Címlapon - Az osztrák püspökök a pápánál

A pápai "fejmosás" igazságtalan - vélte a püspöki kar, amely maga jó húsz éve kínosan kerüli a politikai harci fogalomnak tekintett "szekularizáció" kifejezést. Egyház és állam szétválása Ausztriában ténykérdés, a szemrehányás a "világiasodás" miatt virágnyelven az egyház államra és a társadalomra gyakorolt befolyásának csökkenését jelenti. Ez nem publikus téma. A főpapok statisztikákkal bizonygatják, hogy Ausztria még mindig erősen katolikus országnak számít. Csak néhány, mély hagyományokkal rendelkező ország előzi meg az istenhit és a misére járás gyakoriságában: Lengyelország, Írország, Olaszország, Spanyolország. Tíz osztrák közül még ma is hét valamilyen vallási közösség tagja: 87 százalékuk a katolikus egyházé. Több mint 50 százalék fontosnak tartja a rendszeres templomba járást (bár csak 12,9 százalék vesz részt a heti szentmisén). Az osztrákok 40 százaléka hisz a mennyországban. Pragmatikus élet-szemléletüket tükrözi, hogy pokol csak húsz százalék szerint létezik.

Egy másik statisztika szerint viszont a nyolcvanas évek óta egyre nő az egyházból kilépők száma. 2003-ban már csak a lakosság 70 százaléka vallotta magát aktív katolikusnak (1991: 91 százalék). Ha a tendencia folytatódik, az arány 50 százalékra is zsugorodhat. Nagy az eltérés város és vidék között. Falun a templomba járás nemcsak jámbor belső indíttatás kérdése, hanem a társadalmi elfogadottság feltétele.

1982-ben hagyták el először tömegek az egyházat: 30 ezer hívőt ijesztett meg a kötelező egyházi adó nyilvántartásának számítógépre vitele. 1995-ben 40 ezren vették zokon a Hermann Groër érsek körüli botrányt. Nem csak a főpap pedofil hajlama, inkább az ügy évtizedes eltussolása feküdte meg az osztrákok gyomrát. Nem tetszett pár évvel később a St. Pölten-i papi szemináriumban kirobbant gyerekpornóbotrány felelősének tartott Kurt Krenn püspök körüli véd- és dacszövetség sem, pedig a Vatikán és az osztrák egyház, tanulva a múltból, ekkor gyorsabban cselekedett. Mégis 52 ezren léptek ki. A hívők türelmetlenségét nem csak a titkolózás, a problémák elkendőzése növeli. Sokan szeretnék, ha egyházuk haladna a korral, elhagyna idejétmúlt beidegződéseket, tudomásul venné a nők szerepét, a válás tényét, a gyermekvállalás saját elhatározásának igényét.

Az elfordulás a katolikus egyháztól nem csak morális aggodalmakat vált ki. Ausztriában az egyház és az állam szétválasztása teljes, nincs közvetlen szubvenció, a vallási intézmények az egyes reszortok költségvetésében szerepelnek. A közoktatási tárca a többi iskolával egyenrangúan támogatja az egyháziakat, a lapok a sajtótámogatásból, kulturális rendezvényeik, intézményeik az erre szánt állami pénzekből részesülnek. A tagsággal járó, az éves adóalap 1,1 százalékát kitevő kötelező tagdíj fontos bevétel, s kíméletlenül be is hajtják, visszamenőleg is. A kormány közvetve segít: nemrégiben 75 euróról 100 euróra emelte az egyházi hozzájárulás címén az adóalapból leírható összeget. A fiatalok azonban így is sem értik, miért kellene olyan havi díjat fizetni, amiért semmi kézzelfogható szolgáltatás nem jár. A kilépési statisztikákkal együtt jelennek meg a konkrét számok arról, milyen összeggel "rövidülnek" az egyházmegyék. Utóbbiak igyekeznek értékes ingatlanjaik egy részén mezőgazdasági termeléssel, vagy idegenforgalmi tevékenységgel bevételt előállítani, ám ez csepp a kiadások tengerében.

Az egyház vonzerejének növelése kényes téma. Erőszakos módszer, mint régmúlt idők politikai katolicizmusa, szóba se jöhet. Az osztrák papok semmilyen szinten nem vesznek részt a napi politikában, pedig a kormányzó Osztrák Néppárt választóinak hetven százaléka hívő katolikus. A tartózkodás a politikai akcionizmustól indokolt: az osztrák egyház maga sem tagadja, hogy annak idején egyengette a náci uralom útját. Harcias fellépésre az elmúlt évtizedekben csak kevés példa akad: 1991-ben például a terhességmegszakító tabletta bevezetését sürgető minisztert egyházi nyomásra távolította el az akkori néppárti vezér. 1997-ben pedig a vasárnapi üzleti nyitva tartás szorgalmazása került az érintett gazdasági miniszter tárcájába, szintén egyházi közbenjárásra. Ilyesminek ma, a változó világban alig van értelme. Tetszik vagy sem, a december 8-i Mária-ünnepen a boltok már felhúzhatják a redőnyt (vasárnap még nem), s egy ideje kormányrendelet tiltja az abortusz elleni harcias tüntetést a bécsi belvárosi klinika előtt. A világi Ausztria már nem bünteti az abortuszt, és legalizálta a homoszexuálisok élettársi kapcsolatát.

Társadalomkutatók bumeránghatásúnak tartják az egyház szoros kapcsolását egy-egy párthoz: a nagy pártok elutasítottsága is nő. A katolikus Ausztria úton van afelé, hogy az alattvalók országából modern civil társadalommá változzon. Főként nem kormányszervezetekre támaszkodik - az egyháznak is tőlük kellene ellesnie a túlélési stratégiát - véli Emil Brix történész.

A pápai rosszallás miatt aggódókat maga Schüssel kancellár nyugtathatta meg. Visszatérve a Vatikánból, ahol az osztrák EU-elnökséghez kért tanácsot, elmondta: az volt a benyomása, hogy a pápa elégedett az osztrák egyház helyzetével. Részletesebb információ nincs, illetve a világi Ausztriára vonatkozik: a pápának tetszik az ausztriai integrációs folyamat, a vallások itteni békés egymás mellett élése. A török EU-csatlakozási tárgyalások ügyében pedig elfogadhatónak tartja az európai konszenzust. Nem tudni viszont, hogyan fogadta Schüssel közlését arról, hogy Ausztria az EU-elnökséget nem kívánja kihasználni a keresztény örökség európai alkotmányba foglalásának erőltetésére. Ehelyett ésszerűnek tartaná az utalást Európa történelmi kulturális gyökereire, a zsidóságra, kereszténységre, görög filozófiára és a felvilágosodásra.

Bécs, 2005. december