Mindjárt söpörnek

Móricz Simon

Curlingversenyt megyünk nézni az ország első, a múlt héten átadott curlingpályájára a családdal, és nem könnyű a helyzetünk. A Kamaraerdei Ifjúsági Park felé autózva már félórája keringünk, végül Kelenvölgynél megunjuk a dolgot, s a kocsit hátrahagyva a biztos megoldás mellett döntünk: épp jön a 41-es villamos. A végállomás maga a park bejárata, de a portán szívélyes munkásemberek igazítanak útba: "A kurlingosok? Á, ők nem itt vannak. Egy megállóval lejjebb tessék, a legegyszerűbb a síneken lesz." A gyerekek vihogva élvezik a zaklatott sétát, magam csak azért, mert élve megússzuk azt, ráadásul tíz perc után a talpfák tényleg a célhoz vezetnek; jobbról megpillantjuk a nyolcvanmillióért magántőkéből fölhúzott szürke, hosszúkás, könnyűszerkezetes, raktárszerű épületet.

Aki járt már fallabda-csarnokban, képzelje maga elé azt: a plafonig érő üvegtáblákkal kettéosztott terem túloldalán zajlanak az események, az innensőn orrot "ablakhoz" nyomva, esetleg a hátsó bárpult elé kihelyezett székekből követhető nyomon a verseny.

- A tévében valahogy másképp néz ki... - utalok nem fanyalogva, inkább csak a tényt említve a Kanadában ezekben a napokban zajló férfi világbajnokság tízezres tribünnel körülvett helyszínére Kiss Lászlónak, aki a Magyar Curling Szövetség főtitkára, s ő elismeri, "valóban, de attól ez még maga a csoda".

Noha a sportág hazai művelői már tizenhat évvel ezelőtt csatlakoztak a nemzetközi szervezethez, mindeddig hokipályákon húzták meg magukat, ami azért - értesülök - kész röhej.

- A curlingpálya egészen speciális, semmi mással nem helyettesíthető - kalauzol tovább a rejtelmekben Kiss. - A mi két sávunk egy cseh jégmester irányításával készült oly módon, hogy az alapra pontosan tizenöt perc alatt hatszáz liter vizet terített szét két-három bar nyomással az egyik pesti tűzoltóőrs. A jég felülete tökéletesen sima, hőmérséklete mínusz négy fok. De ez még semmi. A játék megkezdése előtt egy külön erre a célra kifejlesztett permetezőgéppel legföljebb negyvenöt másodperc alatt légbuborékokat viszünk fel a pályára, ettől a jég egyrészt smirgliszerűvé válik, így meggátolja a vákuumképződést, másrészt a buborékok kipukkasztásával a söprés közben gyorsabb felület alakítható ki. A karbantartást naponta egyszer, kézi rolbával végezzük.

Huh. Pihentetőül megtudom, hogy a mostani országos bajnokságon - az megy éppen tudniillik - tizennyolc férfi- és hat női csapat vesz részt; hogy nemzetközileg a lányok a jobbak az Eb B csoportjában elért negyedik helyükkel; s hogy az immár állandó otthonnak, így várhatóan mindennapos tréningeknek köszönhetően hamarosan feltűnhetnek a magyar csúsztatók-söprögetők akár a tévében is látható világversenyek valamelyikén.

A szabályok egyikéről-másikáról érdeklődnék most, amikor a főtitkár keményet dörömböl az üvegablakon, mert az egyik kő a falhoz csapódik.

- Az ilyesmi megengedhetetlen. Ha a játékos látja, hogy a kő túlcsúszik a célon, kötelessége lábbal megállítani, mert a gránit is megsérülhet. Valamikor az első edzéseink egyikén sikerült is összetörnünk egyet.

Restellkedve írom le, mert az olvasók zöme számára nyilván mi sem evidensebb, úgyhogy csak a kisebbség kedvéért: a curlingmérkőzést két négyfős csapat vívja oly módon, hogy valamennyi játékos két-két alkalommal kísérli meg saját kövét a "házba", a szintén négy koncentrikus kör alkotta területre csúsztatni a két-két, egymást váltó seprőember segítségével. A cél az, hogy egy játékrész (end) végén a "mi" kövünk, netán köveink legyenek közelebb a ház középpontjához, ennek megfelelően egy-egy szakasz - melyből összesen hatot, nyolcat, esetleg tízet játszanak a meccsen - általában 0:0-ra, 1:0-ra, 2:0-ra végződik. Komoly önteltséggel jelentem, hogy ottjártamkor sportágtörténeti endnek lehettem szemtanúja: láttam egy 6:0-t, ami azért nem semmi, tájékoztattak.

Ha már a sportágtörténetnél tartunk, illik megemlékezni arról, hogy a játékot valamikor évszázadokkal ezelőtt kezdték el űzni, állítólag Skócia befagyott természetes vizein, s a zord időjárásra való tekintettel a részvevők a küzdelmek befejeztével érthetően melegségre vágytak. A hagyományok szerint a partik rendre whiskyzéssel fejeződtek be, s a szép szokás - némi módosulással - mostanáig fennmaradt. A curlingmérkőzések az íratlan, ám kötelezően betartandó szabály szerint mindig úgy zárulnak, hogy a győztes csapat tagjai azonnal meghívják egy italra a veszteseket; a férfiak többnyire rund sört, a nők teát rendelnek.

- Nem ismerek a miénkhez hasonlóan elegáns és sportszerű játékot - büszkélkedik Kiss László. - Nálunk mindenki amatőr, még bíró sincs, de nem emlékszem, hogy bármikor is vitába fulladt volna egy mérkőzés.

A biztató távlatokra gondolva még lehet jelentősége a későbbiekben, úgyhogy rögzítem, az országos bajnokságot az egyelőre verhetetlennek látszó Wallis SC Nagy György, Németh Balázs, Bartalus Gábor, Barna Krisztián összetételű férfi-, illetve a Szekeres Ildikóval, Béres Alexandrával, Nagy Gyöngyivel, Bartalus Krisztinával és dr. Bóta Rózsával felálló női csapata nyerte, továbbá, hogy hazafelé, a 41-esen gyorsan visszacsöppentünk a való világba, mivel jelentős létszámú hajléktalancsoporttal volt szerencsénk együtt utazni, s a család legkisebb tagja megkérdezte: "Ezek a bácsik honnan jönnek?"

- Hát nem a curlingpályáról, fiam - feleltem, és ez igen valószínű válasznak hangzott.