Eddig lapjuk - amelyet sokan balliberális szellemiségűnek tartottunk - egyik írásában Gréczy Zsolt (Zászló nélkül - Sólyomra támadt a szélsőjobb, január 3.) számolt be ezek egy részéről. Ugyanaznap azonban munkatársuk, Révész Sándor is megkérdőjelezi, mondhatjuk, támadja ezt a beszédet, illetve annak egyik lényeges megfogalmazását.

Másnap pedig rendszeres heti rovatában Uj Péter (De kár, komolyan, január 4.) nemcsak a beszédet, hanem magát az államfőt is olyan minősíthetetlen módon és színvonalon gúnyolja, amilyet hangnemben-tartalomban eddig legfeljebb szélsőjobboldali orgánumoktól kellett elviselnünk. Remélem, ez nem azt jelenti, hogy lapjuk oda sorolja magát - vagy arrafelé törekszik?

Uj Péter az újévi köszöntő szavait a Szomszédok televíziós sorozat - "az ország Hülye Kisnyugdíjasa"-ként elénk állított, "kicsit Parkinson-kóros fejmozgással" megjelenő - Lenke nénijéhez méltó szövegnek tartja. Talán nem is tartanám szóra érdemesnek ezt az - olvasóként is mélyen restellnivalónak érzett - megfogalmazást, ha nem abban a napilapban jelenik meg, amelynek eddig olvasója és olykor szerzője voltam.

Ha egy nyilvános WC falán látok ilyen színvonalú irományt, egyszerűen szerzője furcsa, patologikus vágyának tudom be, hogy szellemesnek hitt bornírtságával sokkolja a kényszerűen betérőket.

De a szerző nemcsak államelnökünk lejáratásával rombolná nemzeti önérzetünket. Rovata másik írásában ezt olvashatjuk: "az utóbbi években a magyarok csak olyan sportágakban bírnak sikeresek lenni, amelyek rajtuk kívül senkit sem érdekelnek." Még szerencse, hogy a szerző úgy beszél a magyarokról, mintha nem is közénk tartozna. Mintha nem tudná, hogy sportolóink milyen kiváló eredményeket értek el olyan világszerte nagyon népszerű sportokban, mint az úszás, a vízilabda, a kajak-kenu, a műkorcsolyázás és a többi.

De miért közöl ilyen, a legjobbjainkat megalázó förtelmeket egy magát talán még nem bulvárnak tartó napilap?

Nem tarthatjuk pusztán kihagyásos szerkesztőségi mulasztásnak e nívótlan, értelmetlen és sértő szövegek közlését, mert az archívumból úgy tűnik, hogy e rendszeres szerzőjüknek nemigen telik többre.

Még megdöbbentőbb, hogy rovatvezetőjük - méghozzá az impresszum szerint a vitarovatért, azaz a Fórumért és a levelezésért felelős - Révész Sándor tollából közöltek egy írást, amely nem WC-falfirkának, hanem inkább az elnöki beszéd komoly értelmezésének tünteti fel magát. Ezért sokkal károsabb lehet.

Ideál és illúzió (január 3.) címmel közölt cikkében R.S. szembeszáll az Elnök Úr azon kijelentésével, miszerint ő arra lenne büszke, "ha Magyarországon nem lehetne lejárató kampánnyal választást nyerni". Erre minden jóérzésű ember büszke lehetne, nem úgy R.S.! Ő erénynek tünteti fel a lejáratást. És nem gúnyolódik. Ő közérdekűnek tartja, hogy "lejáratódjék, aki lejáratja magát." De ki lejáratja magát, azt miért kéne lejáratni? Mások lejáratása pedig morálisan elfogadhatalan és a politikában a legmélyebben elítélendő. Megfeddhetjük a lusta diákot, megbüntethetjük az ittas vezetőt, leleplezhetjük a korrupt tisztviselőt, de le nem járathatjuk őket. A bíró akár életfogytiglani börtönre ítélheti a rablógyilkost, de le nem járathatja.

Lehet, hogy lapjuk túl akar tenni a szélsőjobb orgánumokon a köztársasági elnök lejáratában - hogy elhódítsa olvasóközönségüket. Sajnálatos, ha ez is elképzelhető. De a "normális" demokrácia intézményeit értékelő, tisztelő emberek szemében lapjuk ezzel csak lejárathatja magát.

Egy biztos: a felelőtlen jobb-és a baloldali sajtónak egyaránt érdekében áll a lejárató kampány, mert erről minden intellektuális erőfeszítés nélkül beszámolhat, és olcsón - a tényfeltárás költségei nélkül - töltheti meg oldalait értelmetlen és jórézt alaptalan vádaskodással. De szükségünk van erre? Megér ez olvasóinak akár egyetlen rozsdás fillért?

Nekem nem.

a szerző nyuglmazott élettanprofesszor, író

----------------------------------------------

Uj Péter kollégám stílusát és szemléletét lehet kedvelni és nem kedvelni, de hogy a széslőjobboldali publicisztikához nincs semmi köze, az biztos. Ez rágalom, amire nem is érdemes több szót vesztegetni, mert Bitó László kísérletet sem tesz rá, hogy ezt az állítását tartalmas érvekkel alátámassza.

Az én cikkem lényegi állításával, miszerint az elnök úr valóságként kezeli az ideáljait, miközben nem azok, Bitó nem foglalkozik. Ezek szerint a lényegben egyetértünk. A többi felületes olvasás okozta, könnyen tisztázható félreértés. Azt írtam, remélem, hogy lejáratási kampány alatt az elnök úr rágalmazási kampányt ért. Mert az természetesen mélyen elítélendő. Azért kellett ezt írnom, mert lejáratási kampány alatt két teljesen különböző dolgot szoktak érteni, ezért nem szerencsés ezt a kifejezést használni. Lejáratási kampánynak mondják, és sokan nagyon helytelenül elítélik azt is, amikor valaki föltárja, témává, kampánytémává teszi a közszereplők, politikusok hazugságaira, rágalmaira, tisztességtelenséére, korruptságára vonatkozó valóságos tényeket. Ha Bitó László úgy gondolja, hogy ezekről a mocskos dolgokról bölcsebb hallgatni, akkor tényleg nem értünk egyet. De biztos vagyok benne, hogy nem úgy gondolja, mert akkor nálunk megjelent cikkeinek jelentős részét meg sem írta volna. Legközelebb talán ismét a tényekre szorítkozik, és nem törekszik rá, hogy érdemeinken fölül lejárasson minket.

Révész Sándor