|
Mélységesen fölháborított dr. Keresztesi Zsolt Kanadából hazatelepült orvos észrevétele, amelyben kikelt az ellen a 216 orvos ellen, akik a közméltóságokhoz intézett nyílt levelükben az ügyeleti díjak rendezését kérték számon (Levélturmix, olvasói levelek, január 25.).
40-es éveimben járó szakvizsgás orvos vagyok. A szakvizsgám nem ágy melletti, soha nem kerültem kapcsolatba semmilyen hála- és egyéb pénzzel. 2002 januárjában a havi bruttó 80 ezer forintos közalkalmazotti fizetésemet hagytam ott és mentem el máshová dolgozni. Nem tudom, könnyedén kiszámíthatja, ez hány kanadai dollárt tett ki! Szerintem ennyi egy hajléktalan koldusnak is van odakint. És nekem ebből két gyerekemet meg a diplomás férjemet kellett volna eltartani, aki éppen nyolc hónapig munkanélküli lett. Mindezek miatt is - én mint nem ügyeleti szakmás, nem gyógyító orvos - aláírtam a nyílt levelet. Mert az orvosi egyetem hat évét és a további négyéves szakvizsga-előkészítőket én is abszolváltam. Én is dolgozom, és hasznos tagja voltam/vagyok a társadalomnak. Hálapénz nélkül.
Egy hónapra - 80 ezer forint havi bruttó (ez kb. nettó 57 ezer forint volt, a két gyerek utáni családi pótlékkal együtt). Nem szégyen ez, doktor úr? Kolduspénzből élni - szakvizsgás orvosnőként? Kérem, a jövőben ne irkáljon ilyen leveleket. Inkább segítsen harcolni, hogy legalább kétharmad, de legalább feleolyan színvonalon tudjanak a magyar orvosok is élni/dolgozni, mint a kanadaiak.
Dr. Kelemen Éva
Budapest
|