A vizsgálatot összegző tanulmányban utolsó mohikánokként jellemzi ezt a házassági évjáratot. Miért?

Ez az utolsó nemzedék, amelyik még követte a szülői példát, mind az együttélés formája, mind a gyerekvállalás terén. Tíz évvel ezelőtt a 20-24 év közötti nők több mint fele volt férjnél, 2001-ben alig ötödük. Az 1991-ben férjhez ment asszonyok tíz év alatt átlag 195 gyereknek adtak életet, míg ugyanezen idő alatt a teljes termékenységi mutató - ami azt jelzi, hogy egy nőnek átlag hány gyereke születik élete során - 1,3-re csökkent.

Mi lehet az oka, hogy tíz év alatt ennyire megváltoztak az együttélési szokások, hogy a fiatalok ennyire ódzkodnak a házasságtól?

Általában jellemző ez a fejlett világra, és az okokat csak találgatni lehet. Magyarországon a 70-es években a fiatalok "rohantak" a házasságba, a lányok kilenctizede 30 éves korára már férjhez ment. És a házasságkötést nyomban követte a gyerek megszületése. Ezek a gyerekek azok a mai fiatal felnőttek, akik nem "rohannak" házasságot kötni, talán a szülők példáján okulva. De mintha általában félnének az önállóságtól, vagy csak a kényelmüket féltik. Sokkal több felnőtt, dolgozó, jól kereső fiatal él a szüleivel, mint korábban.

A gyerekek harmada ma már nálunk is házasságon kívül születik. A házasságok számának csökkenése mégis magával hozza a termékenység csökkenését.

Minden országra vonatkozatva általános érvényű igazságként ez nem mondható ki, de nálunk - az elmúlt tíz év tapasztalata alapján - ez a helyzet. Akik viszont házasságra lépnek, nem feltétlenül vállalnak kevesebb gyereket, mint szüleik. A tíz évvel ezelőtt házasságot kötött fiatal nők 96 százaléka már világra hozott legalább egy gyereket - ez nagyjából a meddőségi határ -, és gyakoribb a három- vagy többgyerekes család, mint a szülők nemzedékében. A velük egykorú egyedülállók vagy házasságon kívüli párkapcsolatban élők többségének nincs, vagy legföljebb egy gyereke van.

Némely országban - főleg a skandináv államokban - nem befolyásolja a gyerekszámot, hogy összeházasodtak-e a szülők vagy sem. Nálunk a közvélekedés még mindig elítéli a házasságon kívüli kapcsolatból származó utódot?

A statisztika nem mutat különbséget a házasságon kívül született gyerekek arányában attól függően, hogy kis községben vagy nagyvárosban élőkről van-e szó. A Dél-Dunántúlon a legmagasabb az együttélésből születettek aránya. Ebből arra következtethetünk, hogy a közvélemény ma már nem különbözteti meg a párkapcsolatot és a gyerekeket annak alapján, hogy "törvényesített-e". Az együttélések viszont törékenyebbek, mint a házasságok, tehát lehet, hogy ez visszatartó erő egy olyan hosszú távra szóló és nagy felelőséggel járó kötelezettségtől, mint a gyereknevelés. Vizsgálataink alapján azok a kapcsolatok bomlanak fel a legkönnyebben, amelyeket a fiatalok a házasság alternatívájaként választanak. Ott tartósabb az együttélés, amit próbaházasságnak szánnak, bár közel sem lesz mindegyikből házasság. A legtartósabbak azonban azok a házasságok - furcsamód -, amelyeket nem előzött meg együttélés.

Mit tapasztaltak a vizsgálat során? Mi befolyásolja a házasságok tartósságát?

Az 1991-ben házasságot kötött párok alig valamivel több mint háromnegyede él ma is együtt. Ez a korábbi korosztályokhoz viszonyítva is magasabb válási arány, tehát nem elég stabilak a házasságok. A kapcsolat szilárdságában a legmeghatározóbbnak tűnik a családi fogadtatás, a férj szüleinek családi állapota és az együtt járás időtartama. A legmagasabb arányban - 30 százalék - azok a fiatalasszonyok váltak el, akiknek édesanyja közömbösen fogadta, vagy éppen ellenezte a házasságot. Az átlagosnál gyakrabban bomlottak fel azok a házasságok, amelyekben a férj elvált szülők gyereke volt. Az együtt járás - nem együttélés - pedig láthatóan megalapoz egy házasságot. Ott, ahol az "udvarlás" meghaladta a három évet, a pároknak több mint nyolctizede ünnepelte együtt az esküvő 10. évfordulóját. A házasság első kritikus időszakának a második év tűnik, ekkor volt a leggyakoribb a válás. Feltehetően ezek a fiatalok már eleve "nem illettek" össze, és ez az együttéléssel nagyon hamar kiderült. A második kritikus időszak a házasság 4-6. éve, ez az időszak az, amikor a szerelmet - jó esetben - felváltja a szeretet, az egymás iránti türelem, törődés és figyelem.

A lakhely, az iskolai végzettség, a gyerekszám és a munkavállalás hatással van az együttélés stabilitására?

Ebben az összehasonlításban a legmeghatározóbbnak a lakóhely szerepe mutatkozik. Budapesten a pároknak alig több mint kétharmaduk, míg a községekben több mint 80 százalékuk él még együtt. A gyerek is nagy összetartó erőnek tűnik, a két- és háromgyerekeseknek nyolctizedénél "működik" még a házasság. Ott, ahol nincs gyerek, a kapcsolatok több mint 40 százaléka bomlott fel, lehet, hogy éppen ezért. Az önálló egzisztencia hiánya a jelek szerint visszatartja a nőket a válástól, a háztartásbeliek jóval nagyobb aránya él eredeti házasságában, mint a saját jövedelemmel rendelkezőké. Az anyagi gondok is rosszat tesznek az együttélésnek. A legstabilabbak azok a házasságok voltak, ahol a fiatalasszonyok úgy vélekedtek, hogy elfogadhatóan élnek. Ez egyébként az átlagosnál magasabb életszínvonalat jelentett. Már a gondok nélkül élők körében is jóval nagyobb volt az elváltak aránya. Nem találtunk viszont jelentős eltérést a végzettség függvényében. Pontosabban: úgy tűnik, hogy a feleség iskolázottsága növeli az együtt maradás esélyét. A legfeljebb általános iskolát végzetteknek 73 százaléka élt az eredeti házasságában, míg a diplomásoknak 78 százaléka.

Az elmondottak alapján a biztos egzisztencia - magasabb iskolai végzettség és megfelelő anyagi háttér - "jót tesz" a házasságnak. Miként Tolsztoj megfogalmazta, minden jó házasság egyformán jó, míg minden rossz házasság a maga módján rossz. Vannak-e mégis általánosítható tapasztalatai a kudarcba fulladó kapcsolatoknak?

A kérdőíveken 12 lehetséges válóokot soroltunk fel, és ebből háromnak a megjelölését kértük. A legtöbben az érzelmi elhidegülésre hivatkoztak. A második ok volt az alkohol. Érdekes, hogy a 80-as években még ez volt a vezető válóok. A korábbi felméréshez viszonyítva négyszer annyian jelölték meg a család elhanyagolását. Egyre fontosabbá válik tehát a család érzelmi funkciója, és ha ezt nem tudja betölteni, akkor az egyik fél - általában a nő, mert a válások 70 százalékánál ők a kezdeményezők - kilép a kiürült kapcsolatból. A válások indokai viszont nemcsak a lakóhely, hanem a végzettség szerint is nagyon különböznek. Az alkohol például azokban a családokban, ahol a feleségnek csak általános iskolai végzettsége van, a válások több mint harmadában játszott szerepet, míg a diplomás nők esetén kevesebb mint 8 százalékában, a durva bánásmód aránya 22, illetve 9 százalék. Az elhidegülés mintha kevésbé fenyegetné a kapcsolatokat a községekben, mint a nagyvárosban, és ugyanez mondható el a hűtlenségről. Az alkohol szerepe a házasságok tönkremenetelében viszont sokkal nagyobb a falvakban, mint Budapesten.

Hogyan alakultak a fiatal házasok életkörülményei? Teljesültek elképzeléseik, terveik?

Azt, hogy mi vált valóra a terveikből, most elemezzük. Amit a számok mutatnak: az ifjú házasok 58 százaléka szülőnél vagy rokonnál kezdte a közös életet, ma 80 százalékuk egyedül vagy családtagként tulajdonosa egy lakásnak. Arra a kérdésre viszont, hogy javult-e az elmúlt tíz évben az anyagi helyzetük, lényegében egyenlő - egyharmad-egyharmad - arányban válaszoltak igennel és nemmel.

Több vagy kevesebb gyerek született ezekben a családokban, mint amennyit a férjhezmenetelkor szerettek volna a fiatalasszonyok? Mai terveik között szerepel-e még gyerek?

Tíz évvel ezelőtt 100 fiatal házas nő átlag 214 gyereket szeretett volna a családjában. Ami megvalósult ebből, az nem kevés: 195 gyerek. Ennél is meglepőbb az, amit a 2001-es felméréskor válaszoltak a kérdéseinkre, a kívánt gyerekszám ugyanis 226-ra emelkedett. A döntő változás, hogy a korábbinál kevésbé egyeduralkodó a kétgyerekes családmodell. A három gyermeket kívánó családok száma 20-ról 26 százalékra emelkedett, a még többet tervezőké 4,1 százalékról 7,6 százalékra. Igaz, a kívánt gyerekszám éppen a diplomások és az aktív dolgozók körében csökkent. Bár az is lehet, hogy csak közelebb került a realitásokhoz, mert a felsőfokú végzettségűek tervezték annak idején a legtöbb gyereket. De még a jelenlegi vágyak szintjén is 100 diplomás nő átlag 215 gyereket tart kívánatosnak. Arra a kérdésre azonban, hogy szeretne-e gyereket, a megkérdezetteknek már mindössze 27 százaléka válaszolt igennel. A nemmel válaszolók jó része is úgy vélte azonban, hogy véletlen teherbeesésnél megtartaná a gyereket.

A nagyobb családtól a legerősebb visszatartó erő - a felmérésük alapján - a pénz, de nagy a súlya a bizonytalan jövőnek is. Engem meglepett az, hogy milyen kevesen hivatkoztak a gyerekvállalás akadályaként a karrierlehetőség beszűkülésére, a munkavállalás esélyének csökkenésére.

Úgy vélem, hogy a mai fiatalabb - most huszonéves - korosztály egészen másképp válaszolna. Akiket megkerestünk, nem pályakezdők, és közülük meglepően sokan - negyedük - vannak otthon gyesen, gyeten vagy gyeden. Ha pedig végzettség szerint nézzük, akkor a diplomások harmada a gyerek hároméves kora előtt visszament dolgozni. Náluk tehát ez a szempont feltehetően előkelőbb helyen áll.

Az anyagi helyzet, az iskolázottság, a vallás milyen szerepet játszik a gyerekvállalásban?

A feleség vallásossága és a gyerekszám között találtunk összefüggést, ám ez sokkal gyengébb, mint - mondjuk - az, hogy valaki falun vagy városban él. Az átlagosnál több gyerek születik azokban a családokban, ahol az apa diplomás. A legfeljebb általános iskolát végzett fiatalasszonyok az átlagosnál jóval több gyereket hoznak a világra, s több a gyerek az anyagi gondok között élő családokban is. Arra, hogy a szegénység a magas gyerekszámnak tudható-e be, vagy a szegénység következménye a magas gyerekszám, a vizsgálat nem adott választ. Maguk a megkérdezettek az országos születésszám csökkenésének az okát a munkanélküliségben, az inflációban, a bizonytalan jövőben és a gyereknevelés magas költségében látják.

A megkérdezett saját helyzete - úgy tűnik - kevéssé befolyásolja véleményét arról, hogy szerinte mi javítja általában a családosok helyzetét. A szakmunkások vagy csak általános iskolai végzettségűek közül például jóval többen említették a legfontosabb intézkedések között a családi pótlék ismét állampolgári jogúvá tételét, mint a diplomások, akiket valószínűleg a támogatás jövedelemhez kötése sokkal inkább érintett.

- Az ok feltehetően az, hogy az elmúlt tíz évben meglehetősen hektikusan változtak a családtámogatások. Felteszem, az érintettek jószerével már azt sem tudják, őket valójában segítette-e egy-egy változás, hanem azt említik, amiről éppen sokat hallottak az utóbbi időben. Erre utal az is, hogy az alacsony iskolai végzettségű fiatalasszonyok is előkelő helyre tették a fontossági sorrendben a gyerekek után járó adókedvezményt, holott őket feltehetően kevésbé érinti, mint az állampolgári jogon járó gyes. Ezzel együtt markáns különbségek figyelhetőek meg egy-egy kedvezmény megítélésében. Például a diplomások az alacsonyabb végzettségűeknél jóval nagyobb arányban értékelték fontosnak a gyed visszaállítását vagy a nagyszülői gyes lehetőségét.

Az elmúlt időszak családtámogatási intézkedései ráadásul eddig nem hoztak sok eredményt. Az elmúlt két évben stagnált a születések száma, az idén pedig csökkent. Mindez egy olyan időszakban, amikor éppen egy nagy létszámú korosztály került családalapítási korba.

Valóban, minden előrejelzés azt mutatta, hogy az ezredfordulón meg kell nőnie Magyarországon a születések számának. Nem ez történt. Én úgy gondolom, ez a nemzetközi trend érvényesülése, amely valamivel később kezdődött a volt szocialista országokban, mint nyugaton. A reprodukciós szintet - tehát azt, hogy 100 asszonynak átlag legalább 210 gyereke szülessen - Törökország kivételével már egyik európai országban sem érik el. Még a nagyon szigorú születésszabályozással élő és nagyon vallásos Írországban is két gyerek alá süllyedt a termékenységi mutató.

Várható valamilyen demográfiai változás az uniós csatlakozást követően?

Ha a többi később csatlakozó országban történteket nézzük, "megjósolhatatlan", hogy javul vagy éppen romlik-e a helyzet. A volt NDK-ban, közvetlenül az után, hogy régi álmuk teljesült, és a nyugati világ részévé váltak, demográfiai katasztrófa következett be, másfél év alatt felére zuhant a termékenységi mutató, azaz 100 családban összesen 70 gyerek született. Ez most kapaszkodik fel lassan, de még mindig a nyugati tartományok átlaga alatt van. Portugáliában, Görögországban, Spanyolországban folyamatosan csökken - és Európában már a legalacsonyabbak közé tartozik - a születésszám a csatlakozás óta. Finnországban vagy Svédországban viszont semmiféle demográfiai hatást nem váltott ki a csatlakozás. Én mindazonáltal optimista vagyok. Úgy gondolom, hogy az uniós tagság igazán a fiatalok számára nyit teret, és a javuló egzisztenciális biztonság is felbátorítja a több gyerekre vágyókat. Persze sokkal megalapozottabban lehetne erre a kérdésre válaszolni akkor, ha lefolytathatnánk egy vizsgálatot a mai huszonévesek körében is. Akkor talán arra is fény derülne, mi történt az elmúlt tíz évben, miért változtak meg gyökeresen a házasodási szokások és a gyerekvállalási attitűd.