
Bogdán Zsolt és Kézdi Imola THEATER.HU - Ilovszky Béla
Woyzeck gyakorlatozik, aztán a kapitány (Bács Miklós) és az orvos (Bíró József) két ormótlan, sátáni fényeket villogtató készülékkel dresszírozza. Később egyoldalú orosz rulettet is játszik a kapitánynyal. Woyzeck katona és kísérleti állat, kiszolgáltatva a drillnek és a tudománynak - legalábbis annak, aki ismeri az eredetit. De ha el tudnék vonatkoztatni Büchner 1821-ben, egy újsághír alapján írt művétől, akkor most inkább öncélú és rafinált szadizmus áldozatának nézném. Később Marie (Kézdi Imola), Woyzeck élettársa, gyermekének anyja csinosan gimnasztikázik, majd állati gerjedelem fogja el a majom képében támadó ezreddobos (Hatházi András) iránt.
A féltékenységi drámát, a gyilkosságot azonban nem annyira a felvillanó cselekménytöredékek motiválják, mint inkább az előadás egész eszközrendszere, az elvontan megjelenített vásári kavargás. A magasban cirkuszi trapézokon katonabábok mintegy halottan ülnek, lógnak, olykor alászállnak, hintáznak az élők között. Ezenkívül Mihai Constatin Ranin díszlete a szinte üres tér, amelyet hátul vetítővászon zár le, ezen többnyire Woyzeck és Marie mimikáját, máskor testek vonaglását vagy éppen a színen folyó eseményt láthatjuk kinagyítva, elmaszatolva vagy éppen kiélesítve. Vava Stefanescu koreográfusi közreműködésével gondosan megtervezett, fegyelmezetten véghezvitt mozgássorozatok is beszélnek a rémületes világról. A térszervezés legfontosabb eszközei fűrészbakok, amelyekkel karámokba lehet terelni embereket, keresztülvetett deszkákkal asztalt vagy ágyat jelenthetnek, s egy ilyenen végzi Marie és Woyzeck, mintegy félrevetve, kidobva. Valentin Codoiu szürke jelmezei a katonás közeget hangsúlyozzák, de csak mint belénk rögződött sztereotípiára emlékeztetnek második világháborús német egyenruhákra. Néha fenséges Bach-zene ellenpontozza a látványt, máskor ugyanennek vagy másnak torzult hangzása erősíti fel a félelmet, a fájdalmat. Az öncélú szadizmus és a tőle való rettegés betölti a színpadot, a légteret is beleértve - éppoly általános, totális, mindenre és mindenkire kiterjedő, mint az öntudatlan, naiv, hol jámbor, hol bárgyú tehetetlenség, kiszolgáltatottság a felfoghatatlan világrendnek.
Manutiu színháza kétségkívül formátumos, a rendező biztos kézzel alakítja esztétikummá a szenvedést, a kiszolgáltatottságot. Hatásos képei azonban szebbek, mint amilyen tartalmasak.
Georg Büchner: Woyzeck. Kolozsvári Állami Magyar Színház
|