Két kocka a Köztársaság téri pártház ostromát megörökítõ híradóból. A fehér ballonos férfi Gábor Pál

Domaniczky Tivadar

- Hogyan került olyan helyzetbe, hogy beszervezték?

- Az akasztástól kellett megmenteni egyik főiskolai évfolyamtársunkat, aki fegyverrel vett részt a Köztársaság téri pártház ostromában 1956 októberében. Sikerrel jártunk, mert a barátunk érdemes művész lett, világhírű rendező és a filmművész szövetség egyik vezetője. Életre szóló eskü kötelezett, hogy ne beszéljek arról, ami akkor történt, de eltelt majd ötven esztendő. Megváltozott a rendszer, és amiért akkor kötél járt, ma hőstett és dicsőség. A rólam megjelent cikk kényszerít arra, hogy beszéljek.

- Ki volt az illető, és miért kellett az eskü?

- Gábor Pálról beszélek, aki 1956 októberében már az évfolyamtársam volt. A pártház ostroma napjának délutánján az ugyancsak osztálytárs Gyöngyössy Imre lakásán voltam. Egyszer csak feljött Gábor Pál, gépfegyverrel a vállán, és elmondta: a Köztársaság térről jön, a pártházat elfoglalták. Gyöngyössy idősebb volt nálunk, nem sokkal korábban szabadult hároméves börtönbüntetéséből. Katolikus iskolába járó fiatal volt, államellenes tevékenység koholt vádjával fosztották meg a szabadságától. Eljött a november vége, és a forradalom leverése után Pali már nagyon félt. Ekkor egy újabb találkozón hármasban megesküdtünk, hogy nem tudunk arról, mit csinált a Köztársaság téren, és nem láttuk fegyverrel a vállán. Abban is megállapodtunk, hogy ha úgy adódik, megvédjük.

- Mikor keresték meg a belügyi szervek?

- 1957 februárjában két osztálytársammal együtt letartóztattak.

- Miért?

- Fogalmam sincs.

- Nem közölték önökkel?

- Nem. Három napig tartottak bent minket. Minden létező ismerősünkről kifaggattak, az összegzést le is kellett írnunk.

- Ki volt a másik két osztálytárs?

- Egyikük még él, az ő nevét nem mondhatom meg. A másik Kardos Feri volt.

- Amikor bent volt, Gábor Pálról is kérdezték?

- Minden évfolyamtársamról végigkérdeztek, kiről mit tudok, mit csináltak a forradalom idején. Paliról azt mondtam, velünk volt a kérdéses időpontban.

- Ekkor történt a beszervezés?

- A harmadik napon aláírattak velem egy papírt, hogy amikor ők úgy gondolják, beszámolok a főiskolai eseményekről. Közölték, hogy ha nem teszem, kirúgnak a főiskoláról. Másnap kiengedtek.

- A másik két osztálytárs is aláírt?

- Sosem mertük egymástól megkérdezni. Mindenki őrizte a titkát - már csak önvédelemből is.

- Mi történt, miután kiengedték?

- Elmentem Gyöngyössyhez, hogy elbúcsúzzam, mondván, aláírtam, de nem vállalom. Mondtam neki, ez azt jelenti, hogy ki fognak rúgni a főiskoláról, de képtelen vagyok együttműködni. Meglepetésemre Gyöngyössy arra kért, hogy vállaljam a látszólagos együttműködést, mert akkor valamennyire mi is kézben tarthatjuk a rólunk terjedő, vagy begyűjtött információkat. Gyöngyössy tapasztalt volt a politika efféle, konspirációs ügyeiben. Azzal érvelt, hogy csak az a lényeg: az ember hiteles legyen. Azt kell bevallani, ami nyilvános helyen történt, tehát más is jelenthette. Mert ha mást mondok, mint ami valóban történt, az kiderül. Ami zárt körben esett meg velünk, arról fecsegjek összevissza, akár komolytalan magánügyekben is. Még ekkor sem akartam vállalni a feladatot, másnap azonban már Gábor Pál is kért, mondván, ez kötelességem, hogy védjük az évfolyamot, és így a róla esetleg felmerülő információkat is ellenőrizni tudjuk.

- Nem túl nagy áldozat ez egy barátért?

- Úgy gondoltam, tényleg életveszélyben van, bármikor lebukhat. És én tényleg az osztálytársaimat akartam védeni. Eszembe jutott, hogy a filmezésnek akkor egyszer és mindenkorra vége lehet, de ez volt a legkevésbé fontos. Orvosi ambícióim is voltak. Más kérdés, hogy mikorra teljesültek volna.

- Hogyan zajlott a találkozó a tartótiszttel?

- Kérdéseket tett fel a főiskolai életről, a diákokról. Sokszor éreztem, hogy mások jelentéseit ellenőrzi rajtam. Mivel gyakran előre megmondták, kiről szeretnének információt, fel tudtam készülni. Előfordult, hogy Gábor Pál maga javasolta, hogy mit mondjak róla.

- És amíg ön évekig ezzel a teherrel élt, a többiek - Gyöngyössy és Gábor is - élték a főiskolások mindennapi életét?

- Tartottuk a kapcsolatot és igyekeztem azt írni, amiben Gyöngyössyvel megállapodtunk. Egyszer Marosán György járt a főiskolán, aki elmondta, hogy szociáldemokratából lett kommunista. Ez a "megtisztuló" formula végül Palinak is megfelelő volt, így kérésére róla ezt írtam a jelentésbe.

- Hogy lehet, hogy őt, aki filmhíradón is látható a pártház előtt, nem fogták el?

- Fogalmam sincs. Egy idő után már filmeket készíthetett, utazhatott, és az Angi Verával világhírű lett. Gyöngyössy is dolgozhatott.

- Hogyan esett meg, hogy látta a barátjáról a Köztársaság téri csatában készült felvételt?

- 1958-ban kisegítőként dolgoztam a Könyves Kálmán körúti stúdióban a híradófilmeseknél. Egyszer benyitottam a vetítőbe, ahol éppen egy dokumentumfilmet vetítettek. A vásznon szinte azonnal megláttam Gábor Pált fehér ballonban, fegyverrel a kezében. Borzasztó pillanat volt. Este felrohantam Gyöngyössyhez, elmondtam, mit láttam. Rögtön azt kérdezte, meglátott-e valaki? Mondtam, hogy ketten ültek a vetítőben, de egyikük sem fordult meg. Palinak már ő mesélte el, amit láttam.

- Gábor Pál nem félt?

- Rettegett, hogy egyszer előveszik. Amikor a hatvanas években kiküldtek kettőnket a Szovjetunióba, hogy találkozzunk a kinti fiatal alkotókkal, már a repülőtéren ideges volt. Azt hittem, a repüléstől fél. Este a szállodában sírva fakadt, hogy szerinte azért küldték ki Moszkvába, mert itt akarják letartóztatni. Arra kért, ha elviszik, én mondjam meg az édesanyjának. Mivel az út előtt Máriássy Félix, a tanárunk elmondta, hogy Moszkvában nem szabad szállodai szobákban társalogni, lementünk sétálni. Egész éjjel beszélgettünk, elmesélte a Köztársaság téri élményeit, és ismét megígértem neki, hogy a tettét senki nem fogja megtudni. Az utazás után azt vettem észre, hogy eltávolodunk egymástól. Az ember nem örül, ha mindig szembejön vele titkolt múltjának egy ismerője. Talán gyűlölt is emiatt.

- 1963-ban engedte el a titkosrendőrség. Mi történt addig, és miért éppen akkor?

- Úgy emlékszem, 1958-59 után egyre ritkábban jelentkeztek. A tiszt, aki az első időkben faggatott, egyszer figyelmeztetett, ki előtt ne beszéljek. A tanáraink közül is megnevezte azt az embert, aki a barátja volt a munkásmozgalomban, és akivel sokat beszélgetnek.

- Ki volt az illető?

- Természetesen nem mondom meg. Előfordult, hogy autóval felvitt egy lakásra. Kulcscsal nyitotta ki az ajtót, a névtáblán az egyik tanárom neve szerepelt. A szobában elő volt készítve két csésze, egy termosz tea, keksz, papír és toll.

- Önt miért engedték el?

- Nem tudom. Egyszer csak nem jöttek többet. Azt hiszem, sosem tekintettek fontosnak. Ahogy azt sem tudom, miért engem találtak meg, azt sem tudom, miért szálltak le rólam.

- Ezután megkereste még bármikor a titkosrendőrség?

- Egyszer, az Álmodozások kora bemutatója után. Egy házibulin voltunk, ahol többen is elég szabadon beszéltünk a rendszerről. Két nap múlva felhívott a régi tartótiszt, hogy azonnal találkozni akar velem. Egy kávéházban szembesített azzal, mi történt a házibulin, és mit mondtam én. Valósággal rám förmedve közölte, hogy ne adjak neki már magamra nézve újabb feladatot. Soha többé nem láttam. És soha más sem jelentkezett, és nem is kért semmit. Sem szóban, sem írásban, sem személyesen. Inkább engem ért néhány feljelentés. Az egyik a Redl ezredes miatt, mondván, a Rajk-per van benne, illetve a Tűzoltó utca 25. szereplőválogatása kapcsán.

- Utólag nem érzi úgy, hogy a jelentésekkel ártott a kollégáinak?

- Ártó szándékú mondatokat - szeretném hinni - magamtól nem mondtam soha. Amit lehetett, egyeztettem Gyöngyössyvel. Az osztály, a barátok, a tágabb közösség lényeges dolgairól soha nem mondtam semmit. A Máriássy-osztály zárt, baráti közösséget alkotott. Csak a máshonnan ellenőrizhető vagy nyilvános térben elhangzott adatokat, mondatokat voltam kénytelen megerősíteni a hitelesség érdekében.

- A tiszt leírása szerint jó kommunistaként beszélt...

- Megkérdezte, voltam-e DISZ-tag. Voltam. Akkor nekem tett jót azzal, hogy ezt írta.

- Utólag úgy érzékelhető, mintha erről a szituációról beszélne néhány filmjében...

- Ez így van. A Bizalom, a Redl ezredes, a Szembesítés és A napfény íze bizonyos jelenetei és párbeszédei erről szólnak. Egyébként egy éve készülök filmre vinni a történetet. A szinopszis elkészült, néhány helyre el is küldtem. Meglehet, néhány embert megzavartam vele... Talán az sem véletlen, hogy a Rokonok bemutatója előtt közvetlenül jelent meg a cikk.

- Hogyan fogja befolyásolni az életét és műveit, valamint a művészi életutat az ügynökmúlt? Mit szólnak a barátok, kollégák?

- Majdnem ötven éve az volt a feladat, hogy egy barátunkat megmentsük a leleplezéstől és az akasztófától. Ez sikerült. A hozzám közel állók pedig eldöntik, mit gondoljanak. Amikor a beszervezés történt, 19 éves voltam, és baráti eskü kötött, hogy nem beszélhetek. Ez alól most felszabadultam, ami történt, talán egyszer filmben is elmondhatom.

- Hogyan fog tovább élni?

- Nem vagyok nagy társasági ember, a feladataimmal foglalkozom.

- Az előbb azt mondta, vállalja, amit tett.

- Abban a hitben cselekedtem, hogy egy embert megmentettem, nekem pedig pokolra kellett mennem, hogy a későbbi filmjeim megszülessenek. Ha most kellene döntenem, ugyanezt csinálnám.

Megoszlik a történészek véleménye

Szabó István filmrendező a III/III jogelődjének, a II/5-ös, a belső reakció elhárítását végző osztálynak jelentett. "Képesi Endre" fedőnéven. Az Élet és Irodalomban, Gervai András írásából az derül ki, hogy összesen 48 jelentés készült. A Hírszerző.hu által megkérdezett történészek szerint a Köztársaság téri eseményekben résztvevőket aligha lehetett holmi jelentgetéssel megkímélni. A hatóságok kíméletlenül jártak el a pártház ostromában résztvevőkkel szemben; ha egy lincselő vagy akár "csak" harcoló bekerült a hatóságok látókörébe, élete veszélyben forgott - mondta Eörsi László. Az 56-os Intézet munkatársa szerint ha valaki megmenekült a retorziótól, annak csakis az lehetett az oka, hogy nem tudtak az illető ellen elégséges bizonyítékot gyűjteni. De akik filmeken vagy fotókon úgy látszottak, hogy akár csak a legcsekélyebb közük is volt a pártház ostromához, a lincseléshez vagy az izgatáshoz, azok mindenképp hosszabb-rövidebb börtönbüntetésre számíthattak. Ungváry Krisztián úgy nyilatkozott, hogy ha egy ügynök valakiről valamit állít, azt az állambiztonság ellenőrzi: hiába védett tehát Szabó valakit jelentései által, a szerv sem volt hülye. Másrészt a jelentések tele vannak másokra terhelő adatokkal. Némiképp másként látja az ügyet Rainer M. János. Az 56-os Intézet igazgatója szerint a pártház megtámadóinak jelentős részét valóban vagy felakasztották vagy börtönbe vetették. De nem mindenkit. Egyéb megfontolások mellett elégséges adat is szükséges volt hozzá. Ami Szabó István helyzetét illeti, Rainer úgy látja, ha az eltitkolt információval Szabót szembesíthették volna, a be nem jelentett bűncselekmény börtönnel fenyegethette a rendezőt.