|
Kormánypárti politikusok számára a helyzet egyértelmű: miután az ivarérett magyar fiatalok kiheverték az Orbán-kormány gyermekvállalási kedvet lankasztó intézkedéseit, erőt gyűjtöttek, informálódtak, majd megtapasztalva a szocialista kormányzat családbarát intézkedéseit, osztottak, szoroztak és egymásnak estek. Szerették egymást reggeltől estig, hétfőtől hétfőig. Pártállásra való tekintet nélkül elmerültek az örömben, aminek meg is lett az eredménye, 2800-zal több gyerek született. Hogy pontosan mennyi a 2005-ös többlet, azt két-három hónap múltán megtudjuk.
Felteszem, kevesen hisznek az ilyen leegyszerűsítésnek. Hogy kizárólag a jelenlegi kormányzat családokat támogató intézkedéseinek köszönhető a növekedés. Szerepe lehet, de kizárólag ezzel magyarázni a növekményt - csupán politikusi szintű helyzetértékelés. Mélyebb elemzés adhatna valós magyarázatot - mondjuk, kellene egy adatsor az anyaság előtt álló nők létszámáról. Valószínűleg a fellendülés hátterében demográfiai okok állnak.
Érdemes egyébként megnézni a statisztikai hivatali jelentés másik felét is. Ugyanezen időszak alatt az egy évvel korábbihoz képest 2400-zal többen hunytak el. Vélhetően nem az emelkedő születésszámok okozta heveny érzelemkitörés miatt. Egy népesebb korosztály tagjai érkeztek útjuk végére. A két szám - születés, halálozás - összevetése pedig azt mutatja, hogy a tavalyi év első tíz hónapjában újabb harmincezerrel csökkent a népesség. Így megy ez már jó ideje. 1980-ban még 3318 volt a többlet, 1990-ben a fogyás már húszezer volt. A negatív csúcs a 2003-as év, amikor az éves népességcsökkenés meghaladta a 41 ezret.
Miközben az összlétszám csökken, egyre több időset egyre kevesebb aktív tart el - és erről nem az idősek tehetnek, hanem a gyerekeik. Hogy mi vár ránk, nem tudjuk, de a mintát megkapjuk. A japán társadalom összeomlását ma már tényként kezelik. A nyugati országok nyugdíjrendszerei a tönk szélére jutottak. Nálunk még állítólag elkerülhetjük a krízist, de ehhez alapvető változás kell.
Tudjuk, a politikusok saját érdekük szerint értelmezik a statisztikákat. Ugyanaz az adat az egyik oldalon fejlődés, előremutató változás, a másik oldalon a vég kezdete, a pusztulás bizonyítéka. Igazságnak beállított cinikus játék folyik a számokkal gazdaságban, népességmozgásban, kultúrában, mindenütt. A választásokhoz közeledve egyre több lesz az adatblama.
|