|
Tegnap visszahelyezték a Hősök terei emlékműre a királyszobrokat. Először a két allegorikus szobor, a Munka és Jólét, valamint a Tudás és Dicsőség került vissza a kolonnád tetejére, majd következtek a királyok és hősök: elsőként Hunyadi János foglalta el tavaly ősz óta üresen álló helyét, utána sorban a többi tizenhárom történelmi alak. A domborművek felszerelése a következő napokra maradt. Mint ismeretes, a szoborfelújítást végző öntödei kft.-nek augusztus 10-ig kell visszaállítania az eredeti állapotokat, s akkor ünnepélyesen átadják az újjászületett emlékművet a fővárosnak. Augusztus 16-ra elkészül az egész tér felújítása, a Hősök emlékköve körüli díszkerítéssel együtt. Ezzel befejeződik a Hősök tere 1995 óta tartó teljes rekonstrukciója, melynek első üteme ötvenötmillió forintba, a most lezáruló pedig körülbelül háromszázmillióba került
|