|
Liza Minnelli amerikai énekes- és táncosnő 1946. március 12-én, Los Angelesben született. Édesapja Vincente Minnelli rendező, édesanyja a világhírű Judy Garland. Anyja őt és két testvérét egyedül nevelte fel. Mivel az alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenvedő Judyt elküldték Hollywoodból, gyermekeivel végigvándorolta Amerikát, egészségi állapotától függően sztárként vagy éppen részeg koldusként. Ha nem tudta kifizetni a szállodai számlát, egyszerűen megszökött. "Több réteg ruhát kellett magunkra húznunk. Amit nem tudtunk így elvinni, azt otthagytuk" - emlékezik vissza Liza a gyerekkorára. Karrierje ennek ellenére már egészen pici korában elkezdődött. A tehetséges kislány hamarabb tudott énekelni és táncolni, mint írni és olvasni. Hétévesen már a Palace Theatre tagja New Yorkban, tinédzserként színművészetet tanult, és 17 éves korában a Broadwayn játszott. Öt évvel később édesanyja altató-túladagolás következtében meghalt. "Nagyon szerettem őt" - mondja Liza annak ellenére, hogy egyik közös fellépésük után a tapsra féltékeny Judy lelökte lányát a színpadról. Liza Minnelli pályafutása egyre magasabbra ívelt: 1965-től kabarékban játszott, 68-tól pedig filmezni kezdett. Első filmjében, az Albert Finney rendezte Charlie Bubblesben ő volt a vágy titokzatos tárgya. Otto Preminger Mondd, hogy szeretsz (1970) című filmjében egy nagyon testhezálló, komikus-melodramatikus szerepet kapott. A csúcsot 1972-ben a Bob Fosse rendezésében készült Kabaré című musicalben, Sallyként érte el. Ezt követően több tévésorozatot is építettek legendássá vált karizmatikus egyéniségére, humoros és agresszív, mégis megrendítő karakteralakításaira. Pályája során jelentősebb szerepeket kapott még a Visszatérés Óz földjére (1974), Lucky Lady (1975), Nina (1976), Bombasiker (1976), Arthur (1981), Ez ám a tánc! (1985), Bérelj zsarut! (1988), Csupa balláb (1991) című filmekben. Szinte mindenki ismeri Martin Scorsese New York, New York című musicaljének világhírűvé vált betétdalát, amit szintén Liza énekel. Az évek során Liza Minnelli minden rangosabb díjat begyűjtött, köztük a Tony-díjat, a Mar del Plata-i fesztivál legjobb színésznő díját, Emmy-díjat, Oscar-díjat, Arany Glóbusz-díjat, a Brit Akadémia díját, és a Donatello-díjat. Hihetetlenül gazdag és eredményes szakmai pályafutása mellett azonban végig küzdött édesanyjától örökölt szenvedélybetegségével. Voltak időszakok, amikor már csak a gyógyszer, alkohol, kábítószer ördögi háromszögében tudott létezni, mígnem - már a teljes összeomlás határán - 1984-ben barátnője, Liz Taylor rábeszélésére részt vett egy elvonókúrán, bár a szenvedély többé-kevésbé továbbra is élete állandó kísérője maradt. "Láttam a tükörben, hogy milyen formátlan és felpuffadt vagyok. Hirtelen világossá vált előttem, hogy pontosan olyan vagyok, mint a mama." Liza a magánéletben is csak nehezen találta meg a boldogságot. Nem volt szerencséje a férfiakkal: három házassága is válással végződött. Gyermeke nem született, bár "talán egy gyerek mindent megoldott volna. De nem sikerült szülnöm, négy vetélésem volt" - vallja a színésznő. Az elmúlt három esztendő további súlyos megpróbáltatásokat hozott Lizának: gerinc- és csípőműtét, vírusos agyhártyagyulladás, beszédkészségének csaknem teljes elvesztése és gyötrelmes visszaszerzése. Mostanában úgy tűnik, hogy talán révbe ér a művésznő. Tíz magányos év után tavaly márciusban az 56 éves Liza Minnelli ismét kimondta a boldogító igent a 48 éves koncertszervező David Gestnek. A szemmel láthatóan boldog párt olyan ismert nevek kísérték az oltárhoz, mint Elizabeth Taylor, Michael Jackson, Diana Ross, Elton John, Michael és Kirk Douglas, Anthony Hopkins és még sokan mások.
A Kabaré című filmben Sally Bowles, az identitását idegen környezetben kereső amerikai lány, és két fiú szövevényes történetét láthatjuk a második világháború küszöbén.
|