 Dunakeszi-Horány között közlekedõ komp - A helybeliek nem tudják, hol találták a tetemet Móricz Simon
Az Országos Állat-egészségügyi Intézet (OÁI) laborvizsgálatai alapján négy különböző helyszínről begyűjtött madártetemekről bizonyosodott be, hogy a madárinfluenza vírusától pusztultak el. Az összes érintett település a Duna közelében, vízparton fekszik, az "áldozatok" mindegyike vadon élő vízimadár. Szentendrén egy tőkésréce, Százhalombattán egy dankasirály és egy kormorán, Dunaszentbenedeken egy és a már korábban védőzár alá vont Nagybaracskán tizenhárom bütykös hattyú hullott el a betegség következtében.
Az EU-szerte azonos forgatókönyvnek megfelelően a járványveszélybe került három újabb településen is bevezették azokat a védőintézkedéseket, amelyekkel megpróbálják megelőzni, hogy a szórványos vadmadárbetegség a háziszárnyasokra is átterjedjen. Azaz megkezdődött a 3 kilométeres sugarú védő-, illetve a 10 kilométeres sugarú megfigyelési övezetek felállítása, a baromfiállomány pontos számbavétele és az állattartók tájékoztatása, illetve esetenként a rendőri jelenlét fokozása.
Az OÁI laborvizsgálati eredménye szerint eddig huszonöt madár pusztult el a H5N1-es, vagyis az elvileg az emberre is veszélyes vírus fertőzése miatt, amit várhatóan az angliai Weybridge-ben elvégzett kontrollvizsgálat is megerősít majd. A nagybaracskai esetet leszámítva - ahol eddig összesen négy hattyú pusztult el a betegségben - az összes helyszínen egy vagy két, bizonyítottan fertőzött madarat találtak, ami - a kormányszóvivő tájékoztatása szerint - útzár bevezetését nem teszi szükségessé. Szentendrén a 11-es út be- és kivezető szakaszán viszont lesz rendőri ellenőrzés, és Százhalombattánál a 6-os út leágazásánál, valamint a város négy pontján, illetve Dunaszentbenedeken, Géderlakon és Uszódon is ellenőrzik az élő baromfi, a hús, a tojás és a toll szállítását korlátozó előírások betartását. Az érintett települések üzleteiben vásárolt baromfitermékek kivihetők a zónákból, a boltokba ugyanis csak hatósági állatorvos által bevizsgált, garantáltan fertőzésmentes termék kerülhet. A hatóságok szerint ugyanakkor érdemes megőrizni a blokkot vagy a számlát, mert az áru eredetét csak ezzel lehet ellenőrizni.
Lapunk információi szerint egyébként további, szintén az elmúlt napokban talált madártetemek vizsgálata is folyik, így a védőintézkedések kiterjesztésére is számítani lehet. Élénkül a lakosság "bejelentői" aktivitása is, a 189-es számon hívható madárinfluenza-vonalat február közepe óta több mint 13 ezren hívták, s bár a többség csak információt kért, 2200 bejelentés is érkezett elhullott, illetve beteg madarakkal kapcsolatban.
|