Részlet az utolsó performanszból - jobbra Vajdai Vilmos

MTI - Beliczay László

Az este tízre meghirdetett ceremóniára nagyon sokan voltak kíváncsiak, zsúfolásig megtelt a Műcsarnok apszisa. Halász nyitott koporsóban feküdt. A falakon kivetítőkön lehetett látni közelképeket a betegről, aki szinte teljesen szótlanul töltötte az előadás két óráját.

Mellette, egy kis emelvényen egymást váltották az előadók. Többek között Vágvölgyi B. András, Konrád György, Najmányi László, Juszuf, Bozsik Yvette, St.Auby Tamás, David Yengibarian, Kari Györgyi és a Korai ütősök zenekar.

- Hatvankét év, hát ez van, hatvankét év – idézte Halászt Can Togay, a színész közeli barátja.

- Te nem színész vagy, hanem színház – tette hozzá.

Halász csak néhányszor nyilvánult meg, például elnevette magát, amikor Najmányi vicceket mondott. - Mit mondjanak rólad a temetéseden? - Azt hogy nézd, megmozdult a halott. Körülbelül így hangzott a vicc, és ez tökéletesen illett a ceremóniához, amelynek a különös természete szinte minden szónokot zavarba hozott, hiszen a „halott” még élt.

St.Auby Tamás fel is idézte Halásznak az előkészületeket és az ezzel kapcsolatos kínjait:

- Mondtam neked, hogy még sosem voltam ilyen helyzetben, mire azt felelted, hogy te sem.

Talán Lángh Júlia oldotta meg a feladatot a legtermészetesebben. Csak egy pár szólt szólt, „hogy a halottnak ne kelljen olyan sokáig kényelmetlenül feküdnie” a koporsóban:

- Rossz hogy elmész.