Olvasó, vigyázz: kalandregényt tartasz kezedben. Hű zsurnalisztád, aki a nagy szovjet hírszerző után ezúttal csak Stirlitznek hívja magát, a Miniszterelnöki Hivatalban megtekintette a Magyarország miniszterelnökéről készített filmek egy töredékét. Stirlitz miközben mélyen egyetért a nagy történelmi pillanatok dokumentálásának fontosságával, kíváncsi volt arra, mire ment a feladatra szánt milliókkal az Ezüsthajó Kft.

Az előző rész tartalmából:

Stirlitz magát újságírónak álcázva behatol a MeH épületébe. Óvatossága hiábavaló: már várják. Barna hajú, kedves lány fogadja, aki az első emelet egyik szobájába vezeti. A szobában asztal van, hat székkel, két páncélszekrény, melyekben a filmeket őrzik, néhány növény, egy ballon víz, három fotel, egy Panasonic márkájú videokészülék és egy televízió. A hírszerző agya mindezt a legapróbb részletekig rögzíti.

Csütörtök, délután két óra nyolc perc.

Stirlitznek megmutatják a direkt neki kikészített kazettákat az asztalon, melyek a kormányfő washingtoni kiruccanásáról, az ásványrárói látogatásról, illetve a békéscsabai kolbásztöltő fesztiválról készültek. Gasztronómiai fesztiválról, helyesbíti a hírszerzőt a barna hajú lány, ezért őt Stirlitz később megpróbálja az őrületbe kergetni. Elromlott-e már a távkapcsoló, kérdezi a ravasz szovjet kém. Ki tisztítja a videomagnó fejét? Kitörték-e a kazettákból azt a kis pöcköt, mely a további felvételeknek venné elejét? A barna hajú lány rémülten néz Stirlitzre.

Csütörtök, délután két óra tizenkét perc.

Stirlitz beteszi a békéscsabai kolbásztöltő fesztiválról készített videofilmet. Miközben az első kockákat várja, villámgyorsan átgondolja mindazt, amit a közszereplések dokumentálásáról a szigorúan titkos vlagyikavkazi kiképzőtáborban megtudott. Eszerint a miniszterelnök pártjának kampánycégéhez, a Happy End Kft-hez közelálló Ezüsthajó Kft. tavaly január 19. és december 30. között több mint ötven filmet készített a miniszterelnök közszerepléseiről. A stáb és a stúdió rendelkezésre állásáért egymilliót, az archiválásért 257 ezer forintot kap a társaság, plusz kifizetik neki az egyes filmek költségeit is. Ügyes, füttyent a kémmikrofonjába Stirlitz.

Csütörtök, délután két óra tizenöt perc.

Stirlitz előtt a békéscsabai látogatás képsorai peregnek. A magyar miniszterelnök röviden megmerítkezik a népben, majd a fesztivál színhelyére indul. Később egy sportcsarnoknak látszó tárgyban többekkel beszél, többek beszélnek hozzá is, de az egészből egy szót sem ért a hírszerző. A barna hajú lány megnyugtatja, nem is fog, puskamikrofonnal vették fel az egészet, a hang csak jelzésértékűnek tekinthető. Stirlitz megnyugszik. A miniszterelnök pálinkát iszik, szalámit eszik, húst gyúr a kolbászhoz. Néha mosolyog.

Csütörtök, délután két óra harminc perc.

A miniszterelnök pálinkát iszik.

Csütörtök, délután két óra harminchárom perc.

A miniszterelnök szalámit eszik.

Csütörtök délután két óra negyvenegy perc.

A miniszterelnök az ötödik pohár pálinkát emeli magasra. Stirlitz, aki kamaszkorát néhány volgográdi szénbányász kemény, de férfias társaságában töltötte, titokban rosszat sejt. A hírszerző némi tűnődés után úgy dönt, a végkifejlet helyett inkább a washingtoni látogatást szeretné megtekinteni. A barna hajú lány készségesen kazettát cserél.

Csütörtök, délután két óra negyvenkét perc.

Washingtonban vagyunk. A kamera a Capitoliumot mutatja, majd az amerikai zászlót, majd megint a Capitoliumot, majd megint az amerikai zászlót. Stirlitz titokban ámul az Ezüsthajó operatőrének filmtechnikai bravúrján. Ezután egy rövid, huszonnyolc perces blokk következik, melyről a hírszerző jelentésében később így referál: sirályok, mókusok, játszóterek. A következő snitten már magyar zenészek látszanak, amint az esti fellépésre készülnek, később ugyanők egy épület előtt állnak. Menynyiben tipikusan magyar hangszer a hegedű, teszi fel a kérdést az adófizetői HUF-okból Amerikába küldött riporter. Egy napszemüveges zenész válaszol, éppúgy magyar, mint a ló, mondja. Stirlitz befelé sikít.

Csütörtök, délután két óra ötvenegy perc.

Időugrás történik, melyet a hírszerző csévéléssel idéz elő. A miniszterelnök angolul beszél a Folger Shakespeare Libraryban egybegyűltek előtt, csokornyakkendőt visel, magabiztos. Később kultúrprogram következik, ám mielőtt Stirlitz elandalodna az "este ma várom a Nemzetinél" dallamára, az Országimázs Központ sajtófőnöke lép a szobába, és a helyzet felől érdeklődik. A hírszerző megörül a kivételes lehetőségnek és felteszi ugyanazokat a kérdéseket, amiket másfél hónappal korábban. Hányan forgatnak egy-egy ilyen filmet? Mennyiért? Hányan tekintették meg eddig a felvételeket? Mennyit kell egy állampolgárnak várni a vetítésre? A sajtófőnök sajnálja, de pillanatnyilag nem tud válaszolni.

Csütörtök, délután két óra ötvenöt perc.

Pereg a film. Az Ezüsthajó emberei vendégeket kérdeznek arról, hogy tetszik-e nekik, amit látnak. A vendégeknek tetszik. Egy iszonyú nagy orrú férfi a táncosokat dicséri. A kamera tombolahúzást mutat, utazást lehet nyerni valahogy, valahová. A miniszterelnök mellett egy minimum hetvenéves nő áll, rózsaszín, habos báli ruhában, maszkszerűre plasztikázott kislányarccal. A fasiszták rémtettein edződött hírszerző elfordítja fejét. Mire visszanéz, a magyar delegáció és az amerikaiak körtáncot járnak.

Csütörtök, délután két óra ötvenkilenc perc.

A barna hajú lány az óráját nézi, a legfinomabb rezdülések kódolására is felkészített Stirlitz pedig érzi: mennie kell. Kifelé hírszerző kollégával találkozik. A barátinak nevezhető hetilap kiküldött ügynöke az ásványrárói látogatás és a miniszterelnök marokkói útja felől érdeklődik, különös tekintettel a Hasszán labdarúgótornára. A hírszerzők rejtjelet cserélnek.

Csütörtök, délután három óra kilenc perc.

Stirlitz veszélyes küldetéséből hazafelé indul. A buszon leveti álcáját, ebben a pillanatban semmiben nem különbözik utastársaitól. Já kvám pisú, dúdolja maga elé a zseniális orosz hírszerző a kémhimnuszt, és jegyet lyukaszt.