
Mint arról korábban beszámoltunk, az Európai Unióban ezentúl szabadalmaztathatók lehetnek a szoftverek, amennyiben az erről szóló döntést az Európai Parlament meghozza. Magyarország májusban már támogatta a javaslatot egy erre illetékes fórumon, az EU versenyképességi tanácsában.
Ennek következtében például lelassulhat az internet használata, ugyanis a honlapok letöltés közbeni tömörítését már szabadalmaztatták, holott e kézenfekvő eljárás áll a legtöbb honlap működése mögött.
Ugyanilyen hatás várható amiatt, mert a képek internetes megjelenítéséhez is évek óta használnak tömörítési eljárást, amelynek az elméleti alapjait ugyancsak szabadalmaztatták – érvelnek a tüntetés szervezői az Indymedia.hu-n, amely állításuk szerint meg fog szűnni, amennyiben az unió lehetővé teszi a szoftverek szabadalmaztatását.
Szakértők szerint a szoftverekben alkalmazott ötletek szabadalmaztatása a nagy cégek érdeke és meg fogja bénítani a kis cégek valamint az ingyenes programok fejlesztőit. A programozásban ugyanis a korábbi fejlesztések alapötleteire, mint építőkövekre alapszanak az újabb fejlesztések, így a közös munkában van a legnagyobb fejlődés lehetősége. Ha a nagy cégek levédetnek bizonyos ötleteket, akkor a kispénzű fejlesztői csapatok nem fogják tudni kifizetni a mások által korábban már használt és levédett ötleteket. Erre csak az óriáscégek lesznek képesek.
A keddi demonstráció szervezői remélik, hogy mindez mégsem lép életbe az unióban, ennek érdekében a Hollandia visszavonta korábbi támogatását a javaslattól, és nagy viták indultak meg az ügyről Németországban, Dániában, Lengyelországban valamint Portugáliában is. Ha Magyarország is visszavonja támogató szavazatát, akkor a szoftverek szabadalmaztathatósága Európában megbukik – állítják a demonstráció szervezői.
|