Az emeleten berendezésre vár Corvin János lakosztálya

Domaniczky Tivadar

Az 1340-es években királyi kápolnát akart építtetni Nagy Lajos Visegrádon - meséli Buzás Gergely régész a sosemvolt templom falai között. Úgy öt éven keresztül több mint két tucat kőfaragó dolgozott a munkán - többen, mint a prágai dómon. Kifaragtak pillérfőket, bordákat, ablakkereteket, aztán jött a nápolyi háború, és az udvar Budára költözött.

Tíz évvel később, amikor Visegrád újra feléledt, a csipkés köveket beépítették más épületek alapjaiba - ott bukkantak rájuk a régészek a kilencvenes évek végén. A kirakós játék aztán látványos eredményt hozott: bár a rekonstruált templom jóval kisebb, mint az eredeti lett volna, neki köszönhetően nemcsak egy párját ritkító gótikus emlék figyelhető meg, hanem a hajdani kőfaragók munkájáról is képet kaphatunk. Nyomon követhetők az egyes munkafázisok, látszanak a rontások és a mesterek kézjegyei.

Aki az utóbbi tíz évben nem járt a visegrádi Mátyás Király Múzeumban, talán rá sem ismer a palotára. Ahol korábban puszta falak meredeztek, és töredékekből kellett következtetni a hajdani terekre, ott ma már egy igazi épület áll. A Deák Zoltán terveit követő rekonstrukció során mindent visszaépítettek, aminek egykori megjelenését ki lehetett következtetni a maradványokból. Immár egy zárt palotaudvaron emelkedik a Herkules-kút mása, múzeumi célokat szolgál a földszinti teremsor, és az emeleti helyiségek közül is helyreállították a pontosan felidézhetőket. Megannyi mankó a középkort alig-alig ismerő ember képzeletének.

A múzeum kiállítási programja ugyanerre a gondolatmenetre épül. Be akarják mutatni az előkerült régészeti leleteket, de a rekonstruált enteriőrök segítségével a palotában zajló életet is szeretnék a látogatók elé tárni. E törekvés első eredményei már most láthatók Visegrádon. A Zsigmond-kori királyi udvart megjelenítő, "hagyományos" kiállítás mellett ott van egy szoba, amelyben semmi sem "valódi", viszont minden hűen idézi az eredetit. Az asztalon álló poharakat régészeti leletek alapján készítették el, az ágy középkori ábrázolásokat idéz, a függöny és a takaró tiszta selyem, a színpompás ládát Zsigmond udvaroncai is örömmel használták volna.

Leírva mindez egyszerű, de megvalósítani annál bonyolultabb volt. Buzás Gergely vaskos köteteket mutat: az enteriőrrekonstrukciók tudományos háttere. Hiszen nem volt mindegy, milyen kézi gyaluval készül a pad, hogyan fest a csillár, milyen a láda mintája, milyen derékalj kerül az ágytakaró alá. A kísérleti régészet módszerei segítettek az emeleti királyi konyha helyreállításában is: a kemencékben és tűzhelyeken akár egy reneszánsz vacsorát is meg lehetne főzni, hiszen minden működőképes. A sok száz évvel ezelőtti módon készítette el a kádár a fűzfavesszővel öszszeerősített hordókat, és bármely XV. századi szakács ismerősként fogná kézbe a villákat, késeket és kanalakat. Még az asztalon lévő cipó is olyan, mint a középkori.

A lakószoba és a konyha ma már látogatható, igaz, hiányoznak mellőlük a számítógép-terminálok, amelyeken a bemutatott tárgyakról lehetne információt kapni. Vannak azonban olyan részei is a palotának, ahová a látogatók még egyáltalán nem nyerhetnek bebocsátást. Ilyen a pincebeli gótikus templom, illetve a palota déli udvarán lévő kert, amelynek közepén már ott áll egy korábban teljesen ismeretlen kút. Az Oroszlános- és a Herkules-kút összerakása közben kiderült ugyanis, hogy vannak "fölösleges" darabok - ezekből állt öszsze a kert Zsigmond-kori dísze. Aztán ott az emeleti teremsor, a gyermek Corvin János hajdani lakosztálya. A három teremben már állnak a rekonstruált kályhák - a Mátyás címereivel díszített darab az osztrák háborút vívó király kívánságlistájaként is felfogható -, de a bútorok közül csak egy ebédlőasztal, egy trónszék és a pohárszék készült el.

- Egyelőre ezt sem tudjuk megmutatni a közönségnek. Nincs elég teremőr, és nincs pénzünk a befejezésre - nyitja ki a második emeleti, egykori királynéi lakosztály egyetlen megmaradt helyiségének ajtaját Buzás Gergely. Egy pillanatra megtorpanunk, mert hihetetlen látvány fogad: egy komplett fürdőszoba Zsigmond idejéből, izzasztókamrával és folyó vizes márvány fürdőkáddal. A látogató beléphet a királyné izzasztókamrájába, és az üveglapon állva, az üvegfalon át megszemlélheti a hatszáz évvel ezelőtti berendezést. A kazánt, a fűtőteret, a vízvezeték helyét. Aztán pedig láthatja, hogyan futott a hideg és meleg vizet szállító cső a kinti kádig.

A tervekben itt, ennél a páratlan látványosságnál ér véget a palotán belüli séta. A látogatók a fürdőszoba előterében leülhetnek, és számítógépek segítségével folytathatják az időutazást. Odakint, az Oroszlános-kútnál aztán hűsölhetnek a reneszánsz kertben, majd átmehetnek a kápolnához, végül lesétálhatnak a monumentális díszlépcsőn, odalent pedig fölkereshetik a múzeumi boltot.

A kert, a kápolnarekonstrukció, a bolt persze ma még nem több vágynál, sőt a díszlépcsőnek is hiányoznak a fokai. Egyáltalán: az első tíz év alatt a palotarekonstrukció tervezett hat üteméből kettő készült el úgy-ahogy. Az 1,4 milliárd forintos ráfordítás eredményeként a múzeum területe megháromszorozódott, de a működési költség nem lett több. Ezért kevés ma a teremőr, és többek között ezért küzd napi gondokkal az intézmény. Buzás Gergely e bajokat csak egyetlen adattal illusztrálja: ha százezernél több látogatójuktól belépti díjat kérhetnének, 43 milliós bevételük lenne. A múzeumi ingyenesség bevezetésekor - hiszen Visegrád a Nemzeti Múzeum részeként működik - 9,5 milliós kompenzációt ítéltek meg nekik erre az évre. A pénzt most, a maradványképzésre való hivatkozással egy az egyben zárolták.