Szörényi: a letiltott Utazás

Gabo Rindo és Hollódi Gergely
Domaniczky Tivadar De a hetvenes-nyolcvanas évek fotósai, grafikusai a lemezborítók készítése közben - a mai számítógépes csúcstechnika híján - szerencsétlenkedtek szabóollóval, mézgás ragasztóval, gipsszel, sárral, festékszórós palackokkal, igyekezvén érdekes grafikai hatásokat elérni, nem elfelejtve persze az éber lemezgyári cenzorok kívánalmait sem. Akik egy Szörényi Levente feje fölé applikált papírpillangóban a kábítószeres révület megjelenítését vélték felfedezni, ha meg egy falat áttörő földgömbről véletlenül a Szovjetunió nézett ránk, szerintük az nem lehetett más, mint felhívás a szocializmus földre teperésére.

Gabo Rindo és Hollódi Gergely tavaly elhatározta, hogy könyvsorozatban dokumentálja a rendszerváltást megelőző évtizedek legpopulárisabb alkalmazott grafikai munkáit. Elsőként azokat a kártyanaptárakat mutatták be, amelyeken jobb-rosszabb fotósok, grafikusok igyekeztek megvalósítani a bozontos szemöldökű agitpropos bácsik rémálmait, a sorozat napokban megjelent második kötetében pedig a '90 előtti lemezborítókat láthatjuk; finom kis időutazás.

Vajon ki ez a két megszállott fiatalember, aki láthatóan szívesen bolyong a múltban, menti az értéket, de még az értéktelent is, leltárba veszi és rendszerezi azokat az alkalmazott grafikai munkákat, amelyek azt füllentették nekünk, hogy a látszat ellenére mégiscsak színes, élhető világ a miénk?

Gabo Rindo a Pamut zenekar basszusgitárosa, korábban bizonyos Rózsaszín Kutyaharapás nevű együttesben zenélt, megbízható rockerfazon, amúgy számítógépes varázsló, reklámgrafikus. Elég terebélyes köztéritábla-, kártyanaptár- és bakelitlemez-gyűjteménye van, utóbbiak közül a fontosabbakat hetente egyszer, az Est FM rádió általa vezetett retró rock műsorában be is mutatta. A lemezborítók többsége meg az új Retró-repró könyvben látható.

Hollódi Gergő ugyancsak a reklámszakmában dolgozik, ma már kissé visszafogottabb, bár egykor szívesen kalandozott; volt műbútorasztalos, pincér, szervezte a Budapesten élő amerikai diplomaták, üzletemberek gyermekeinek iskolabuszmenetrendjét, dolgozott Nápolyban mint kempingmester, Belgrádban pedig megalapította a helyi "Pesti estet". Kiskorában gyűjtőszenvedéllyel megáldott gyerek volt, aki barátaival gyakran megjelent a Budapest Szálló előtt parkoló német turistabuszok környékén, hogy azok szemetesládáiból kihalássza amúgy már kezelhetetlen mennyiségű sörösdoboz-kollekciójának legújabb darabjait. Mellesleg gyűjtötte a rendszámokat, és van vagy harmincezer gyufacímkéje is - tizenötezer magyar -; alighanem ez képezi majd a gerincét közös könyvsorozatuk, a Retró-repró harmadik, gyufacímkékről szóló kötete képanyagának.

Miért jó a múlt lejárt szavatosságú apróságai között bogarászni? Tanulságos? Mulatságos? Mindenekelőtt üdítő, mondják határozottan, és persze tanulságos. Kártyanaptárakról szóló könyvük fülszövegét idézik, amelyben Balázs Piri Balázs grafikus azt mondja: "A kártyák nem mondják meg a jövendőt, de megmutatják a múltat." Az alkalmazott grafika eme múltbéli furcsaságainak bemutatása az átlagembernek érdekes, nosztalgikus, a reklámmal, grafikával foglalkozó szakembereknek kötelező anyag, azoknak meg különösen tanulságos, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy az élet nem volt mindig ilyen harsány, dühödten csörtető, színes és szélesvásznú. Mert volt idő, amikor a lemezborító vagy a kártyanaptár nem számítógépes programmal készült, hanem ollóval, ragasztóval, cementesvödörrel, hegesztőpisztollyal és sok-sok türelemmel.