A második világháborút követő másfél évtized demográfiai hullámának generációi megkezdték nyugdíjba vonulásukat. Nagy-Britanniában 1950-ben még minden nyugdíjasra öt munkaképes korú személy jutott; az elmúlt húsz évben - hála az említett korosztályoknak, amelyek kiegyenlítették az élettartam meghosszabbodását - még mindig négyen voltak. Ám ennek az évtizednek a végére tovább romlik az arány, 2050-re pedig már csak két aktív kereső "dobja öszsze" egy visszavonult polgár megélhetési költségeit.

A német társadalom gondja hasonló: ma még két aktív dolgozó tart el egy nyugdíjast, de 2050-re az arány akár ki is egyenlítődhet. Ha a trend nem változik, 2030-ban minden harmadik német nyugdíjas lehet. Az olasz lakosság egynegyede 65 éven felüli lesz 2015-re, miközben az átlagos életkor a férfiaknál és a nőknél is kezdi túllépni a nyolcvanat. Nem véletlen, hogy Európa politikai elitjeinek egyik legsúlyosabb gondja a nyugdíjrendszerek reparálása, és mivel ez mindenkit érint, szövevényes belső harcok zajlanak mindenfelé.

Londoni tudósítónk szerint a brit jóléti állam legkilátástalanabb problémájának számít a nyugdíjválság, amelynek megoldására újabb és újabb bizottságok alakulnak, s rukkolnak elő jobbnál jobbnak tartott, majd hirtelen sutba vágott javaslatokkal. A befolyásos közgazdász, a korábban a Brit Iparkamarát is vezető Lord Adair Turner nevével fémjelzett nyugdíjbizottság a közelmúltban hozta nyilvánosságra felfokozott érdeklődéssel várt, 460 oldalas jelentését. A független grémium előterjesztése a következő hónapokban a kormány és a közvélemény elé kerül, majd a vita alapján összeállított törvényjavaslatot 2006 tavaszán tárgyalja a parlament.

A legfontosabb javaslat, hogy emeljék az állami alapnyugdíjat (amely jelenleg heti 80 font, vagyis közel 30 ezer forint) 2010-2011-ben - a keresetekkel, és nem az árakkal összhangban - 109 fontra. Az eddigi gyakorlattal ellentétben, ez minden állandó brit lakhellyel rendelkező személynek járna, nemcsak azoknak, akik fizetik a tizenegy százalékos társadalombiztosítási járulékot. Az intézkedés a nőknek kedvezne. Ahhoz, hogy az államkincstár elviselje a többletterhet, fokozatosan emelni és egységesíteni kell a nyugdíjkorhatárt, amely most 65, illetve 63 év. 2030-tól várhatóan 66, 2050-től pedig 68 éves kortól vehetnék igénybe nyugdíjukat a dolgozók.

Az egyenlőtlenségek orvoslására az új szisztémában minden 75 év feletti személy egységes alapnyugdíjban részesülne. Ennek forrásait egy új nyugdíj-takarékossági alap teremtené elő, amelyhez minden új munkavállaló csatlakozna, bár később lehetősége lenne onnan kiiratkozni. Évi 5 és 33 ezer font (1,8-11 millió forint) közötti fizetés esetén az adózás előtti jövedelem öt százalékával kellene hozzájárulni az alaphoz, amelyet a munkaadók további három százalékkal egészítenének ki. Fontos körülmény, hogy a vagyonkezelő csak 0,3 százalékos éves kezelési költséget számíthatna fel, és így a nyugdíjasnak lényegesen magasabb összeg jutna idős napjaira, mintha a most érvényes 1,3 százalékot róná le.

Súlyos finanszírozási gondokkal küszködnek a vállalati és magánnyugdíjpénztárak is, amelyek megsínylették az elmúlt évek tőzsdei gyengélkedését. A FTSE 350 indexhez tartozó vállalatok nyugdíjalapjának hiánya 250 millió fontot tesz ki. Így nem tudják tartani a tagok felé tett ígéreteiket, amelyek szerint visszavonulásukkor az utolsó éves fizetésük egy meghatározott százalékára számíthatnak.

A németek többsége máris súlyos generációs konfliktusoktól tart, és a szociális reformokért szerintük főként a fiataloknak kell majd áldozatokat hozniuk - írja berlini tudósítónk. Ami a nyugdíjrendszert illeti, a nagykoalíciós kormány első ránézésre igyekezett minden korcsoportot egyformán sújtani. Az eddigi 65 évről fokozatosan 67 évre emelik a nyugdíjkorhatárt, ami várhatóan az 1970 után született generációt fogja először érinteni (igaz, a 65 évet eddig sem vették komolyan, a nyugdíjazás átlagos korhatára 61 év). Befagyasztják a nyugdíjak összegét, és fél százalékkal felemelik a nyugdíjjárulékot - ebből néhány évig talán még életképes lesz a rendszer.

Igaz, tavaly először a pénzügyminiszternek 900 millió eurós kölcsönt kellett felvennie, hogy az utolsó hónapban is folyósítani tudja a nyugdíjakat. De ez csepp a tengerben az éves 230 milliárd eurós nyugdíjszámlához képest. A helyzet annyira súlyos, hogy immár az is szóba került: a jövőben a politikusok is kiveszik a részüket a közteherviselésből. Eddig ugyanis a parlamenti képviselők nem fizettek nyugdíjjárulékot, viszont már nyolc év képviselői munka után járt nekik a havi 1682 eurós nyugdíj. A politikusok azonban ragaszkodnak hozzá, hogy cserébe megemeljék a járandóságukat. (Észak-Rajna-Veszfáliában már bevezették az új rendszert: a képviselők bruttó fizetése csaknem duplájára, havi 9500 euróra ugrott.)

A helyzetet súlyosbítja, hogy az újraegyesítés után az üres keletnémet nyugdíjkasszát is a nyugatiaknak kellett feltölteniük, illetve az ötmillió munkanélküli után is az állam fizet. A még Bismarck által kitalált (igaz, nála csak hetven év fölött járó) nyugdíjbiztosító rendszert így állandóan foltozgatják: 2001-ben, jó néhány év halogatás után vezették csak be a többpillérű nyugdíjrendszert - ekkor már a nyugdíjak a GDP tizenkét százalékát vitték el -, de ember legyen a talpán, aki kiigazodik rajta. A fő pillér még mindig a bruttó fizetés csaknem húsz százalékát elhasználó kötelező nyugdíjbefizetés. Egyre népszerűbb a munkavállaló és az állam befizetéseiből felépülő kiegészítő pillér (a Walter Riester pénzügyminiszterről elnevezett Riester-nyugdíj), és létezik számos, főként adójóváírással támogatott magán-nyugdíjpénztár is.

Azt várhatjátok, hogy én elmenjek nyugdíjba! - üzente ellenfeleinek a 68 éves Silvio Berlusconi, ám Itáliában nem mindenki olyan jómódú örökifjú, mint a kormányfő. A problémáról azonban római tudósítónk szerint csak a nyári hőségben hallani, amikor az észak-olasz városokban egymás után halnak meg a magányos idősek (a déli nagycsaládokban jobban odafigyelnek a nagyszülőkre). A hatvanévesek aktív dolgozók, hiszen a 2008-tól életbe lépő reform szerint a nyugdíjkorhatár 65 év lesz vagy negyven év munkaviszony, de aki ezután is állásban marad, nettó 32 százalékos bértöbblethez juthat.

Az olasz demográfiai helyzetben - nullánál alig magasabb népességszaporulattal - a nyugdíjpénztárak az összeomlás szélére kerültek. A nemrég lezajlott általános sztrájk éppen az ellen tiltakozott, hogy a végkielégítést kiegészítő nyugdíjpénztárakba helyezzék át. Az idősek mégsem szegények: Itáliában még mindig a hatvan-hetven évesek élnek a legjobban. A mai fiatalokkal ellentétben az ő generációjuknak biztos munkahelye volt, pénzt tudott félretenni, lakást tudott vásárolni, nyugdíjból él, és évente akár két vakációt is megengedhet magának. A nyugdíjasok segítenek a 30-40 éves korosztálynak.

"Ne bántsátok a nyugdíjasokat!" - ilyen és ehhez hasonló transzparensekkel vonultak fel a franciák, tiltakozva a készülő nyugdíjreform ellen - még 2003 tavaszán. A tízszázalékos munkanélküliség mellett meglehetősen nehéz volt "eladni" nekik, hogy az állam a reform keretében megemeli a nyugdíjkorhatárt. Mint párizsi tudósítónk jelenti, az akkor mégis megszületett nyugdíjtörvény értelmében a francia nyugdíj több tényezőtől függ, így a járulékfizetéstől, a munkában eltöltött idő hosszától és a fizetés arányában befizetett önkéntes kiegészítéstől.

A francia törvény megállapít egy nyugdíjminimumot is, amelyet mindenképpen meg kell kapnia a nyugállományba vonult állampolgárnak. Ez azt jelenti, hogy a bérből élők és a mezőgazdasági dolgozók, valamint a kisiparosok és kereskedelmi dolgozók minimum 534 eurót kell, hogy kapjanak, ha negyven év munkaviszonyt fel tudnak mutatni. Hasonló a helyzet a köztisztviselők és a közalkalmazottak esetében is. A magas beosztású hivatalnokok, a magánszektorban dolgozók, a vállalkozók és a menedzserek már huszonöt éves pálya után megkaphatják a minimális 945 eurót. Ugyanakkor a törvény alapján a nyugdíj a mindenkori minimálbérhez is kapcsolódik: e szerint 2008-tól minden nyugdíjasnak meg kell kapnia a mindenkori minimálbér minimum 85 százalékát. A korhatár felemelése 65 évre nem jelenti, hogy hatvanéves kortól nincs lehetőség nyugdíjba menni, csak a negyvenéves munkaviszonyt kell igazolnia a dolgozónak.

Franciaországban is több lábon áll a nyugdíjrendszer, így járulékfizetés önkéntes alapon is lehetséges, a magasabb nyugdíj reményében. Ez a járulékarány nem lehet több, mint a jövedelem ötven százaléka.

Kínában sorozatos intézkedéseket hoznak, hogy megpróbálják megerősíteni a valójában csak nyomokban létező nyugdíjrendszert. A hagyományos, az állami adminisztrációra és a vállalatokra építő nyugdíjrendszer úgy esett szét, ahogy a szocialista állami gazdaság, s nem épült újjá a privát és vegyes tulajdonú gazdaság felépülésével. Az eredeti egy tényleges befizetések nélküli kifizetési rendszer volt, amelyet azóta egy befizető-kifizető rendszer kiépítésével próbálnak helyettesíteni. Most elindították a személyes nyugdíjszámlák rendszerét, amelybe igyekeznek beterelni az önfoglalkoztatókat, a migráns munkásokat és a parasztokat is. Gyerekcipőben jár azonban a professzionális befektetés, ezért a rendszer rendkívüli bizonytalanságokat hordoz magában. (Munkatársunktól)