Azokban az országokban (pl. Svájc, Ausztria), ahol a rókák immunizációját korábban kezdték, mint nálunk, a veszettséget mára gyakorlatilag felszámolták. Idehaza a kísérleti évek kedvező tapasztalatai alapján, 1996 és 2000 között már az egész Dunántúlra kiterjesztették a vakcinaszórást. Az akció sikeres volt, 2000-ben a Dunántúlról ellenőrzésre beküldött rókák között már csak ötben találták meg a veszettség vírusát. A következő három évben a Duna-Tisza közét és az Északi-középhegységet vették célba, ezalatt a Dunántúlon szünetelt az immunizáció. Az eredmény is ennek megfelelően alakult: a kezelt területeken csökkent, a Dunántúlon viszont újra növekedésnek indult a beteg rókák száma. Tavaly óta az egész országban szórják a vakcinával bélelt húspogácsát, 2004-ben országos összesítésben száz alatt maradt a regisztrált megbetegedések száma.

Idehaza az FVM megbízásából az Állatgyógyászati Oltóanyag, Gyógyszer- és Takarmány-ellenőrző Intézet szervezi, irányítja az évente kétszer - áprilisban és októberben - végrehajtott immunizálást. Az intézetben dr. Kucsera László osztályvezető felügyeli ezt a munkát. Szerinte "nagy ugrásnak" tekinthetjük, hogy a veszettség elleni védekezést az ország egész területére sikerült kiterjeszteni. Ez annak is köszönhető, hogy a vakcinák beszerzését három évre PHARE-pénzből finanszírozhatják.

Kucsera László szerint, ha sikerülne mentesíteni az országot a veszettségtől, az az állategészségügy sikertörténete lenne. Ám ha Magyarország el is érné ezt az állapotot, folyamatosan fennáll a visszafertőződés veszélye Ukrajnából, Romániából, Szerbia és Montenegróból, Horvátországból, ahol nem folytatnak immunizálást. Ezért aztán tartós védettségre csak akkor számíthatunk, ha ezeken a határszakaszokon, a határ menti ötven kilométeres sávban folyamatosan fenntartjuk a vakcinázást.

A rókák immunizációját azonban korántsem tekinti mindenki sikersztorinak. A veszettség visszaszorulásával párhuzamosan ugyanis a rókák száma látványos növekedésnek indult. Egyes becslések szerint a magyarországi rókanépesség az éves teríték két-háromszorosa lehet. Sok vadász egyértelmű ok-okozati összefüggést lát a populáció növekedése és az apróvad - mezei nyúl, fácán, fogoly - számának drasztikus csökkenése között. Ugyanezen tőről fakad a természetvédők kritikája is, hiszen az éhes róka nem válogat vadászható apróvad és védett ritkaságok között: megeszi, amit zsákmányul tud ejteni. Az immunizáció túlzott beavatkozás a természet állományszabályozó folyamataiba - mondják, s félve gondolnak arra, hogy a létszám ilyen dinamikus növekedése mellett milyen sorsra jut majd például féltett kincsünk, a túzok. A túzokcsibék leggyakoribb pusztítója ugyanis éppen a róka.

A veszettség vírusától megszabadított rókák túlszaporodásának lettek egyéb, nem várt következményei is: újabb betegségek ütötték fel a fejüket ravaszdiék köreiben. A rühesség ott öltött először járványos méreteket, ahol az immunizálást kezdték, a nyugati határszélen, s aztán kiterjedt az egész Dunántúlra. Felbukkant egy ennél sokkal veszélyesebb - igaz, higiéniával megelőzhető - kórokozó is, a háromtagú galandféreg. Ez a néhány milliméteres, a róka által terjesztett férgecske az embert is halálosan megbetegítheti. Európában korábban csak az Alpok országaiban volt ismert, az utóbbi húsz évben azonban rendkívül gyors terjeszkedésbe kezdett - véletlenül? - éppen azokban az országokban, ahol a veszettséget sikeresen leküzdötték. 2002-re hozzánk is elérkezett, s azóta évről évre gyorsan növekvő számban találnak e kórokozóval fertőzött rókákat. Az általa okozott humán megbetegedések kezelése jelenleg drága, és halálozás is előfordul.

Kucsera László szerint az elmúlt évek robbanásszerű rókalétszám-növekedése csak részben az immunizálás következménye. A rendszeres vakcinázás beindítása ugyanis nálunk egybeesett a mezőgazdasági termelés átalakulásával, a nagyüzemek visszaszorulása miatt sok helyütt megszűnt a korábban rendszeresen végzett rágcsálóirtás. Mivel a rókák étlapján a rágcsálók szerepelnek a legnagyobb arányban, elszaporodásukat a táplálékbőség is segítette. Az állategészségügyi szakember természetesnek tartja, hogy a veszettség visszaszorulásával a rókák körében más - igaz, a rendkívüli szenvedéssel járó, halálos veszettséggel egy kalap alá nem vehető - állományszabályozó betegségek ütik föl a fejüket. A természet ugyanis hosszabb távon mindig az egyensúlyi állapotok beállítására törekszik.