
Erdõ Csíkszereda határában. Még két hónap a restitúciós kérelmekre Szabó Barnabás
Újabb kéthavi haladékot kapott a restitúciós törvény végrehajtása: míg az erdők és legelők visszaszolgáltatásának határideje épp ma járt volna le, végül november végére tolták ki az időpontot. A birtokba helyezést a többször módosított törvénycsomag, az igénylők tájékozatlansága, valamint a szervezett erdőlopások egyaránt nehezítik.
Románia 6,4 millió hektárnyi erdejéből alig több mint 2,5 millió hektárt szolgáltattak vissza az eredeti tulajdonosoknak. A magyar többségű székely megyékben (Hargita és Kovászna) faramuci a helyzet: már 2002-ben sikerült 87 százalékban visszajuttatni a tulajdonosi társulásoknak és önkormányzatoknak az erdőket, de a magánerdők tekintetében most alig húszszázalékos ez az arány. Székelyföldre jellemző, hogy "csutakosokat", azaz kivágott erdőket kapnak vissza a tulajdonosok.
Garda Dezső, RMDSZ-es parlamenti képviselő - aki a törvényalkotási folyamatban a mezőgazdasági miniszter személyes kérésére vett részt - egyes földosztó bizottságok, valamint az illegális fakitermelők és a faexportban érdekelt "vállalkozók" érdek-összefonódásaival magyarázza a helyzetet. Egy frissen felderített brassói ügy: a helyi önkormányzat földosztó bizottsága azzal a kikötéssel adta vissza az erdőt a tulajdonosnak, ha azonnal el is adja a megjelölt vállalkozónak. A "kedvezményezett" irányítása alatt pedig olyan mennyiséget termelnek már ki, amelyet kategorikusan tilt az erdészeti törvény.
- Nem látom, hogy a restitúciós törvény a kérdést az új, november végi határidőig véglegesen megoldaná. Annyi visszaélés, törvénytelenség történt eddig, hogy azokat lehetetlenség helyrehozni - nyilatkozta lapunknak a Székelyföldön "az erdők ügyvédje"-ként ismert Garda Dezső. A parlament korrupcióellenes vizsgálóbizottságának tagjaként az elmúlt években a romániai "famaffia" felderítéséért küzdött, erdélyi sajtóértesülések szerint tavaly húszezer eurós vérdíjat is kitűztek a fejére. Garda szerint pesszimizmusát a tárcavezetőnél felhalmozott, két teljes termet betöltő panaszlevél-paksaméta mutatja. - A törvény a végrehajtást a (helyenként magyar) polgármesterek és prefektusok kezébe adja, s ők a jövőben is visszaélhetnek a hatalmukkal - állítja Garda.
A romániai magyarságot érintő egyházi ingatlanok tekintetében Markó Attila RMDSZ-es államtitkár, az országos restitúciós bizottság alelnöke lapunknak elmondta: az egyházi ingatlanok közel egyharmada visszakerült már a magyar felekezetekhez, s havonta 20-25 újabb visszaadásról születik döntés. A határidő ezek esetében 2006. január 22. Az új jogszabályok szerint büntethetővé válik az illetékes földosztó, aki akadályozza a restitúciót, a bíróságok pedig rövidesen gyorsított eljárással (2-3 hetes lefutás az eddigi átlag 3 hónap helyett) kezelik a peres földügyeket.
|