
A betegeket ezentúl a mezõtúri kórházban látják el Hevesi Tóth János
A hír hallatán a tízezer lelkes Túrkevén egyfajta polgári engedetlenségi mozgalom indult el. Az orvosi rendelőkbe tiltakozó falragaszok kerültek, amelyeken azt követelték: mondjon le a polgármester, ha elviszi a városból az orvosi ügyeletet. Az egyik helyi újságban többen levélben fejezték ki elégedetlenségüket: "Mi túrkeveiek vagyunk, túrkevei orvos lásson el minket, és azokat fizessék meg. Be kellene végre látni, hogy ha valami fontos egy városnak, arra igenis áldozni kell. Ha ezt a polgármester úr nem így gondolja, akkor költözzön Mezőtúrra!" - olvasható Nagyné aláírással a kiadványban. Mások azt tanácsolják a város első emberének: ha az ügyelet finanszírozását nem tudja megoldani, térjen vissza eredeti szakmájához - Szabó Zoltán, Túrkeve polgármestere korában állatorvos volt -, abból amúgy is hiány van a településen.
Miről is van szó?
A mezőtúri kistérségben, amelyhez Mezőtúr, Túrkeve, és három kistelepülés - Mesterszállás, Kétpó és Mezőhék - tartozik, eddig különböző formákban oldották meg az éjszakai és a hétvégi orvosi ellátást. A kisközségekben a helyi háziorvosok tartottak készenléti ügyeletet, Mezőtúron viszont jórészt egy betéti társaság látta el a szolgálatot. Túrkevén négy háziorvos ügyelt hetente egy-egy napot, a maradék három napon pedig szintén a mezőtúri bt.-t vették igénybe erre a célra. A külső segítségre azért volt szükség, mert a törvény szerint a háziorvosok nem dolgozhatnak egy héten hatvan óránál többet, s így a napi ügyelet már nem fért bele az időkeretbe.
A költségek csökkentése és az ellátás korszerűsítése érdekében a kistérség polgármesterei elhatározták: közös működtetéssel új, központi ügyeleti szolgálatot hoznak létre, mezőtúri székhellyel. A kistérségi ellátórendszereket az állam egy külön alapból támogatja, s ebből el is nyertek húszmillió forintot.
A túrkeveiek - köztük az orvosok - állítólag ebben a stádiumban értesültek arról, hogy az egész ügyeleti rendszert átszervezik.
- Tőlünk kérdezték a betegek, tudunk-e a változásokról, de mi legfeljebb széttárhattuk a karunkat, hiszen soha egyetlen szakmai egyeztetésbe nem vontak be minket - mondja dr. Vajda István, az egyik túrkevei háziorvos. Hozzáteszi: elfogadhatatlan a terv, amely egyedül Mezőtúrt jelölné ki az ellátás székhelyéül. Túrkevén egy hétvégi ügyeleten általában száz beteget lát el a szolgálatban lévő orvos, de hétköznap éjszakánként is akadnak hívások.
- A tervek szerint Mezőtúron egy állandó orvos lenne a rendelőben, egy pedig "ingázna" a betegek között. Nos, ha a mozgó kollégát előbb Mesterszállásra hívják, s utána sürgős riasztást kap Túrkevéről, legalább egy óra, amíg megteszi ezt a több mint ötven kilométeres távot, miközben perceken múlhat egy emberélet, mert ennyi idő alatt egy életveszélyes állapotba került ember meg is halhat - mondja Vajda István. Szavai szerint a túrkevei orvosok több más kistérségből is gyűjtöttek információkat, de egyetlen olyan társulást sem találtak, ahol egyetlen települést jelöltek volna ki az ügyeleti ellátásra; mindenhol két vagy három helyszínen működött a szolgálat. Ez - mint mondják - Túrkeve esetében is elfogadható lenne, hiszen a központnak szánt Mezőtúr mellett nyugodtan kijelölhetnek egy másik telephelyet. Erre Túrkevén már most is megfelelőek a körülmények, hiszen az orvosi rendelők mellett elkülönítve ott van az ügyeleti szolgálat helyisége.
Szabó Zoltán túrkevei polgármester szerint feleslegesen keltenek pánikot a túrkeveiek, hiszen még csak most folyik az egyeztetés arról, hogyan alakítsák ki az orvosi ügyeleti rendszert. Úgy véli: a háziorvosok sem igyekeznek eloszlatni a félreértéseket, a legtöbb pletyka ugyanis - a polgármester információi szerint - épp a rendelőkből indul ki, s szerinte az orvosok a betegeket használják fel nyomásgyakorlásra.
Szabó Zoltán azt mondja: a mezőtúri központú ügyelet az eddiginél magasabb szintű ellátást tesz lehetővé, mert az újjáépült kórházi szárnyban minden műszer modern és jó minőségű lesz. Állítása szerint soha, egyetlen pillanatig sem vetődött fel, hogy Túrkeve éjszakára vagy a hétvégekre ügyeletes orvos nélkül marad.
A helyiek - köztük az orvosok is - mindenesetre úgy emlékeznek: az elmúlt hetekben konkrét lehetőségként vetődött fel, hogy az ügyelet egyedül Mezőtúrról látná el a kistérséghez tartozó öt települést. Ha végül e terv mellett voksolna a kistérségi társulás, akkor Túrkevén - mondják az itt élők - állampolgári engedetlenségi mozgalom indul az ügyeleti szolgálat visszaszerzéséért.
|