"Az Erkel utca és a Csarnok tér sarkán van, előtte a baromfipiac, mellette a déligyümölcs-kereskedők, és benne mindegyik asztalnál más brancs ül" - tudatja a Csarnok kávéházról a Világ újságírója 1916 nyarán. Az üzlet úgy tíz évvel korábban nyílt - a Budapesti Lak- és Czímjegyzékben 1907-ben szerepel először, Böhm Ferenc vezetése alatt. Öt év után Mandlbaum Lipót veszi át, az ő működését 1916-ig, az utolsó háborús címtárig tudjuk nyomon követni. 1922-ben a kávéház neve mellől hiányzik a tulajdonosé, 1926-ban viszont ismét felbukkan régi ismerősünk, Böhm úr, és marad is még tíz esztendeig. Regnálása utolsó évében, 1935-ben Ádám Károllyal társul, aki aztán egy-két évig egyedül viszi a boltot, ám 1938-ban már özvegyébe ütközünk a címtár lapjain, hogy végül 1941-ben eltűnjön róluk ő is, a kávéház is.

Az 1916-os beszámoló névtelen szerzője lüktető ritmusú életről tudósít. "Az egyik percben az asztalok mellett öten sem ülnek, pár perc múlva pedig nem kapni helyet még a sarokban sem. De azért mindegyik vendég leül, az asszonyok megkávéznak, a férfiak csak egy stampedli snapszot kérnek az Edétől, aki jóval túl van már a hadköteles koron, és nagyon sok esztendő óta szolgálja ki a Csarnok kávéház vendégeit."

Az istenért, kik ezek a nők? Melyik háziasszonynak vagy szakácsnénak juthat eszébe a bevásárlás lázas pillanataiban kávézgatni? Nem, ne értsük félre: ez a kávéház azokra alapozta létezését, akik reggel négykor már ott nyüzsögnek az asztaloknál, "előkerülnek a tömött bukszák a mellény alól, azután fuvarlevelek cserélnek gazdát, a márványlapokon szoroznak, osztanak, százkoronásokkal, ezerkoronásokkal dobálóznak".

Kofák a kávéházban? Hajaj! Hogy ennek milyen sziklaszilárd hagyománya volt Pesten, azt már Robert Townson angol utazó is bizonyítja, aki 1793-ban lepődik meg azon, hogy "a vén kofa és a púderos kabátos fodrász" ugyanott issza kávéját, ahol az arisztokraták likőröznek. De érdemes fellapoznunk e tenyeres-talpas pesti ősanyák kedvéért Toldy István "Mikor a nők kávéházba járnak" című kis beszélyét is. Az 1860-as évek végén járunk, pirkadat előtt a Belvárosban. "A »török császár« volt az egyetlen kávéház, melyet útközben nyitva találtunk. Mindenütt a városban mély csend, csak itt van élénk sürgés. Nem csoda, e kávéházat a legelőkelőbb osztály látogatja. Négyszegletesre hízott gömbölyű arcok, élő megoldásai a quadratura circuli [a kör négyszögesítése] nagy problémájának, az egész alak egy négyszögletes gömb. Sokszorozott toilette e pyramis-termeteken, jóllakott megelégedés az egészséges arcon - nagy kéz, nagy láb, nagy száj, nagy zseb -, ezeken minden nagy… A forum zsivajában vastaggá edzett hangon foly a társalgás. Nem léha szélkergetés, a nap égető kérdései vétetnek tanácskozás alá. Összebeszélkezések a napi árak felett. Valódi összeesküvés a zöldséget vásárló világ ellen. A többség dönt, de a minoritásnak [kisebbségnek] szabad separatvotumát [különvéleményét] a közönségnek előterjeszteni. Valódi zöldségbörze; itt támadnak a piac fejedelmei."

Térjünk vissza a mi Csarnokunk titkaihoz. "A kávéház voltaképpen parcellákra van osztva. A Csarnok tér felé néző oldalon az ablak melletti nagy asztalt a baromfikereskedők foglalják le. A kassza mellett a mészárosok ülnek, az ő helyükön kávéznak hajnalban a halkereskedők, akik az egész városból itt jönnek össze, de csak úgy négy, öt óra felé, napközben künn árulnak a standjaikon, és ha széles bőrkötényével napközben valamelyik betéved az ajtón, akkor az egész kávéházon megérzik a hal illata. A burgonyakereskedők az Erkel utcai frontot foglalják el, a hátuk mögött van a bulgárok asztala, a kávéház hátsó részét pedig a tojáskereskedők tartják megszállva, akik legnagyobb konzumensei [fogyasztói] a kávéháznak, itt kötik meg üzleteiket."

A Csarnok krumplikereskedői között a korabeli riporter még rezesbandára is talál. Mielőtt azt hinnénk, hogy a franzstadti polgárok hajnalonta trombitaszóra riadtak, hallgassuk a régi piaci tolvajnyelv szómagyarázatát: "Rezesbandának nevezik a kisebb kereskedőket, krovótoknak pedig azokat, akik minden szezonban mással kereskednek, és csak most, hogy az új burgonyának van szezonja, ártják bele magukat a burgonyakereskedők üzletébe… új burgonya van elég, a város adna is a kereskedőknek, csakhogy nem akar külön megállapodásra jutni a rezesbandával, a krovótokkal, meg a nagykereskedőkkel. Arról pedig, hogy a krumplisok egységes szervezetet alkossanak, szó sem lehet." Volna pedig jó példa: a testvériesen összetartó, dolgos, vidám bulgároké. Náluk nagy a rend. "Az őszszakállú Péter bácsi, aki mindig az asztalfőn ül, valóságos király a bulgárok között. Ha beszél, akkor a többi hallgat, a szava pedig szentírás. Vele nem mer senki ellenkezni, van is tekintélye az egész kávéházban, még az Ede is megkülönböztetett tisztelettel szól hozzá…"

Magasan jár a nap. "Tíz órakor a forgalom élénkülni kezd, most van a tojástőzsdén a jegyzés ideje, utána még elfogy egy pár stampedli szilvórium, később már ritkul a kávéház, ebéd után már nem kötnek üzleteket, akkor a biliárd és a csendes dardli járja, este pedig alig lézeng valaki a Csarnok kávéházban, amelynek igen komoly a szerepe Budapest közélelmezése terén…"

Kerülgethetjük ma a Nagyvásárcsarnokot, nem fogunk rátalálni a Kofakamara törzsasztalára. Pedig talán mindannyian jobban járnánk.