Népszabadság - Domaniczky Tivadar

Túrázni mennek. Harminc fokban, kánikulában. Egy fesztivál kellős közepén. Képesek hajnali fél kilenctől sorban állva tülekedni, csak azért, hogy kirándulhassanak. Aztán a tűző napon gyalogolnak, lovagolnak, bicikliznek. Lehet vitorlázni is, illetve lehetne, ha élelmesebb csoportok nem foglalták volna le előre az öszszes hajót. Pedig a szervezők nem könnyítik meg a hajnalig mulatozók dolgát. Minden túrára csak aznap reggel lehet föliratkozni. Nincs más hátra, mi is fölkelünk, és beállunk tülekedni.

Egy kellemesnek ígérkező bortúrát nézünk ki. Az utolsó két jegyre a sor közepéről vetődünk rá, majdnem meg is lincselnek miatta. De hát a munka, az munka. Turisztikai találkozón vagyunk, túrázni kell, vagy mi! Fél tizenkettőkor már nem csak az ABC előtt kígyóznak a sorok - tisztára, mint a nyolcvanas évek Balatonja, mikor a bolt előtt sorba kellett állni a kék meg piros műanyag kosarakért. A kisbuszra is sokan várnak. (Nincs jobb dolguk ezeknek, mint túrázni?)

Az első menetbe nem is férünk be. A másodikba is csak azért, mert egyesek nem tudták, hogy előre meg kell váltani a jegyet. Így felszabadul néhány műbőr ülés: irány Fonyód! Aztán hajóval át Badacsonyba. Lépten-nyomon megszámolnak minket, osztálykirándulás-jelleggel. Még jó, hogy egymás kezét nem kellett megfogni.

Rástartolunk a légkondis buszra. A banda másik fele egy furgon rakterébe gyürkőzte be magát. Kiszállás után menekültstátust nem biztos, hogy kaptak volna.

- A mellékhelyiségek oldalt vannak, dohányozni csak kint lehet - sorolja rögtön a Borbély-pincészet háziasszonya a főbb szabályokat. Bent kiderül: csak fehérbort kóstolunk, itt leginkább csak annak való szőlő terem. Elég szűkösen vagyunk, eredetileg 45 főről volt szó, mégis több mint ötvenen jöttünk. Az első tíz percben lezuhan egy pohár, de csak a talpa törik le. Folyamatos utántöltésre még jó lesz.

Jön az első kör: badacsonyi kéknyelű. Ez a legmagasabb savtartalmú bor, és ásványi ízvilágúnak kellene lennie. Szerintünk nincsen kőíze, de finom. Persze nem tudhatjuk, milyen ízű a bazalttufa, sose próbáltuk. Még. A legszárazabbtól haladunk az édes felé. Így jönnek ki igazán a zamatok. Meg a kiflikarikától és a dióbéltől.

Badacsonyi tomaj cuvée érkezik. - Ez valamivel bársonyosabb - halljuk. És tényleg. Reménykedünk, talán mégsem a borászok agyament fantáziálása a barack- meg a banánízű bor. Talán mi is érezni fogjuk végre. De a badacsonyi olaszrizling lehűti lelkesedésünket. Állítólag keserűmandula-utóíze van. A bor rendben, de hogy mandula?! Nincs idő sokat rágódni a csonthéjasokon, gyorsan jön az utántöltés. Inni kell, különben nem kapunk a következőből. Még jó, hogy az asztalunknál akad egy konyhamalac, aki bevállalja a kispályások (mint szomszédainktól megtudtuk, a "ropik") maradékát.

- Nem borozgatunk, bort kóstolunk - halljuk a rapid tempó indokát. A busz kint vár, ketyeg az óradíj. Mehetnénk gyalog is, de inkább belehúzunk a kortyolgatásba.

A badacsonyi rajnai rizling gyors menet. A poharak tartalma a közös kancsóban landol. A bor ugyanis büdös. Legalábbis nekünk, de a háziasszony megnyugtat: ez ilyen. Nem tudjuk meg, mire hasonlít az íze.

Újból töltenek. És akkor megint jön a sárgadinnye-zamatos szöveg. Szerintünk csak szőlőből van - egy jó Balaton-felvidéki chardonnay. Talán nem vagyunk még elég gyakorlottak. A szürkebarátnak gyógynövényillatúnak kellene lennie. Ez már tényleg sok. Soha nem lesz belőlünk borszakértő. Mi még mindig az előző szagát érezzük, és ezzel nem vagyunk egyedül.

- Palackozott hey-ho - vidul fel az asztaltársaság. Végre felismertünk valamit. Majdnem. Ez csak egy kiváló muskotály, ráadásul száraz, igazi, valódi szőlőillattal.

A pincészet győztes kupáival telepakolt apró helyiség kezd szaunajelleget ölteni. Kívül-belül melegszenek a testek. Az asztaloknál oldódik a hangulat. Nálunk már a fél társaság ezt a cikket írja. - Jegyzeteljetek, jegyzeteljetek! Ezt is, ezt is!

Talán cikiznek? Ezt érdemeljük?

A nyolcadik bor egy félszáraz, badacsonyi tramini. A borgőz elnyomja a háziasszony hangját. Már alig értjük, hogy a következő, határozottan édes szürkebarát félédes vagy csak féléves netán. (Így utólag persze már könnyű!) A még édesebb muskotálylyal ki is végeztük a felhozatalt. A somlói juhfarkkal (hungarikum) és a jégborral csak említés szintjén ismerkedtünk meg. A jégbor nagyon drága ám! A bemutatónak vége, lehet vásárolni. Asztaltársunk sikeresen lesodorja a családi pincészet egyik ereklyéjét, egy porcelánkupát. (Hegyközségi borvidék második díja.)

Kisunnyogunk. Azért nem megyünk a Balatonnak. Inkább bevárjuk a buszt. Éneklés nincs, a nyelvek akadoznak. Vidáman barátkozunk. A kikötőben még ténfergünk egy kicsit, aztán vissza a hajóra. Ott halvány hegedűzene hallatszik. Fáradt arcok merengve bámulnak a bárszéken ülő zenészre. Már nem vagyunk jó közönség. Vége a kirándulásnak.

Ma még néhány koncert, és vége az EFOTT-nak is. De kezdődik a badacsonyi borfesztivál!

BORTORTÚRA: Volt itt balatonboglári Légli Ottó pincészetébe vezető és badacsonyi hajókázással kiegészített. Ma lehet még menni szőlőskislaki pezsgőgyáras üzemlátogatásra. Mindegyiken borkóstolás, korcsolya, harmónia, zamat, savak, üdeség. Aztán pityóka, hőhullámok, tetszőlegesen némi nótaszó, kemping.

LÓ: Ha valaki nyeregben akarta érezni magát az EFOTT-on, Balatonboglárra buszozhatott át csoportosan, hogy megnézzen egy zenés csikósbemutatót, vagy maga is lóhátra pattanjon, ha kedve tartja. Ráadásul a móka önkéntes és -költséges alapon túlélőtúrába torkollhatott, melynek fődíja valamicske pénzjutalom volt.

LÁB: Másfél vagy három óra kutyagolást lehet bevállalni még ma is, a bélatelepi vasútállomástól Fonyódig és vissza. Közben az ember látásból megismerheti a környék nevezetességeit, valamint izzadhat a kánikulában.

KÉT KERÉK: Mindennap, tehát ma is indul turnus, a jelentkezők alá korlátozott számban még bringát is adnak. Persze jöhetsz a sajátoddal is. A kerekező csoportok két irányba indulhatnak a Balaton mentén kiépített, a magyarországi viszonyokhoz képest full extrás bicikliúton.

ZÖLD: Természetvédelmi területen barangolhatnak a Kis-Balatont felfedezők. Láthatják a kápolnapusztai bivalytelepet, a Kányavári-szigetet, Matula bácsi kunyhóját és ritka madarakat is.

VITORLA: A víz szerelmeseinek szólnának, de szemfüles csoportok sajátították ki a meghirdetett vitorlástúrákat. Csak ők gyönyörködhettek (és még ma is) a tájban, és úszkálhattak (és még ma is) a boldogság mellett a magyar tenger középvizében is. Persze egyszer kijönnek. Talán megúszszák a lincselést.