Arcok az utcáról és a múzeumból

Sopronyi Gyula

Elképzelem, ahogy jönnek, mint annak idején.

Térdig érő, kötött pulóverben érkezik egy fiatalember, nyakában vastag lánc, madárkoponya fityegővel. Tahi Tóth László 1962-ből, az üveg szakról. A bozontos hajú, szakállas alteregó elmosolyodik az aktrajzok láttán. Szerette magát felnőttnek érezni rajzolásuk közben. Ma is büszke arra az ólomüvegére, amelyet egyszer beválogattak egy kiállításra. Volt ott koponya rézsisakkal, amely kazánfelújítás közben bukkant elő a pincéből. Azóta őrizgeti. Hogy csodabogarak voltak-e ők? Talán. Mikor a színművészetire felvételizett, és már a második fordulón is túl volt, táviratot kapott, menne be a tanulmányi osztályra. Felvételizni zakóban járt, az utcán azonban a madárkoponyás kollekciójában látta meg az egyik tanulmányis kisasszony. Meg is feddte a jövendőbeli iskola. Eszébe jut festő apja, az otthoni művészlégkör, a bátyja, akit nem vettek föl, és hogy a kisképzős időszak volt élete legjobb négy éve.

Tahi Tóth udvariasan előre enged egy őszes, idős hölgyet, aki lelassít egy emelvény előtt. Mintázási feladatok: jókora orr és kövér fokhagyma. Nem, számára nincs kedvenc alkotás, és egy kicsit mindegyik az. Nincs kedvenc gyerek, és egy kicsit mindegyik az. Varrónő volt azelőtt, huszonhárom éve pedig ő az iskola lelke, a "Portásicanéni". Amióta bevezették a szigorú mágneses beléptető rendszert - a kártyaszezon óta, ahogy ő nevezi - más lett minden. Bár a késők ellenőrzőjét már nem kell elkérnie, még mindig tudja mindenkiről hol, mikortól és meddig található. Bosszankodnak is a biztonsági kollégák, szeretnék ők is mindezt tudni. - Négy-öt év fiacskám - legyint ilyenkor Ica néni, aki szombaton is ott ül a kisképző portáján, mert itt hatnapos a tanítási hét. Hiába, valahova csak férnie kell a sok szakórának.

Grimaszoló mosollyal közelít egy piros festékkel leöntött fiú, 1984-ből. Tisztelettudón köszön Ica néninek. Anno, az elsősavatón szentelte fel egy ördögnek öltözött negyedéves, beavatásképpen. Mert ide a felsőbb évesek közé is felvételt kell nyerni. Ki egy kanál ricinussal, ki lisztbe forgatva, ki padon térdepelve esik át a tűzkeresztségen. És van, akinek a piros festék jut. A játékszakos, lelocsolt fiú Szabó Győző, színész. A szemüveges, vidéki, kitűnő tanuló imádott moziba járni, külön kulcsa is volt a Gellért-hegyi kollégiumba, ha kapuzárás után ért volna véget az előadás. A mai napig hálás, hogy nem kellett köpenyt hordania, azért, amit itt tanult, a szabad szellemiségért, hogy lehetett saját rock and roll zenekara és igazából minden itt töltött napért. A szombatokat is beleértve.

Öregúr kerülgeti az üveg amforákat. Gacs Gábor tanár úrnak bevillan az 1944-es felvételi, és amikor az ostrom után ők maguk, a diákok üvegezték be az iskola ablakait. Bombatámadás ugyan nem érte a Török Pál utcai épületet, de volt mit helyrehozni rajta. És eszébe jut, amikor 1960-ban újra ide került, grafikatanárként. - Mert ez itt így működik, a mester kitanítja tanítványait és kinevel magának egy-egy utódot - morfondírozik Tímár Péter fotóművész, az iskola jelenlegi igazgatója. Igaz, kakukktojás azzal, hogy az Eötvös Gimnáziumba járt, de már ő is idegyökerezett. Huszonhat éve.

Az egyik kiállított fotón sikoly. Eszébe jut, hogy pár évvel ezelőtt ő akadályozta meg a matematikaérettségi eltörlését az iskolában. Persze, hogy kevés matematikus került ki innen, azért a matematika igenis fontos, megtanít gondolkozni. Másképp fest, aki érti a számok világát, szokta mondani. Szereti a mellette sasszézó diákot, színes csillagokkal tarkított harisnyában, tornacipőben. Szereti őket raszta hajjal vagy szolid kivitelben.

A tehetség ismérve nem feltétlenül egy lazán átdobott piros sál, de ez nem is akadály.

Adminisztrációs nonszenszek, megmentett gyerekek, tanítványok járnak a fejében. A tanítványok. Akik festőállványok, bőrcserző edények, papírvágó guillotine-ok, üveghuták társaságában nőttek itt fel. Grafit, olaj, enyv, rézhuzalok, agyag, olvadt üveg és mindenféle pác társaságában. Felejthetetlen tanárok mellett, akik személyisége öszszenőtt egy-egy szakkal. Akik, ha elmentek szerencsét próbálni Amerikába, vagy talán még annál is messzebbre, mindig is hiányozni fognak.

? kiskepzo.hu. Precíz ceruzarajzok, szofisztikált ruhák, faragott bútorok, fekete-fehér fotók, rafináltan kötött könyvek, szobrok, plakáttervek, teáskészlet, tekervényes ékszerek. A múltból és a jelenből. Ameddig a szem ellát. Elképedve bolyonganának az Iparművészeti Múzeumban rendezett kiállítás képei között az elődök Mária Terézia idejéből. Akik még a budai Várba jöttek rajzot tanulni, a Budai Rajziskolába, 1778-ban. Harangöntők, gombkötők, aranyművesek, tímárok, ötvösök, rézművesek, kőfaragók, cukrászok és a többiek. És ámulnának a későbbi Ferenczy Istvánok, Markó Károlyok és Derkovits Gyulák.