Ezekre a kérdésekre keresik a választ az Éghajlatváltozás a világban és Magyarországon című, az Alinea Kiadó és a Védegylet gondozásában most megjelent kötetben. A Takács-Sánta András szerkesztette könyv a téma legnevesebb magyar szerzőinek (többek között Mika Jánosnak, Bartholy Juditnak, Faragó Tibornak, Csete Lászlónak) a tanulmányait szedi csokorba, így a válaszok tudományos szempontból mindenképpen autentikusak - még akkor is, ha a dilemmát csak az idő fogja megcáfolhatatlanul megválaszolni.

A kiindulópont az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (az ENSZ és a Meteorológia Világszervezet felkérésére létrejött testület) legutóbbi értékelő jelentése, amely 2001-ben jelent meg ugyan, ám még mindig a legavatottabb és a legkevésbé vitatható összefoglalása annak, amit a felmelegedésről tudunk. A lényeg, hogy nőtt a légkör szén-dioxid-koncentrációja, a globális földfelszíni átlaghőmérséklet, a forró, illetve a hőségnapok száma, az aszályok gyakorisága és súlyossága. Ezt ma már tudományos körökben nem illik vitatni, és azt sem nagyon, hogy a melegedés öszszefoglaló névvel illetett események döntően az emberi tevékenységnek tulajdoníthatóak. Mindezt a kötet természettudományos alapossággal, adatokkal, grafikonokkal, térképekkel, hivatkozásokkal, fejezetenként irodalomjegyzékkel tárja elénk.

Külön fejezet foglalkozik a Magyarországon várható klimatikus változásokkal, illetve a felmelegedésnek a magyar mezőgazdaságban várható következményeivel, nem feledkezve meg az alkalmazkodási lehetőségek bemutatásáról sem. Talán ez a kötet legnagyobb érdeme: nem apokaliptikus víziót vázol, rámutat, hogy a klíma változása nem példátlan a történelemben, reálisan számot vet a kockázatokkal és a lehetőségekkel. Ugyanezt ajánlanánk egyébként a témával mind gyakrabban foglalkozó döntéshozóknak is, azzal kiegészítve: elsőként talán olvassák végig a 172 oldalas, tömör és világos könyvet.