Műfaját tekintve pszicho-thriller, de csak addig, amíg ki nem találnak valami saját nevet a sorozatgyilkosos, szexturizmusos, fogyasztóitársadalom-bírálós tematikát körüljáró könyveknek. Van benne néhány prosti, sok vér, és annyi önsajnálat, hogy a végén az ember már azt sem tudja, ki a nagyobb pszichopata: a főszereplő vagy ő maga, az egyszeri olvasó. Az ijesztgetős történetek irányában elkötelezett fanatikusok elvitatkozgathatnak azon, szerencsés-e, ha egy thrilleren többet lehet gondolkodni, mint borzongani, alkalmi szorongóként viszont úgy tűnik, a szerző pusztán igyekezett mindenki kedvében járni: egy kis körömrágás a körömrágóknak, egy kis filozófia a filozofálgatóknak, egy egészen kis perverzió a perverzeknek. Posztmodern képzavarral élve: a vén kecske is jóllakik a show-val, a káposztaszag is megmarad.

Mindezek semmit sem változtatnak azon a tényen, hogy Rjú tudatosan építkező, a hatásvadász elemeket a közvetíteni szánt értékítéletnek következetesen alárendelő író. Amilyen sablonos alaknak tűnik Frank, az elhízott amerikai turista az elején, annyira árnyaltan megrajzolt vírusgazdaként búcsúzunk tőle a történet végén. Kendzsi, az első oldalakon még végtelenül egyszerű fiatal idegenvezető a regény végére maga lesz a testet öltött egzisztencializmus. A regénynek épp ez a legnagyobb erénye: ha a történetmesélésben nem is, a jellemábrázolásban Rjú simán átviszi az Ellis által magasra tett lécet. Érdemes lesz rá odafigyelni, amíg a jakuzák vagy a konzervatív kritikusok el nem tüntetik a színről.