Fotó: rédei ferenc

Euforikus esemény volt a rendszerváltás, mint általában generációm többi tagjának is. A legérzékenyebb korban ért bennünket - ez Papp Gábor Zsigmond tömör válasza. 22-23 éves volt ekkor, az ELTE bölcsészkarának magyar-történelem szakára járt. Rajongott a Huckleberryért, Röhrig Géza és Nagy Attila Kristóf együtteséért, amelyik 1988-ban azt énekelte, hogy "Nem akarunk olyan országban élni, ahol a törvény csak a kólát védi". Ezt a szlogent aztán a Fidesz is átvette, ha Papp emlékezete nem csal, akkor a II. kongresszusuk jelmondatául használták.

Az egyetemen a Lator László-féle versfordító szemináriumok voltak a legnagyobb hatással rá. Itt nagyon jó társaság jött össze: Tóth Krisztina, Kemény István, Vörös István, Kun Árpád, Bartis Attila, Babarczy Eszter, később Térey János, Poós Zoltán, Lackfi János. Mi tagadás, neves csapat. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az irodalomhoz már gyerekkorától vonzódott Papp Gábor Zsigmond, hiszen édesapja Sumonyi Papp Zoltán költő, rádiós. "Eleve be voltam oltva a versek szeretetével."

A szemináriumon főként angolból és olaszból fordított, de néha oroszból is: Lermontovot és Mandelstamot. Ilyenkor persze anyám segített a nyersfordításban - mondja, ő oroszt tanított a Közgázon. Pappnak megjelent két műfordításkötete is. Az egyik, Milne: Amikor még kicsik voltunk, az Írás Kiadónál 1993-ban, majd 2002-ben jött Stevenson Gyermekkertje a Móránál.

Vajon a "nagy társaság", a "Lator-istálló" tagjai mennyire "osztódtak" a politikai nézetek mentén az egyetemen? Vagy inkább egyívásúak voltak? - Adódik a kérdés. Akkor még nem érződött körünkben a pártosodás, mindenki annak örült, hogy fordulat megy végbe az országban, és sokan azt hittük, néhány éven belül az Európai Unió tagjai leszünk - emlékezik vissza. - Nem gondoltuk, hogy ez a gyürkőzés tizenöt évig is eltart majd. Egyetemistaként Papp 1988-tól 1991-ig hangnaplót vezetett, azaz szinte napi rendszerességgel diktafonba mondta az élményeit: ott volt az 1989. június 16-i Nagy Imre-temetésen, majd október 23-án a Kossuth téren a köztársaság kikiáltásakor. Nemcsak a saját életét, hanem a külvilág eseményeit is ily módon archiválta.

Amolyan egyszemélyes oral history volt ez. Ő nem adta tovább a barátainak, mint annak idején Kornis Mihály a naplóját. De a diktafonba mondott szövegekhez korabeli hangképeket is rögzített. Sok mindent felvett: például részleteket az 1989. decemberi romániai forradalom, az 1990-es első szabad választás és az őszi taxisblokád rádió- és tévéközvetítéseiből.

Ekkor még mindig az ELTE magyar-történelem szakos hallgatója. 1990-ben aztán egy egyéves olaszországi ösztöndíjat kapott, s a bolognai egyetemen írta meg a történelem-szakdolgozatát Az Olasz Kommunista Párt és a szélsőbaloldali terrorizmus a hetvenes években címmel. A fókuszban a Vörös Brigádok Aldo Moro elleni merénylete állt.

Több témakör érdekel párhuzamosan: irodalom, történelem, szociográfia, és szeretem váltogatni őket, egyikkel pihenve ki a másikat.

Mindig szomorú, ha az egyetemi baráti kör szétszéled. Ám a Lator-csapattal nem ez történt. - Mi az egyetem után még jó tíz évig hetente összejöttünk Kemény Istvánéknál. Ma is gyakran együtt szilvesztereznek, kirándulnak, megünnepelik egymás születésnapját, sőt, már egymás gyerekeinek a születésnapját is. Könyvbemutatóikon, vagy az ő esetében a filmbemutatókon is kölcsönösen részt vesznek. Rajta vannak egymás címlistáján.

Van-e köztük szolidaritási paktum, mint mondjuk a Simó Sándor-féle filmrendezőosztály tagjai között, akik ma Madzag néven működnek? Papp Gábor Zsigmond szerint nem kötöttek véd- és dacszövetséget egymással, hogy egymást tolják előre. "Puszta barátság ez közöttünk.". Közbeszólok: manapság ez gyakran fontosabb, mint egy-egy szakmai díj.

Igaz, Papp egy kicsit kilóg a társaságból, hiszen nem irodalmárként folytatta. Ám a Lator-iskola nemcsak a műfordítást tanította, hanem a pontosságot, a türelmet, a könnyű kompromisszumok kerülését is. Lator személyisége eleve meghatározó volt. Szerénységgel és alázattal fordult mások művei felé. Sohasem hallották panaszkodni, annak ellenére, hogy a mesternek már 1948-ban kész az első verseskötete, amely nyomdában volt, csak 1968-ban jelenhetett meg. Addig "csak" fordított és tanított. De velük sohasem politizált. Őrizte az Eötvös-kollégisták szellemiségét: Mindent csak pontosan, semmi elkenés...

A Lator-iskolát megelőzte a Radnóti, ahogy mondja: "élete legboldogabb egybefüggő négy éve". Főleg a nyelvtanulásban jeleskedett az iskola. Kiváló osztályfőnökük volt Dancz Péter személyében, akivel most is jó barátságban vannak. Elődje Becker Ági néni volt. "Nyitott, szabadelvű gimnázium volt a Radnóti. Nem éreztem a versenyistálló-jelleget sem. Szabadok voltunk."

És az otthon? Milyen volt a légkör náluk? Politizáltak-e? - firtatom. - Burokban éltem - mondja a rendező. Politikáról nem nagyon esett szó otthon, annál inkább irodalomról, művészetről, kultúráról. Egyetemi előfelvételisként a nagykanizsai laktanya jutott neki. "Szerencsém volt, mert később sportszázadba kerültem, ugyanis előtte már tíz éve versenyszerűen kardoztam, előbb az Erdértben, majd rövid ideig az Újpesti Dózsában Szabó Bencével, Csongrádi Lászlóval, Köves Csabával, a Navarette testvérekkel, akik folyton elpáholtak, de legalább megtanultam jól veszíteni."

Az ELTE elvégzése után 1992-ben a Magyar Rádióba került, ahol korábban már külsőzött a Szülőföldünk nyugatra szóló adásaiban. Azóta is a rádió munkatársa. "Rádiós főnökeim, Cservenka Judit, Szomráky Béla engedték, hogy 1993-tól a főiskolára is járjak, ahol Kárpáti György dokumentumfilm-rendező osztályába kerültem". Gimnazistaként nagyon szerette Wajda Tájkép csata utánját, Jarmusch Florida, a Paradicsomát, Fellinit minden mennyiségben, Menzel, Woody Allen alkotásait, a hazaiak közül pedig Szabó és Jancsó 60-as évekbeli filmjeit. A főiskolán elsősorban Szöllősiné, Fövényné, Petrovics Emil, Popper Péter és Báron György órái vonzottak. Dokumentumfilm-készítőként pedig Sára Sándor, Zolnay Pál, Schiffer Pál és Almási Tamás volt rá a legnagyobb hatással, az utóbbi kettő személyesen is.

Eddigi munkáiból számomra az derült ki, hogy Papp Gábor Zsigmondot szerfelett érdekli a múlt. Kollégájával, a forgatókönyvíró Tamási Miklóssal sokat dolgoznak együtt. Nevükhöz fűződik a többrészes Budapest retró, a legutóbbi opusz pedig a valahai belügy számára készült egykori oktatófilmekből rendezett önálló alkotása, Az ügynök élete, amelyet a Nyílt Társadalom Archívum által szervezett Verzió dokumentumfilm-fesztiválon mutattak be. - Hogy miért érdekel a múlt? Én kifejezetten örülök annak, hogy két rendszer korszakhatárán élhetek - mondja indoklásul, s hozzáteszi: "Huszonkét évig a gulyáskommunizmus Magyarországán, az azóta eltelt tizenöt évben pedig az átalakulóban lévő országban élek. Ez rengeteg történelmi, politikai és morális kérdést vet fel, ami izgalmas a számomra. Több témakör érdekel párhuzamosan: irodalom, történelem, szociográfia, és szeretem váltogatni őket, egyikkel pihenve ki a másikat." Papp Gábor Zsigmond készített portrét Tandoriról, Esterházyról és Göncz Ápádról. Szociográfiai sorozatából, a Szülőfalum, Budapestből három rész készült el, amelyet a Duna TV sugárzott. És van még egy történelmi-iskolatörténeti sorozata is az Eötvös Kollégiumról, a Gorkij Iskoláról és a Német Birodalmi Iskoláról. Ez utóbbit együtt csinálták Hegyes Katalin szerkesztővel, akivel a legújabb, Hamvazószerda című filmjüket is együtt jegyzik. Ez arról szól, hogy 1944 decemberében, épp hatvan éve a nyilasok és a német hatóságok a Budapesti Műegyetem hallgatóit és tanárait - 1600 embert - kitelepítették Németországba azzal a céllal, hogy megússzák a szovjet ostromot, és legyen egy mérnökgeneráció, amelyik majd újjáépíti a lerombolt Budapestet és Németországot. Ők aztán 1945 februárjában beleszaladtak a drezdai bombázásba, de többségüknek szerencsére sikerült túlélniük. Utána 10-15 hónapot kis bajor falvakban töltöttek, majd 45 végén, 46 elején a túlnyomó többségük hazatért a Rákosi-rendszerbe. Úgy gondolták: előttük az élet. Mint ahogy előtte az élet Papp Gábor Zsigmond hatéves Máté fiának is, aki az 1999-es filmszemle idején épp aznap született, amikor bemutatták a rendező Mándy-hagyaték című kisjátékfilmjét.