Carol Bellamy (középen) az adamatai menekülttábor ideiglenes iskolájában

UNICEF - Christine Nesbitt

Carol Bellamy (balról a második)a nyugat-darfúri Adamatában berendezett menekülttábor lakóival beszélget
UNICEF - Christine Nesbitt Az UNICEF elindított egy tréninget, melynek során megtanítják a szudáni rendőröknek: hogyan kell a gyermekeket érintő erőszakos cselekményeket kivizsgálni. Ehhez a jordán rendőrség segítségét kérték, mely a régióban különösen hatékonyan jár el ilyen ügyekben. Az UNICEF célja, hogy a darfuri régió összes rendőrét kiképezzék, leginkább a női rendőröket.

Az UNICEF munkatársa, Dan Thomas interjút készített Ms. Carol Bellamy-val a Darfur lakosságát érintő szexuális erőszakról. És a térségben uralkodó félelemről.

- Mennyire elterjedt a szexuális zaklatás és az erőszak Darfurban?

- Az erőszak, a szexuális zaklatás, és persze az erőszaktól való félelem mind áthatóan jelen vannak a darfuri régióban, és azok körében bizonyosan, akikkel beszéltem. A félelem döbbenetes alkuja ez. A riportokban, melyeket az emberek látnak, csak arról van szó, hogy az embereknek szüksége van menedékre, vízre és megfelelő higiéniai viszonyokra. Ez mind igaz, valóban így van, de az tény, hogy Darfurban a biztonság helyzete kritikus. Ez elsősorban a lányokra és asszonyokra nézve kíméletlen.

- Ön szerint háború idején elkerülhetetlen a szexuális erőszak?

- Túl sok ember feltételezi azt, hogy háború idején elkerülhetetlen a szexuális erőszak, és őszintén szólva az UNICEF-nek is az a perspektívája, hogy ez a dolog egyre csak nő. Növekszik, mert egy háborúban az áldozatok főleg civilek, leginkább pedig nők és gyerekek. A konfliktusok során használt taktika a zaklatás és kínzás legszörnyűbb taktikája, a legrosszabb fajta erőszak, amely szinte mindig a leginkább sebezhetők felé irányul. Egyre több szexuális bántalmazást és erőszakot látunk, de ezt meg kell állítani.

- Mi az, amire most leginkább szüksége van a darfuri családoknak?

- Talán a jobb közbiztonság, amire Darfurban azonnal szükség lenne, mert hiába a menedékek és az élelem, biztonság nélkül az emberek csak rettegnek. Egyfolytában menekülnek, a feltételek pedig egyre csak romlanak. A biztonság azonban nagymértékben függ a rendőrségtől is. Ha ugyanis a rendőrség nem érti meg, hogy mire van szüksége a kitaszított embereknek, és mi történik valójában, akkor ők is ugyanúgy rettegni kezdenek majd, ahogyan a felégetett falvakból elmenekült emberek. Elengedhetetlen tehát, hogy a rendőrség fogékony legyen arra, mit is élnek át az emberek a táborban.

- Mi a benyomása azokról a beszámolókról, amelyeket a darfuri nőktől hallott?

- A történetek, amiket a nők elmondtak, elsősorban úgy kerültek elő, hogy én kérdeztem meg: miről akarnak mesélni ahelyett, hogy a kunyhókról és az élelemről beszélnének. Az első dolog, amit majdnem minden nő elmesélt, az a félelem. Akartak valakit, aki megmenti őket. Ez számomra azt jelenti, hogy az élethez szükséges legalapvetőbb dolog sem olyan fontos nekik, mint az, hogy megszűnjön az a szörnyű félelem, amit most megtapasztalnak. Látták elpusztulni azokat az embereket, akiket szerettek. Lehet, hogy éppen a családjuk tagjait, a férjüket, a szüleiket vesztették el, vagy a gyereküket ölték meg, amikor elhagyták a falujukat. Az első dolog tehát, amit majdnem minden ember szájából hallottam, az a félelem volt.

- Kik válnak leginkább szexuális erőszak áldozatává Darfurban?

- Sok esetben a szexuális erőszak nincsen nemhez kötve. Az erőszak azoktól indul el, akik erősek. Ez legtöbbször a fegyver birtoklását jelenti. És azok felé irányul, akik gyengék. Ezek pedig a nők és a gyerekek - nemtől függetlenül.

- Hogyan támadják meg ezeket az áldozatokat?

- Azt hiszem, az igazság az, hogy mielőtt ezeket az embereket elűzték a falvaikból, a körülmények addig sem voltak rózsásak, de legalább a saját falujukban éltek, és volt megfelelő biztonságuk. Most viszont kiűzték őket a falvaikból, és egészen más környezetben élnek, mint azelőtt. Rögtönzött, ideiglenes hajlékban élnek, alig esznek. Az úton - amerre menekülnek - alig akad tiszta víz, és a szükséges higiénia is hiányzik. Nem jön az eső. Nem tudják betakarítani a termést, és képtelenek új növényeket ültetni. Közben pedig félnek. A nők és gyerekek rettegnek elhagyni a tábor területét, hogy összegyűjtsenek a kunyhóhoz egy kevéske dolgot, vagy begyűjtsék a bogyókat és gyümölcsöket, amit elfogyaszthatnak. Újra és újra csak a nőket ért támadásokról hallottam. Megégették például a szamarak hátán vitt szalmát, és végül a szamarat is lemészárolták a támadók. Az erőszak átjár mindent, és a helyzet nehezebb, mint valaha.

- Mit tesz a szervezet, vagy a világ azért, hogy megvédjék ezeket az áldozatokat?

- Remélem, hogy a világ szeme Darfurra tekint, és ennek nyomán Darfurban nagyobb biztonság lesz. Ez a felelősség azonban elsősorban a kormány feladata. Mindannyian tudunk segíteni, az UNICEF például a rendőrségnek szervez tréninget. De mi is figyelünk, és ha az erőszakhullám erősödik, akkor még hangosabban fogjuk hallatni a hangunkat.

(New York, 2004. július 26.)

Ön is segíthet!

Egy családnak Darfurban kevesebb, mint 4000 forintra van szüksége ahhoz, hogy új életet kezdhessen. Ennyibe kerül az a túlélőcsomag, melyet az UNICEF biztosít a táborba érkezőknek. (Tartalma: szappan, két vizeskanna, két gyékény és két takaró az alváshoz, egy műanyag ponyva, hogy fedél kerüljön a család feje fölé.)

Adományát az UNICEF 11705008-20123725 számú számlájára juttathatja el, vagy befizetéséhez csekket kérhet a 06-1-201-4923 telefonszámon. (Amennyiben a befizetésen közli címét és adóazonosító számát az UNICEF Magyar Bizottság az év végén adóigazolást küld adományáról.)

Hogyan segít az UNICEF Szudánban?

Az UNICEF több mint ötven munkatársa dolgozik jelenleg a dárfuri tartományban. Feladataik közé tartozik a sürgősségi egészségügyi ellátás és a védőoltás-kampányok megszervezése, a krónikusan éhező gyerekek terápiás táplálása, az ivóvíz-ellátás kiterjesztése, a menekült gyerekek oktatása, a túléléshez szükséges eszközök (műanyag ponyvák, takarók) biztosítása a családoknak.

Ehhez többek között a következőket szerezte be az UNICEF: