Elõadás közben a tokiói Ochanomizu Egyetemen, ahova csak nõk járnak

Hargittai István

A női akadémikusok számát illetően a magyarországi statisztika ugyanolyan rossz, mint a fejlett országoké, de jobb, mint például Japánban, ahol a professzor asszony április végén kutatási területéről "a fém-halogenid szerkezetekről" tartott előadásokat. Ugyanakkor "Női tudósok" címmel másik kedvenc témájáról egy, a japán kormány által szervezett tanácskozás főelőadását tartotta és beszélt a tokiói híres Ochanomizu Egyetemen is, ahova csak nők járnak. Pusztán hobbiból eddig több mint ötven interjút készített női tudósokkal, köztük négy Nobel-díjassal is.

- Évek óta keresem a választ ezekben az interjúkban arra, hogyan lehetséges, hogy a nemzetközi statisztikák szerint ma az egyetemi tanároknak csak 12-13 százaléka, az akadémikusoknak mintegy 4,5-5 százaléka, a Nobel-díjasoknak pedig mindössze 2,5 százaléka nő. Az egyik interjúalanyom a Nobel-díjas Rosalyn Yalow volt, aki 1977-ben kapta meg az elismerést a vérben lévő inzulin koncentrációját meghatározó vizsgálatok kifejlesztéséért. A Nobel-díjak átadását követő gálaesten a női kutatók helyzetéről így beszélt: "Az a tény, hogy oly kevés nő van vezető posztokon, nagymértékben a társadalmi és szakmai megkülönböztetés következménye... Még mindig olyan világban élünk, amelyben az emberek nagy része, és köztük a nők nagy része is úgy gondolja, hogy a nők helye otthon van... A világ nem engedheti meg magának, hogy elvesztegesse az emberiség felének tehetségét és képességét."

- A helyzet - mondja Hargittai Magdolna - azóta sem változott sokat. Noha az egyetemeken ma már a hallgatók fele, sőt egyes szakokon több mint a fele nő, a PhD fokozatot is egyre többen érik el közülük, mégis az egyetemi tanári állások, a tudományos rangok jórészt a férfiak privilégiuma. A professzor asszony kifejezése szerint "a nők - mint egy lyukacsos csövön - elszivárognak, útközben elvesznek valahol".

Persze vannak kivételek, mint ő maga is. Sőt Hargittai Magdolna azon kevesek közé tartozik, aki a női tudósokról szóló sztereotípiákat megcáfolva, tudós férjjel, családdal, gyerekekkel, unokával büszkélkedhet. Férjével, az ugyancsak kémikus akadémikus Hargittai Istvánnal idehaza ők - kettő közül - az egyik olyan házaspár, ahol a férj és feleség is akadémikus.

"A tudományok területén óriási a verseny, és férfinak és nőnek egyaránt nehéz sikeressé válni. De tudományos pályán lévő nőre, legyen egy férj bármennyire is segítőkész, ha családot, gyerekeket akar, több teher hárul", ismeri el a professzor aszszony a nehézségeket. Ő maga is pályája legelején - teszi még hozzá - úgy döntött, hogy a családot részesíti előnyben és - mondja - "nagyon fontosnak tartottam, hogy a gyerekeknek semmi hátrányuk ne legyen abból, hogy én is szeretnék tudományos pályát befutni". "Később, amikor a két gyerek nagyobb lett, újra teljes intenzitással vetettem bele magam a munkába, és igen sokban segített nekem, hogy a férjem ugyanazon a tudományterületen dolgozott. Az egyetem elvégzése után a férjem kutatócsoportjában kezdtem el dolgozni; ez valóban különleges helyzet volt. Amikor a gyerekek - három év különbséggel - megszülettek, és én egy ideig otthon maradtam, akkor sem estem ki a szakmából, hiszen tőle mindenről tudtam és hallottam az új kutatási eredményekről is."

A tudós házaspár későbbi szakmai "különválásának" nemcsak a fokozatosan eltérő érdeklődés volt az oka. Még pályájuk elején történt: "a férjemet behívta egyszer az »üzemi négyszög«, vagyis a kutatólaboratórium igazgatója, párttitkára, személyzetise és szakszervezeti titkára, és közölték vele: nem szerencsés, hogy férj és feleség egy kutatócsoportban együtt dolgozik" - emlékszik viszsza az évtizedekkel ezelőtti történetre Hargittai Magdolna. "A férjem erre közölte, hogy mindezt tudomásul veszi, és keres magának másik állást. A főnökök teljesen paffok lettek, mert természetesnek vették, hogy nem ő, hanem én megyek majd el az intézettől."

- Ma már van saját kutatási területem, a szervetlen molekulák szerkezetének vizsgálata, ezen belül is a fémek halogenidjeinek szerkezetvizsgálata. Ez világviszonylatban is ritka kutatási terület. Ugyanakkor a véletlen hozta, hogy nemrég az elméleti kutatás mellett a halogénlámpák ipari felhasználásának gyakorlati területével is kapcsolatba kerültem.

Természetesen ma - főleg az Egyesült Államokban - a nők tudományos karrierje szempontjából már valamivel jobb a helyzet. - Nyugtalanítónak tartom viszont - mondja a professzor asszony - azt a furcsa nyilatkozatot, amit az egyik legrangosabb amerikai egyetem, a Harvard rektora tett ez év elején. Lawrence Summers azt fejtette ki, hogy a nők veleszületett adottságai az oka annak, hogy kevesebben vannak a természettudományokban és a matematikában, mint a férfiak. Érthető, hogy ez a kijelentés hatalmas botrányt okozott és az amerikai egyetemeken nemcsak a feministák felháborodását váltotta ki.

A nők lemaradásának mély szociológiai és társadalmi gyökerei vannak - magyarázza Hargittai Magdolna, ugyanakkor a nők önértékelésével is baj van - mondja. Egy kanadai felmérés kimutatta, hogy a probléma már a középiskolásoknál jelentkezik. Noha az intelligenciatesztek eredménye ebben a korosztályban gyakorlatilag egyenlő, a fiúk felülértékelik, a lányok pedig alulértékelik önmagukat.

A professzor asszony önbizalmát a pécsi családi környezet, szülei támogatása segítette. Igaz, mondja, csalódást okoztam nekik, amikor - noha eredetileg régész szerettem volna lenni - az érettségi előtt kijelentettem, hogy kémikus leszek. Bár a családomban senki sem volt tudományos pályán, szerencsémre soha nem hallottam tőlük, hogy a "tudomány nem nőnek való". Saját példám és a tudós nőkkel folytatott beszélgetéseim is azt mutatják, hogy tudományos karrier a család mellett is megvalósítható, természetesen csak akkor, ha a partner is hajlandó áldozatokra, és mindketten készek a kompromisszumra.

Egy dologban azonban nem voltunk hajlandók kompromisszumot kötni. Közös hobbinkról, a szimmetriakönyvek írásáról nem mondtunk le.

Manapság a tudományágak egyre inkább szakosodnak, de a szimmetria egy, a tudományok felett átívelő elvnek számít. Tanulmányozása elősegíti, hogy a különböző szakterületeken dolgozók megértsenek valamit a másik tevékenységéből. Számomra a szimmetria harmóniát, arányosságot jelent, amely mindenütt jelen van. Ez tükröződik a most megjelent Képes szimmetria albumunkban is, amelyet több mint hatszáz, férjemmel közösen készített fényképpel illusztráltunk. Japánban, ahol most jártam először, észrevettem, hogy a japánok nagyon odafigyelnek a harmóniára, ugyanakkor kissé szeretik megtörni a tökéletes szimmetriát. Mintha azt mondanák ezzel, hogy a tökéletes szimmetria unalmas és rideg. Ezért jó - szerintem is - azt egy kicsit elrontani. Nekem a szimmetriából a harmónia segített legtöbbet, a szakmai munkámban és a magánéletemben is.