|
Vezetőik főkapitányi biztosokként (e tisztséget más vezetői beosztásuk mellett, havi bruttó 33 ezer forintos többletjuttatásért töltik be) a kerületi kapitányokkal közösen felelnek azért, hogy területükön megszűnjenek, de legalábbis a korábbiaknál kevesebb bűncselekmény történjen. A főkapitányi biztosok felelnek azért, hogy minden szubrégiót olyan központi, illetve speciális egységekkel erősítsenek meg, amilyeneknek az adott helyen leginkább hasznát vehetik.
"A pályaudvarok környékén nyilván több zseblopásra szakosodott nyomozóra lesz szükség, mint a peremkerületekben", példálódzott Gergényi, aki elmondta, hogy a későbbiekben felállítják a dél- majd a kelet-pesti szubrégió rendőrségét is. A kerületi kapitányságok megszüntetésének azonban a gondolata sem vetődött fel. A Cityrendőrség nem veszi át a kerületi kapitányságok feladatait, csupán segít nekik, ahol jelenleg létszámhiány vagy más okok miatt nem képesek megbirkózni feladataikkal.
A Cityrendőrség kiépítését a BRFK teljes egészében önerőből, saját költségvetéséből és belső átcsoportosításokkal hajtja végre - hangsúlyozta Gergényi.
|