|
Gaya beugrásával dimenziót váltott az est: a Másfél együttes alapvetően középtempós, repetitív zenéjébe az örmény énekesnő kellő szárnyalást és pörgést hozott. Rendesen be is mozdult rá a közönség a szentpétervári Red Clubban. Majd a ráadásban a magyar rockzenekarhoz csatlakozott Gaya együttese, a Deti Picasso, s levezetésképpen nyomtak egy eksztatikus örömzenélést. Majd másnap este a moszkvai Kitajszkij Ljotcsik klubban megismételték.
Furcsa hely ez a pinceklub. Nevét az orosz radarok érzékenységét alacsony repüléssel kijátszó kínai pilóta, Jao Da tiszteletére vette fel, és a Kitajszkij Ljotcsik szintén amolyan előretolt kulturális bázis a nagy moszkvai éjszakában. Ahol egy magyar zenekarnak fellépni több mint megtiszteltetés.
E mostani nagy sikerű koncert előzményei legalább 2004 októberére nyúlnak vissza: az oroszországi magyar évad előjátékaként már rendeztek egy fesztivált Moszkvában a Másfél, az Anima Sound System, Grencsó István, David Jengibarjan, a Tequilajazzz és a Deti Picasso részvételével. Az utóbbit vezető örmény testvérpár, plusz Grencsó és egy DJ ezt követően alakította meg a határokat átlépő Noize Orchestrát, és nemcsak közös lemezt jelentettek meg, de fel is léptek a következő Szigeten, a Bahia sátorban.
A drMáriás vezette Tudósok tavaly szintén nagy sikerű koncerteket adott Moszkvában és Szentpéterváron. Ezzel párhuzamosan a helyi Bad Taste Records publikálta legújabb albumukat. Miközben a Stereo című, 100 ezres példányszámú orosz videomagazin külön CD-mellékletet jelentetett meg magyar zenekarok felvételeivel. Amire legalább tizenöt éve nem volt példa.
A „visszavágót” tavaly szeptemberben tartották Budapesten: az A38 hajón két napon át az orosz irodalom (Vlagyimir Szorokin), a zene (Deti Picasso, Volkov Trió, Netslov) és a gasztronómia állt a középpontban. Majd idén februárban jött az Art Cont@ct második menete, ezúttal már a képzőművészet területén is: a minden műfajban rendkívül aktív moszkvai magyar kulturális intézetben a novoszibirszki Kék orrok, Benczúr Emese és az Alexander Brener & Barbara Schurz Art System műveiből nyílt orosz– magyar–osztrák képzőművészeti és audiovizuális kiállítás.
Az elmúlt években a magyar–orosz kulturális diplomácia hatalmas fordulatot vett. Ennek egyik legfontosabb eredményeként 2005-ben nagyszabású kulturális évadokat szerveztek mindkét országban, s ennek keretében a több mint kétszáz magyar programról közel félezer publikáció jelent meg az orosz médiában. A nyitás újabb szimbolikus mérföldköve pedig a „Sárospataki könyvek” hazatérte.
De legalább ilyen fontos, hogy egyes alkotók nemcsak megmutatják magukat egymás országában, hanem egyfajta párbeszéd, sőt, közös alkotás is elindul köztük. Hogy a világon jelenleg legjátszottabb kortárs orosz szerzőpáros, a Presznyakov fivérek Terrorizmus című darabját Szolnokon rendezték meg, majd onnan „reexportálták” a híres moszkvai Művész Színházba. Hogy Jevgenyij Popov és Kukorelly Endre közös „sétálós” videofilmben mutatta be a kulturális Budapestet. Hogy a Tri Kvadrata orosz könyvkiadó magyar sorozatot indított Bibliotheca Hungarica címmel. Hogy a jekatyerinburgi operettszínházban magyarok vitték színre a Marica grófnőt. Hogy a Kultúra TV rendszeresen tudósít a moszkvai magyar kulturális intézet programjairól.
A közeledésben az egyik legfontosabb célközönség, a fiatalság. A fő csapásirány tehát a zene: a Másfél vagy a Tudósok a legizgalmasabb moszkvai és szentpétervári klubokban léphetett fel. S hogy Art Cont@ct sorozat eseményeire az orosz részről is van érdeklődés, jól mutatja, hogy Szaladják István filmjének (Madárszabadító) orosz főszereplője éppúgy elment Szentpéterváron a Másfél koncertjére, mint az orosz dzsessz nagy egyénisége, a bőgős Vlagyimir Volkov, vagy a világhíres N.O.M. együttes tagjai. S hogy miközben az orosz tévé portréműsort ad Grencsó Istvánról, másikat a Másfélről, addig a MOLto Vivace sorozat keretén belül a Deti Picassóról is hasonlóra készülnek idehaza.
|