Marabu

Bölcs, remélem, profetikusnak bizonyuló szavak ezek. Szili Katalin mondta őket, amikor másfél évvel ezelőtt Nagy N. Péter felkérésére "szótárazta önmagát" (Népszabadság, 2003. december 22.). Mi történhetett alig másfél év alatt, hogy Szili Katalin most mintha elviselné, hogy éppen őt "szuszakolják" át a parlamenten? Mert az Országház (jó, értőnek tartott) elnökének tudnia kell, hogy a kívánt kétharmados támogatottságra semmi esélye. S az SZDSZ nyílt támogatása nélkül az átszuszakolás is csak úgy sikerülhet, hogy a titkos szavazás után sose tudjuk meg: végül kiknek futotta a szuszból.

Szili Katalin 2003-as, bölcs szavait már ezért is megtoldanám: talán az lenne az országnak a legjobb, ha képviselőink általában csak a harmadik, egyszerű többséggel is érvényes fordulóban választanák meg államelnökünket - de lehetőleg kétharmados vagy nagyobb többséggel. Így az első két menetben több jeles név is felmerülhet, és a végül megválasztottat szinte mindenki a magáénak tarthatja. És senki sem állíthatná (még ha talán nemmel szavazott is!), hogy az új elnök az ő döntő voksának köszönheti tisztségét.

Párthoz nem kötődő szereplőnek aligha számít, kinek a támogatásával, ellenzésével nyeri el hivatalát, kinek mivel "tartozik". Talán nem is minden pártpolitikus kötődik annyira pártjához, hogy az ilyesmi érzelmileg, etikailag zavarná. De Szili esetében hosszú távon komoly - eddig talán végig sem gondolt -, akár emocionális feszültséghez is vezethet, ha kiviláglik, hogy nem pártja és koalíciós partnere, hanem ellenzéke juttatta minimális többséghez (talán számításból, viszonzás reményében). Hiszen ugyanabban az írásban, 2003 adventjén vallotta: "Én ebben a pártban nagyon lent kezdtem, és jól is éreztem ott magam. Kevéssé motiválnak a pozíciók..."

Mondják, hogy az MSZP volt alelnök asszonya nagyon is otthon érzi magát a Köztársaság téren. A Sándor-palota magányában ugyanolyan otthonosan érezhetné magát? És hova megy majd, amikor az elnöki rezidenciát (öt év múlva?), még nagyon is fiatalon, el kell hagynia? Hivatalos életrajzából kiderül: még be sem töltötte ötvenedik életévét. Vajon erős belső indíttatás, motiváció nélkül ilyen fiatalon elérhette volna mai, magas pozícióját? Avagy annyira a természetében van a szó legnemesebb értelmében vett törekvés - szolgálni vágyás -, hogy sosem gondolta végig, mennyire fontosak számára a tisztségek, és mit jelenthet alig negyvenkilenc évesen a legmagasabb közjogi méltóság elnyerése? Méghozzá úgy, hogy saját pártja kongresszusán sem kapta meg a jó elnökléshez szerinte is szükséges kétharmadot? Nyilván igen nehéz helyzetben van a hűséges pártkatona, hiszen bárhogy dönt jelöléséről a következő napokban-hetekben, akár 8-12 évre is megszabhatja az egész balliberális tábor jövőjét.

Pártja jelölte. Ha továbbra is vállalja jelölését, és látszólag (vagy tényleg) az ellenzék szavazataival nyeri el posztját - vagy éppenséggel az ő jelöltjük kerül ki győztesen -, az ellenzék jelentős politikai előnyhöz jut. Ez pedig 2006-os győzelmüket jelentheti. Az elkötelezett Szili Katalinnak azonban - ha pártjának nem lenne más, elfogadható jelöltje - nyilván mindezek ellenére is vállalnia kell e feladatot.

Csakhogy a pártkongresszuson volt egy - jelöltként még a médiában sem nagyon emlegetett - itthon is, Európa-szerte is jól ismert közszereplő, aki meglepően sok, 230 szavazatot nyert el. Ő tehát nyilván elfogadható jelölt lehetne a tagság és a frakció számára, ha lenne alkalmuk alaposabban megismerni az ő - vagy más, hasonló kaliberű-korú ember - elnöki felfogását. De az MSZP-nek sem csak arra kellene gondolnia, hogy jobb neki, ha saját pártpolitikusa az elnök - ami, mint majd látjuk, egyáltalán nem biztos -, hanem azt is figyelembe kéne vennie, hogy mit veszít - és mit veszíthet az ország -, ha elmozdítja Szili Katalint mai, igen fontos tisztségéből, és egyúttal a párt is elveszíti őt. Azt mondják, hogy - főként vidéken - ő a legnépszerűbb szocialista pártpolitikus. Tehát, ha pártja feláldozza őt a haza (a Sándor-palota) oltárán, egyik leghatásosabb szavazatszerzőjétől fosztja meg magát. A választásra sokkal céltudatosabban készülő Fidesz netán épp azért is támogatná Szili megválasztását a harmadik fordulóban, hogy kivonja a kampányból. (Meg persze azért is, hogy még mélyebbre verje az éket a koalíciós partnerek közé. De akadhat fideszes, aki azt hiszi, magukhoz édesgethetik a - saját táborában talán csalódni kényszerülő - hívő katolikus bárányt.)

Szili Katalin 2003-ban fő feltételnek tartotta a kétharmados parlamenti támogatottságot. Ma már be kell látnia, hogy erre nincs esélye. Tehát meghirdetett elvei szellemében újragondolhatja, vissza is adhatja jelöltségét. E fontos döntéshez nemcsak a nemzet és a párt érdekeit kell figyelembe vennie, hanem saját helyzetét is: főleg azt, hogy megválasztásának módja miként befolyásolhatja államelnöki feladatai ellátását. Milyen - jó lelkiismerettel számára talán elfogadhatatlan - terhet venne magára? Mivel kell majd szembenéznie?

Még nagyon szoros megválasztása esetén sem kizárt, hogy pártja jobban szerepel a 2006-os választásokon, mint a mai közvélemény-kutatásokban, és a Fidesz csak néhány mandátummal szerez többet az MSZP-nél. Tegyük fel, hogy a végeredmény így alakul: Fidesz 48, MSZP 45, és a következetes kiállásáért díjazott SZDSZ 7 százalék (e példa szerint az MDF kiesne az első fordulóban). Ilyen helyzetben pártsemleges köztársasági elnök az MSZP-t bízhatja meg kormányalakítással, mert képes többségi koalícióra. De mi van, ha ezt Szili Katalin teszi meg? A Fidesz támogatói kivonulnának az utcára, s kint is maradnának, ki tudja, meddig.

Tételezzük fel, hogy ezt elkerülendő az elnök asszony a Fideszt bízza meg kormányalakítással. Ebben az esetben jó néhány elemző - valljuk meg: nem minden logika híján - bizonyára arra következtet majd, hogy gesztusával a megválasztását - netán a Fidesszel kötött titkos egyezséggel elnyert többségét - honorálja. Ez viszont saját táborában okozhat alig kezelhető feszültséget.

Ha ragaszkodik jelöléséhez, a koalíciós társak közé vert ék okozta sebek talán be sem gyógyulnak a 2006-os választásokig. Ez jó esélyt nyújt a Fidesznek (látszólag?) megoldáskereső, egyesítő, békéltető szerepkör betöltésére (sőt, talán az MDF-et is jobb helyzetbe hozza az SZDSZ rovására) - ami, ha kétharmados kormányzást nem is biztosít számára, minden bizonnyal végzetes csapást mér a balliberális táborra, és akár két-három ciklusra is kizárhatja a kormányzásból.

Három eshetőség áll tehát Szili Katalin előtt:

1. Kitart jelöltsége mellett, nem nyeri el az egyszerű többséget sem, és így bizonyára végleg feladhatja politikai pályafutását. Ha pedig feltehető, hogy ezért is veszti el a választásokat az MSZP - pártja páriájává válhat.

2. Feltehető ellenzéki támogatással (valószínűleg minimális) többséget kap, és politikai háttere okán - ha megtagadja politikai nézeteit, ha nem - nagyon nehéz, alkalmanként talán alkotmányos válsághoz közeli helyzetekben kell szerepét betöltenie.

3. Visszalép a jelöléstől, és a kampányban való tevékeny részvételével elősegíti pártja győzelmét. Ez esetben még e szerepkörre ideális korban, hatvanéves kora előtt, akár az általa kívánt kétharmados többséggel megválasztott, két ciklust kitöltő államelnök is lehet. És ha visszalépését a hozzá méltó, megnyerő nagyvonalúsággal teszi meg, pártja nagyasszonyaként emlékezhet meg róla a történelem.

Ez a döntés csakis Szili Kataliné lehet, akkor is, ha az egész balliberális tábor jövője függhet tőle.

A szerző író, publicista