|
Aggodalmuk oka, hogy az új forgalmi rend miatt üzleteikhez a Szentendrei úti bejárat helyett egy hátsó, sokkal kiesőbb részen lehet majd bejutni, ami jelentős kárt okozhat. A demonstrálók elmondták: eddig senki sem tájékoztatta őket hivatalosan az áruházépítéssel járó, üzletüket érintő változásokról, miközben az adót beszedi tőlük az önkormányzat. A tiltakozók úgy tudják, az Auchan anélkül nyitja meg kapuit, hogy az összes szükséges engedéllyel rendelkezne.
Tarlós István érdeklődésünkre hangsúlyozta: a főváros olyan "szent tehén", melyhez akkor sem lehet fordulni, ha felelőssége egyértelmű. Az Auchan-beruházás miatti változásokat, a Szentendrei úti átalakításokat sem Óbudán kell számon kérni. Az engedélyeket a fővárosi önkormányzat adta ki. Az üzletek megközelíthetősége sem a III. kerülettől függ. Óbuda már korábban figyelmeztette a fővárost az építkezés esetleges negatív következményeire, érdemi reagálást azonban nem kapott. Ráadásul sokan most minden problémáért a kerületet okolják. Az iparűzési adót sem a kerületnek, hanem a fővárosnak fizetik a vállalkozók - emlékeztetett a polgármester.
Téves a demonstrálóknak az az információja, hogy az áruház megkapta volna Óbudától a használatbavételi engedélyt. Ennek ugyanis Tarlós szerint egyelőre két alapvető, hiányzó feltétele van. Az egyik a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése. A másik a kerület és a főváros között kötendő garanciális megállapodás arról, hogy az egykori MÁV-ingatlanok kisajátításából származó bevételt Budapest a Jégtörő utca fejlesztésére fordítja. Mint megírtuk, ez a fővárosi beruházás lényegében a Budai alsó rakpart északi meghosszabbítása lesz, egy kisajátítási-ingatlanjogi vita miatt azonban a szükséges telkek még nem állnak rendelkezésre. Az utat a főváros és az Auchan közötti szerződés alapján az áruház finanszírozza, Óbuda hasonló viszongaranciát vár a fővárostól.
A petíció átadása után Zsoldis lapunknak elmondta: a polgármestertől korrekt, de mégsem megnyugtató választ kaptak. Tarlós István ugyanis adós maradt a válasszal, hogy mi lehet a megoldás a bérlők problémájára. Felajánlotta viszont, hogy az önkormányzat vezető jogásza a lehetőségekhez képest segíti őket, a demonstrálók, illetve a vállalkozók azonban még nem döntötték el, élnek-e ezzel a lehetőséggel.
|