
Nem sima az út a szerzõ felvétele
Elöljáróban annyit, a férfi jó jósnak bizonyult. A megkérdezett bakonynánai polgárok - nyugdíjasok, kismamák, nagymamák, no meg a presszó és a vegyesbolt látogatói - vagy nem nyilatkoztak az ügyről, vagy úgy foglaltak állást, hogy noha börtönbüntetést kapott a Veszprém megyei falu vezetője, továbbra is bíznak benne, és azt szeretnék, ha folytatná a munkáját.
- Öt évvel ezelőtti dolgok miatt hurcolják most meg szegényt. Még hogy fatolvaj! Ugyan már! Nem is a saját zsebére ment a dolog. Hát kinek vágták ki azokat a fákat az állami erdőből? Az egész erdőbirtokosság javára. Akkor meg miről beszélünk? - próbálja viszszafogni az indulatait egy idősebb úr.
Mielőtt választ keresnénk arra a kérdésre, hogy miért is működik másképpen a bakonynánaiak igazságérzete, mint a Veszprém Megyei Bíróságé, érdemes megismerkedni a tényekkel. A bíróság a közelmúltban folytatólagosan, jelentős értékre társtettesként elkövetett lopás miatt jogerősen egy év két hónapi börtönbüntetésre ítélte Rátkai Györgyöt, a bakonynánai Csigahegyi Erdőbirtokossági Társulat elnökét, míg Kropf Miklós polgármester társtettesként elkövetett lopás miatt tíz hónapi börtönbüntetést kapott. A végrehajtást mindkettejük esetében két év próbaidőre felfüggesztették.
A Csigahegyi Erdőbirtokossági Társulat - amelynek megközelítően száz tagja van - a környékbeli erdőtulajdonosokat tömöríti. A társulat nagyjából 90 hektáron gazdálkodik, erdői hét különálló tagban helyezkednek el, és általában azokkal az állami erdőkkel szomszédosak, amelyek a veszprémi székhelyű - a honvédelmi tárca tulajdonában lévő - Verga Rt. kezelésében vannak. Az ítélet szerint 2000 májusában és júniusában Rátkai György elnök útmutatásai alapján az erdőbirtokossági társulat tagjai - köztük Kropf Miklós polgármester - engedély nélkül fát termeltek ki a Verga Rt. királyszállási erdészetének területén, amely szomszédos a társulat erdőjével. A bíróság a kirendelt szakértő véleményére, valamint a fákat elszállító fuvarosok tanúvallomásaira alapozva bizonyítottnak találta, hogy a fatolvajok összesen csaknem hetven köbméter vörösfenyőt és 67 köbméter vadcseresznyefát tulajdonítottak el, és ezzel mintegy 2,4 millió forintos kárt okoztak a Verga Rt.-nek. A nyomozás során lefoglalt, illetve önként visszaadott famennyiség 1,4 millió forintra csökkentette a tényleges kárt. Az ítélet azt is kimondta, hogy a polgármester csak a vadcseresznyefák kivágásában vett részt.
A tiltott favágás előzményeit Rátkai György vallomása tárta fel. Az erdőbirtokossági elnök a tárgyaláson azt mondta, a társulat 2000 tavaszán nehéz helyzetbe került, mivel facsemetézést végzett, ám a megbízott vállalkozó az elvégzett munkák egy részéről nem adott számlát. A csemetézésért kifizetett pénz egy része így papíron hiányzott a kasszából. Az erdőbirtokosság elnöksége ezért úgy döntött, hogy fakitermeléssel pótolja a hiányzó összeget.
A fakivágást épp a társulat és a Verga Rt. határterületén végezték. Rátkai György nem ismerte el, hogy vörösfenyőt is kivágtak volna, azt azonban igen, hogy tévedésből a szomszédos erdőből is termeltek ki cseresznyefákat. Kropf Miklós azt vallotta, nem volt tudomása arról, hogy átlépték volna a társulati erdő határait, ő csak az elnök útmutatásai alapján segédkezett a munkában. A bírósági ítélet szerint viszont - az egyértelmű jelzések miatt - mindkettőjüknek tudniuk kellett, hogy idegen erdőben vágják a fákat.
A Verga Rt. feljelentése alapján indított büntetőeljárás öt évig tartott, és csak a napokban zárult le a jogerős ítélettel. Időközben 2002-ben Kropf Miklós sorozatban harmadszor is megnyerte a bakonynánai polgármester-választást, sőt a Fidesz színeiben bekerült a megyei közgyűlésbe is. Hamarosan eldől, lesznek-e politikai következményei elítélésének.
Az szinte biztosnak látszik, hogy falujában egy pillanatra sem ingott meg alatta a polgármesteri szék. Ennek legfőbb oka, hogy közel tízéves vezetői munkájával maximálisan elégedettek a településen. Csak néhány példa az ezerlelkes Bakonynána elmúlt évtizedes fejlődésére: kiépült a teljes közműhálózat, felújították az iskolát, megépült az új polgármesteri hivatal, az óvoda, az orvosi rendelő, leaszfaltoztak több mint másfél kilométer belterületi utat és most készítik elő a tornaterem-beruházást.
A polgármester melletti kiállásnak van egy másik oka is: az erdőbirtokossági társulat tagjainak többsége falubeli, akik az öt évvel ezelőtti illegális fakitermelést elsősorban a közösség érdekében végrehajtott akciónak tekintik. Jellemző, hogy Rátkai Györgyöt - a falopási ügy ellenére - két éve újra megválasztották a társulat elnökének.
- Annak idején ott az erdőben hibát követtünk el, de a lelkiismeretem tiszta - mondja Kropf Miklós. - Először is a szóban forgó alkalommal nem magamnak vágtam a fát, másrészt meg voltam győződve arról, hogy a saját erdőnkben vagyunk. A soron következő falugyűlésen magam fogok beszámolni az embereknek a jogerős ítéletről, és válaszolni fogok a kényes kérdésekre is. Nincs szándékomban lemondani, sőt valószínűleg elindulok a jövő évi polgármester-választáson is. Ne felejtse el: a bakonynánaiak már 2002-ben is tudtak az ellenem folyó eljárásról, mégis 94 százalékos többséggel választottak újra.
A jogszabályok egyébként nem kötelezik arra Kropf Miklóst, hogy megváljon a székétől, mivel a polgármesteri megbízatása csak abban az esetben szűnt volna meg, ha a hivatali munkájával kapcsolatos bűncselekményben marasztalták volna el. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy Kropf Miklós megyei politikusként megőrzi-e a párttársai bizalmát. A polgármester az ítélet kézhezvétele után felajánlotta a megyei képviselői mandátumáról való lemondását Kovács Zoltánnak, a Fidesz Veszprém megyei elnökének, ám egyelőre nem született döntés az ügyben. Áldozó Tamás, a megyegyűlés polgári frakciójának fideszes vezetője kérdésünkre elmondta: a képviselőcsoport, valamint a párt megyei választmánya a soron következő ülésein fogja kialakítani álláspontját a történtekről.
|