Palának": 1952-ben avatták. A strand szebb, mint valaha, a stadiont negyvennyolc évesen bezárták. Sőt valójában már előbb elérkezett a búcsú pillanata. Amikor 1993 őszén a magyar Davis Kupa-válogatott 4:1-re legyőzte az argentinokat, s ezzel feljutott a Világcsoportba, a diadal mámorában aligha gondolt bárki is arra, hogy az élsport ezzel búcsúzott a Dózsa-stadiontól. Az elmúlt évtized legfényesebb magyar teniszsikere, az 1995-ös, ausztrálok elleni 3:2 már alkalmi helyszínen, a Kisstadionban született.

Taróczy Balázsnak máig a szíve csücske a szigeti szentély, pedig megfordult a világban itt-ott. "Jó volt hazajönni egy hétre a Davis Kupa-meccsekre. Emlékszem, a Hapci vagy a Morgó vízibusszal érkeztünk a budai oldalról, az volt a különjáratunk. Hetvenhatban 3:2-re vertük a csehszlovákokat; mindkét egyesemet megnyertem, pedig az ellenfélnél játszott Jan Kodes is. Azt sem felejtem el, amikor a spanyol Orantest öt szettben legyőztem. A Higueras elleni meccsem vasárnap este sötétedés miatt félbeszakadt; a hétfő déli folytatásra is kijött négyezer ember. A hetvenhármas, szovjetek elleni összecsapás pedig azért emlékezetes a számomra, mert akkor mutatkoztam be a DK-csapatban, igaz, nem túl nagy sikerrel. Kakuliától három mérkőzéslabdáról kaptam ki, a fénykorában lévő Metrevelivel szemben nem volt esélyem. A párosra Kádár János is kíváncsi volt; egy röptét elrontottam, dühömben belerúgtam a labdába, ami három centivel kerülte el a fejét."

A bajok alighanem akkor kezdődtek, amikor a szó szerint fapados lelátó feladta az idővel folytatott egyoldalú harcát. Az egykor ötezer embert is befogadó nézőtér életveszélyessé vált, előbb a felső karéjt kellett lezárni, majd az alsót is. Időben elkezdett kezelés nyilvánvalóan megelőzhette volna a bajt, ám a pénz-hiány nemet mondott a renoválásra. Az UTE teniszszakosztálya a "center" lezárása ellenére működött tovább a hátsó nyolc pályán, aztán már ott sem, ugyanis a Belügyminisztérium és a klub viszonyában, ahogy egyik beszélgetőtársam fogalmazott, elvarródtak a szálak. Ez kevésbé líraian annyit jelentett, hogy a BM nem támogatta tovább az UTE-t. Ami a tulajdonviszonyokat illeti, Őze István, az egyesület vezetője sem biztos abban, hogy kié a stadion. "Egyesek szerint a dunai szigetek a főváros fennhatósága alá tartoznak, mások szerint az egykori Dózsa-stadion a XIII. kerületi önkormányzaté. Az UTE semmit nem tehet a felújítás érdekében, miután nem tulajdonos, továbbá, mert állami támogatás híján tagdíjakból tartja fenn magát."

A XIII. kerület sportügyekben illetékes tisztviselője szerint nekik semmi közük a stadionhoz, így felújításán sem gondolkodnak. Néhány telefon után szerencsésen rálelek az illetékesre; ő Meichl Géza, a gondnok által már emlegetett KGF főigazgatója. Ő záratta be a pályát, nyilatkozni is csak ő nyilatkozhat. Készséges, így végre tisztázhatjuk az eddig homályos részleteket is. "A stadion területe állami tulajdon, a kezelői jog a Belügyminisztériumé. Évtizedeken keresztül az Újpesti Dózsa, majd az UTE teniszszakosztálya működött a sporttelepen, ám egy ideje nincs kapcsolat a BM és a klub között. A minisztérium a kezelői jogról lemondani nem akar, a felújításon anyagiak hiányában nem gondolkodik. Pillanatnyi álláspontunk szerint a létesítmény pályáit olyan állapotba kell hoznunk, hogy azok megfeleljenek a tömegsport igényeinek; ez salakcserével megoldható. Elsősorban a dolgozóinknak szeretnénk sportolási lehetőséget biztosítani, de az üzleti hasznosítást sem zárjuk ki. A közelben két nagy szálloda is található, ez megmozgatta a fantáziánkat. Arra azonban nem látok esélyt, hogy minőségi sporteseményeket is rendezzenek a stadionban, már csak azért sem, mert az életveszélyes lelátót sürgősen el kell bontani."

Nyugodj békében, Dózsa-stadion. Emlékedet a BKV megőrzi.