A magyar-orosz kapcsolatok históriájának alaposabb ismerői könnyen megoldják a talányt: Alekszandra Pavlovna nagyhercegnő, József nádor felesége több mint két évszázaddal ezelőtti, tragikusan rövid életét mutatja be az írásmű, egyben szól a korról, a Pál cár és Ferenc császár, Napóleon és Szuvorov marsall nevével fémjelzett századforduló olykor krimibe illő történelmi fordulatairól. Tehát ezen időszak egyik legizgalmasabb eseményét, Pál cár leányának házasságát Magyarország palatinusával dolgozta fel a Budapesten élő, orosz nyelven író Oleg Volovik.

A tudományos értékű, igényes, ugyanakkor rendkívül olvasmányos mű, az Alekszandra az 1783-ban született hercegkisasszonynak, II. (Nagy) Katalin unokájának története, de egyben korkép is. Alekszandra Pavlovna Romanova az uralkodóházak szokásainak megfelelően, birodalmi érdekek mentén kötött házasságot 1799-ben József nádorral, a bécsi udvar budai helytartójával. A friggyel a Habsburgok és a Romanovok egymás kezét keresték a mind komolyabb fenyegetést jelentő napóleoni Franciaországgal szemben. Ám a diplomáciai és dinasztikus szempontok szerint létrejött családi kötelék - a kortársak legnagyobb ámulatára - "önjáróvá" vált: a katolikus Habsburg fiatalember és a pravoszláv bakfis cárkisaszszony között igazi megértés és szerelem bontakozott ki. Az érzés szinte szárnyakat adott az ifjú párnak, az akkori társadalmi élet középpontjába kerültek, s népszerűségük olyan magasra hágott, hogy akár egy önállósodott Magyarország uralkodójának és királynőjének is hajlandók lettek volna őket a magyarok elfogadni. Ez a fejlemény már nem illett a bécsi udvar elképzelései közé, s midőn a fiatalasszony első gyermeke születését követően 1801-ben elhunyt, felröppent és makacsul tartotta magát az a vélemény, hogy a tragédia mögött a Burg állt. (Volovik, az író arról is beszámol, hogy Alekszandra Pavlovna bebalzsamozott földi maradványainak legutóbbi - József nádor budai kriptájába történt - átszállításakor tudományos alapossággal vizsgálták meg a holttestet, s kizárták a mérgezés lehetőségét.)

A cárevna rövid magyarországi élete során különösen megkedvelte a Buda feletti kis falu, Üröm kies környékét, ezt tiszteletben tartva megözvegyült férje ott építtetett neki temetkezési helyül kápolnát, ami a pravoszlávok egyik búcsújáró- és kegyhelyévé vált. Az orosz kormányfő legutóbbi budapesti látogatása idején felesége, Irina Kaszjanova is felkereste az emlékhelyet, s utóbb az íróval találkozva szorgalmazta, hogy a nagyhercegnő történetéről mielőbb könyv szülessen. Szó van arról, hogy az idén szeptemberben Alekszandra holttestét ismét eredeti helyén, az ürömi kápolnában helyezzék valóban végső nyugalomra.

A palatinus-házaspár történetével párhuzamosan a szerző nagyszabású tablót fest a XVIII. század végéről és a XIX. század elejéről. Rendkívül figyelemreméltó összegzést ad például I. Pál cár tevékenységéről. Alekszandra apját szűkebb és tágabb környezete - az orosz ortodox egyház nem is burkolt egyetértésével - egyfajta csodabogárnak állította be (a ragadványneve is az volt: Duracsok, azaz bolondocska), ám ezt a képet Volovik történelmi tényekkel cáfolja, de legalábbis árnyalja. A műből az is kiderül, milyen hatást gyakorolt a magyarországi ortodoxia fejlődésére a cári sarj itteni ténykedése és halála, hogyan alakult József nádor további sorsa, miként változott az orosz és az osztrák uralkodóház közötti viszony, hogyan került a Szuvorov vezette orosz hadtest az Alpok hóborította hágóira, és így tovább.

A több mint háromszáz oldalas könyvet a tartalmi gazdagság mellett az illusztrációk - egykori portrék, páratlan dokumentumok - pazar bősége is jellemzi, olvasói legfeljebb azt sajnálhatják, hogy a képek fekete-fehérek. A Szentpéterváron másfél ezer példányban nyomott kötet egyelőre csak Oroszországban kapható, jóllehet a budapesti Interpresszfakt kiadó által gondozott mű megérdemelné a magyarra fordítást és a hazai hozzáférhetőséget is.