|
A Danone két évvel ezelőtt vette meg a lengyel San márkát, és csökkentett létszámmal, Lu márkanév alatt gyártotta tovább azt. A Danone kekszeladása Lengyelországban tavaly 24 százalékkal, 65,3 millió euróra csökkent. A Lu Polen tiszta nyeresége 4,6 millió euró volt. A Lu Polen most a 460 főt foglalkoztató gyár bezárását és a termelés áthelyezését határozta el a Varsótól hetven kilométerre fekvő Plonskba. A Lu Polen vezetője szerint a jaroslawi gyár kapacitásának kihasználtsága mindössze harminc százalék.
A gyárbezárás a 460 dolgozó számára munkanélküliséget jelent, a körzetben már amúgy is 25 százalékos a munkanélküliek aránya - mondta a szakszervezet szóvivője. A 40 ezer lakosú Jaroslaw élelmiszer-kereskedői annak érdekében, hogy döntésének átgondolására bírják a Danone-t, a francia csoport termékeit visszavonták, és a vásárlókat a Danone-termékek bojkottjára hívták fel. A Spolem lengyel kiskereskedelmi lánc, amelynek 25 áruháza van Jaroslawban, ugyancsak ezt tette.
A Danone vezetősége közben közölte: vevőt keres a jaroslawi gyárra, hogy biztosítani lehessen a termelés folytatását. Ha ez nem jár sikerrel, a dolgozóknak rendkívül kedvező felmondási feltételeket ígérnek.
|