A Lopunk együttes dobosa világszám

Móricz Simon

A hölgy aztán rájön, hogy mégse diszkó lesz, a VII. Nemzetközi Kis Magyar Performance és Nehéz Zenei Fesztivál eseményeire csöppent, ahol rengeteg a kép meg a hang, na jó, mérnek sört, s van kolbász is háromszázért, akár a vurstliban. De ettől a vendég nem esik kétségbe, végül is ez volna valójában az igazi Szentendre, így képzelnénk mi magunk is egy művészetre oly sokat adó várost. S nem egészen úgy, ahogyan az a giccses valóságban, a sétálóutcákon van.

Kicsiny fesztivál ez, nincs píár-központja, nem tülekednek VIP-jegyért az újságíró-gyakornokok, mert itt minden ingyenes. Egyetlen zenés színpad van, s ha elered az eső, a muzsikusok behúzódnak az eresz alá. A zajszint szerény, de ettől emberi az egész. Akár a nyolcvanas években. Akkoriban rendeztek itt először modern képzőművészeti happeningeket. A hagyomány mostanában kezd feléledni.

A fellépőkről vagy sokat tudunk, vagy szinte semmit, de ez a zenekarokat nemigen zavarja. Listamazsola: Step by step, Frank Zappa Emlékzenekar, Lopunk, Brains, Hinteregger-Sőrés duó, Fantom Funk, Fraktál, Sajnos Batár, Dissidance, Karabély, Tudósok, Pop Iván, Sandokans, Ef Zámbó Happy Dead Band és az Analóg Indiánok. A Lopunk dobosa világszám, a Zappa-féle csapat úgy jó, ahogy van. Csupa-csupa sehová sem sorolható rétegbanda, némelyik rajongói tábora nem lehet több ötven-hatvan fősnél. Mégis úgy játszanak, mintha sokezres tömeg őrjöngene. Miután a koncertek is ingyenesek, e rokonszenves tett feltétlenül említendő.

Ef Zámbó István. Sokak "Öcsikéje", aki a zene felől közelített a képzőművészethez. Ő a fesztivál lelke, s azt szeretné, hogy a háromnapos találkozó híre meszszire, külföldre is eljusson. Hogy a performance-ról és az avantgárdról ne csak Québec vagy Tokió jusson a vájt fülűek eszébe, hanem mindjárt Szentendre is.

Ef Zámbóval az 1986-ig ténykedő Bizottság zenekarról meg az eleven avantgárdról beszélgetünk. - Akkoriban már az is elég volt az elevenséghez, hogy az ember nem hazudott - mondja. És hozzáteszi: az akkori történelmi helyzetben spontán zenélésnek, egészen pontosan intuitív, asszociatív és improvizatív zaj- és hangterápiának tekintette a "bizottságos" produkciókat. A zene nemcsak kifejező eszköz, de a szabadság kiterjesztése volt. A mai világ jobb, mint amaz, de erős a kommercializálódás, érdemes hát fölfrissíteni a formulákat.

Hogy mi van az avantgárddal? Mindig elől vágja az ösvényt, és csak később válik a társadalom számára fogyaszthatóvá. A cél, hogy Szentendre a kísérletező művészek találkozóhelye lehessen. Ezt - elviekben - minden bizonnyal támogatja a kulturális kormányzat is, melynek reprezentánsa, Bozóki András miniszter a nyitónapon, pénteken tiszteletét tette a rendezvényen.

Végül arról, hogy mi a performance. Megvannak e kérdés tudós teoretikusai, mi a magunk egyszerű módján próbáljunk közel jutni hozzá: olyan művészeti akció vagy tett, mely általában megismételhetetlen. Hogy rögzíteni kell-e vagy sem, erről maguk a művészek sem gondolkodnak egyformán. Van, aki szereti dokumentálni - például levideózni -, mások szerint erre semmi szükség. Így, ennyire ellentétesen vélekedett a fesztiválon Szathmári Botond és Szécsi András is. A fiatal művészek szombaton mutatták be Élet a halál küszöbén című alkotásukat, a klasszikus "perf" létrejöttében zenészek és a Titanic Rituális Performance Táncszínház tagjai is segítkeztek. Az alkotók meglátása szerint minden műalkotás kísérlet, s minden művész minden időben új utakat keres. A Vadak (Fauves) is így kezdték, mígnem iskolateremtő klasszikusokká lettek. De hát ezek nagyon triviális megközelítések, a legjobb meghatározás az, hogy a performance az performance. Amiről kétségkívül elmondható, hogy nem lehet hazavinni, s nem lehet kiakasztani a kisszoba falára a plázákban akciósan vásárolt Van Gogh-os napraforgók mellé. Mehetünk is tovább.

A zárt és nyitott terekben előadott performance-ok mellett a rendezvény mindhárom napján ingyen lehetett megnézni a NeoFoton kortárs fotónyomat-kiállítás anyagát. Húzós kollekció, annyit mondhatok. De nemcsak a kifejezésmód hallatlan gazdagsága miatt. Azzal szembesültem, hogy a Bizottság fénykorában, idestova húsz éve elképzelhetetlen lett volna a nagy méretű, gépi úton előállított, digitális kompozíciók készítése. Most meg az van, hogy a művészet túljutott az öncélú elektronikus játszadozásokon.

A hosszú nevű, "a világ tömegigényt kiszolgáló kultúrájával szembe menő" fesztivált minden év augusztus utolsó hetében rendezik. Lehet rajta vitatkozni, nincs-e ez egy kicsit későn.

Ha a szervezők még azt is el tudnák érni, hogy a gumiszervizek és a diszkont üzletek megközelíthetőségét jelző irányítótáblás oszlopokra ráíratnák, hogy a búbánatba lehet eljutni a fesztiválnak otthont adó Művészet Malomba, még egyszerűbb volna a képlet.

Már annak, aki sosem járt errefelé.