|
A jogviták akkor kezdődtek, amikor az ÁPV Rt. 1998-ban eladta az ügetőversenyeknek otthont adó, 200 ezer négyzetméteres Kerepesi úti ingatlanát a Bouygues leányvállalatának, a Kerepesi úti Lóverseny Kft.-nek.
A francia cég, amely a Kerepesi útra 120 millió dolláros beruházással bevásárlóközpontot akart építeni, vállalta, hogy a Kincsem Parkban lévő galopp-pályát alkalmassá teszi ügetőversenyek megrendezésére is.
Csakhogy az osztatlan közös tulajdonban lévő Kincsem park kisebbségi tulajdonosa, a Ficsór Kft. nem járult hozzá az építkezés megkezdéséhez. A kisebbségi tulajdonos fitneszközpontot szeretett volna építeni a telken, ám annak üzemeltetését zavarta az istállók és a trágyatárolók közelsége.
A Nemzeti Lóverseny Kft. bírósághoz fordult az ügyben, és egyben módosította a Bouygues leányvállalatával kötött megállapodását is. A kivitelező vállalta, hogy a jogvita lezárultáig az építési engedély nélkül felépíthető versenypályát megépíti.
A pálya 2001 tavaszára elkészült, ám azt műszaki problémákra hivatkozva a lóversenyszervező társaság nem vette át.
Az ÁPV RT. a kormányváltás után tárgyalásokat kezdett a Bouygues-gal és a Ficsór Kft.-vel is. A megbeszélések végül eredményre vezettek, így a Kerepesi úti bevásárlóközpont a Kincsem Parkban lévő lóversenykomplexum és a Ficsór Autóház Kft. fitneszterme is megépülhet.
Mihálovits András
|