|
A BKV a napokban közleményben leszögezte: kizárt dolog, hogy áramütés érjen bárkit is a trolibuszokon. Akkor ugyanis elterjedt a hír, munka közben áramütés érte egy járművezetőt. Tegnap, a nagy esőzés idején ugyanez történt, ezúttal azonban a cég illetékesei is elismerték az esetet. Úgy tudjuk, a szerencsétlen járművezető az áramütéstől lebénult, kórházba szállították. Az esetet vizsgálják, az ügyről tegnap a BKV-nál egyelőre senki nem nyilatkozott.
A cégnél azonban nem ismeretlenek a hasonló esetek, lapunknak korábban egy BKV-s műszaki szakértő elismerte, nyilvántartást vezetnek a trolis áramütésekről, amelyek nedves időben, s leginkább a ZIU típusokon fordulnak elő. Igaz, a járműpark korszerűsítésével párhuzamosan egyre kevesebb a hasonló eset. Az egykor szovjet gyártmányokból még csaknem félszázat üzemeltet a cég, többek között a belvárosban, a 70-es és a 78-as vonalon.
A troli-üzemigazgatóság korábbi illetékese akkor elmondta, halálos áramütést 1933, a troli közlekedés kezdete óta még egyetlen utas sem szenvedett. A nyilvántartásából kiderült, hogy néhány évig még kisebb eseteket sem jelentettek. A járműveken, többnyire felszállás közben - és többségében nedves időben - bekövetkezett áramütések szempontjából 1984 volt a fekete év, ekkor ugyanis hetven esetet rögzítettek. Kiemelkedőnek számít még 1996, amikor az év első két hónapjában mintegy huszonhárom utas érzett áramütést a trolikon. A következő évben, 1997-ben nem, majd 1998-ban egy, 1999-ben négy, s 2003-ban pedig egy balesetről érkezett jelentés a céghez. Ezek többsége az elavult, átlagosan 25 éves ZIU típusokon történt, a 2003-ban azonban a korszerűnek mondható IK-280-as gyártmány rázott meg egy utast.
Úgy tudjuk, a trolibuszok műszaki állapotát minden éjszaka, a szigetelési rendszert minden telephelyi ki- és beálláskor, sőt napközben a végállomásokon is ellenőrzik a társaság munkatársai. A ZIU típusok kivételével minden trolibuszban van beépített szigetelési állapotot ellenőrző műszer, s ha baj van, a trolibusz korlátozott sebességgel tud csak haladni. Ebben az esetben a járművezetőnek meghatározott rend szerint kell eljárnia: félreállni, feszültségmentesíteni, és az utasokat leszállítani.
Gond volt tegnap a frissen felújított, s a napokban átadott Batthyány téri metró állomáson is: az utasok nyakába csöpögött az eső. A 2-es vonal idei felújítására összesen 7,6 milliárd forintot költött a társaság, ebből - többek között - három állomást építettek át, az egyik a Batthyány téri volt. A megálló azonban úgy tűnik, nem állja a kitartó esőzést: a tájékozató táblára csöpög, s onnan az utasok nyakába csurog a víz. Az állomás vízszigetelésének javítása a rekonstrukció része volt, az esőzés miatt befolyó víz olyan helyen jelent meg, ahol az 1972-es átadás óta soha nem volt beázás. Vagyis, erre nem lehetett előre készülni - áll a társaság tegnap kiadott közleményében. A kivitelező a hiba elhárítását azonnal megkezdte.
A felszínen ütközés nehezítette tegnap a cég és az utasok életét: a 4-es, 6-os vonalán egymásba csúszott két szerelvény a Ferenc körút és az Üllői út sarkán. Az alig néhány perccel dél után történt eset során egy utas könnyebben megsérült, a mentők kórházba szállították.
Azon a buszon senki nem sérült meg, amelyik a napokban kiégett. Ez a jármű abból a bizonyos könnyen gyulladó IK-412-es típusból való, amelyet gyártáshibásan kapott annak idején a BKV, s amelyből tizennyolc kigyulladt az elmúlt két évben. Hatvanöt darabot szállított ebből a konstrukcióból a társaságnak az Ikrausbus Rt. A BKV - felismerve a problémát - megkezdte a konstrukciós hibás járművek biztonsági átalakítását, darabonként kétmillió forintból.Az átépítésnek lassan a végére érnek, már csupán négy busz vár az eljárásra. A napokban kiégett jármű már biztonságosnak számított, azt ugyanis már átalakították. A társaság szakemberei értetlenül állnak az eset előtt, egyelőre nem is nyilatkoztak a történtekről. Mint arról korábban beszámoltunk, a gyártó és a BKV nem tudott békés úton megegyezni, ezért jogi útra terelték a vitát.
Újabb döntéseket hoz augusztusi kétnapos ülésén a Fővárosi Közgyűlés, a MÁV, a Volán, a BKV az egyesített bérletek szeptemberi bevezetésének lehetőségeiről - közölték a Főpolgármesteri Kabinet hétfői ülésén. Geberle Erzsébet, az SZDSZ-frakció helyettes vezetője az MTI-nek elmondta, hogy várhatóan augusztus 31-én első pontként tárgyalnak a Budapesti Közlekedési Szövetség működését érintő kérdésekről. Ez alapján szeptember 1-vel hatályba is lépnek a döntések.
|