
Mang Béla
Fönnáll a veszélye annak, hogy elkezdik árulni az egyetemeket és a főiskolákat - jelentette ki Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke azzal kapcsolatban, hogy egy bizottság elkezdte az új felsőoktatási törvény koncepciójának kodifikációját (jogi formába öntését). Közölte: a törvénytervezetben az áll, hogy amenynyiben a felsőoktatási intézmény vagyonának egyharmadára vásárló akad, akkor az oktatási miniszter dönthetne az intézmény közhasznú társasággá alakításáról.
Emlékezetes: a felsőoktatási törvény koncepcióját több mint egy éve vitatják a különböző szakmai szervezetek - több javaslat komoly felháborodást váltott ki az érintettekből. Ilyen volt a felsőoktatási intézmények kht.-vá alakításának ötlete is. A hosszas tárgyalások eredményeként februárban Magyar Bálint miniszter bejelentette: kivették a tervek közül ezt a javaslatot. Az új elképzelés szerint az egyetemek és a főiskolák különleges jogállású költségvetési intézményekként működnének.
Kis Papp László szerint most mégis visszacsempészték a privatizációt a tervezetbe. A szakszervezeti vezető kifogásolta azt is, hogy az új javaslat szerint négy évre kötnének szerződést a főiskolai és egyetemi docensekkel, illetve tanárokkal, akiket az eddigi gyakorlat szerint határozatlan időre neveznek ki közalkalmazottá. Kis Papp úgy látja: létbizonytalanságot teremtene az oktatók körében, és a színvonal rovására menne, ha négyévente le lehetne cserélni a tanárokat.
Az FDSZ elnöke elfogadhatatlannak tartja a minőségi bérpótlékra irányuló javaslatot is. Ezt szerinte úgy biztosítanák, hogy a bértáblában rögzített fizetés 80 százalékát lehetne csak odaadni az oktatóknak, és a maradék húsz százalékból lehetne elismerni a minőségi munkát. Azt mondta: ez alkotmányellenes, hiszen a közalkalmazottak bérét csak fegyelmi úton lehet csökkenteni. Kis Papp László kijelentette: a fentiek elfogadhatatlanok számukra, ezért azok ellen akár sztrájkkal is fellépnek.
Mang Béla, az oktatási tárca felsőoktatási helyettes államtitkára úgy fogalmazott: a szakszervezeti vezető bizonyára nem olvasta el figyelmesen a tervezetet, melyből ráadásul olyan dolgokat emel ki, amelyek még vita tárgyát képezik. Közölte: nincs szó az egyetemek privatizációjáról, azok állami tulajdonban maradnának. Lehetőséget adnának azonban arra - változatlan hallgatói jogok és más garanciális elemek mellett -, hogy az intézmények fenntartását közhasznú társaság, közalapítvány vagy önkormányzat vegye át. Ebben a formában szerinte hatékonyabb lehetne a működtetés.
Mang Béla azt mondja: egy korábbi tervezetben szerepelt, hogy az egyetemi tanárokat négy évre neveznék ki - erről még vitatkozik a bizottság. Leszögezte: az oktatók továbbra is közalkalmazottak maradnak, bérük nem csökken, fizetésemeléskor viszont a növekményt differenciáltan lehet majd elosztani. Hangsúlyozta: mindezekről a bizottság augusztus 24-i, következő ülésén tovább tárgyalnak. A tárcának szeptember 10-ig kell beterjesztenie a tervezetet a parlament elé.
|