Nem véletlen, hogy Jancsi egy szót sem mert szólni. Nemcsak a tanárainak, hanem a szüleinek sem. Biztos volt - mert biztos lehetett - benne, hogy nem tudna segíteni neki senki; csak azt érné el, hogy az árulkodásért még jobban megverik, és még jobban kiröhögik. Nemcsak Török Jancsi nem mert szólni, hanem az a másik négy gyerek sem, akinek a szülei a videofelvétel nyilvánosságra kerülése után szintén bejelentést tettek az oktatásért felelős debreceni alpolgármesternek. Most felmerült, hogy tán másokat is vernek. Hogy ami Jancsival történt, nem egyedi eset - már-már szokás. Csak más esetekről nem készül videofelvétel, amit egymás közt terjesztenek, hogy fel lehessen idézni a kínzás szadisztikus örömét. Azt a jó érzést, hogy aki nézi, és nevet rajta, az az erősebbekkel van: azokkal, akik vernek, és nem azokkal, akiket verni szoktak.

A véletlen bizonyíthatóvá tette Török Jancsi esetét - de éppen ez benne a kivételes. Nemrég írtam egy riportot arról, hogy egy falusi iskolában rendszeresen verik egymást a gyerekek - a pedagógusok pedig nem megakadályozni igyekeznek a történteket, hanem ürügynek használják egymás elleni játszmáikban. Nem volt kép, nem lett visszhang. De ha szétnézünk magunk körül, nem ütközünk-e videofelvétel nélkül is hasonlókba? Hazafelé az utcán a nagyobb gyerekek verik a kisebbet. Soltvadkerten egy kissrác pár éve ellopkodta otthonról a pénzt, mert az iskolatársai késsel követelték, hogy megtegye. Ki tudja, mi történik a kollégiumok falain belül? Ki tudja, mi történik a nevelőintézetek falain belül? Ki védi meg az ottani Török Jancsikat a szobatársak, cellatársak agressziójától? És: hány hely van, ahol csak rúgnak, de nem fényképeznek?

Az, hogy úgy általában nem helyes, ha ilyesmi megtörténhet, és tenni kellene valamit ellene, el sem hangzott sehol. A magyar televíziókban az eset kapcsán először is magát a sokkoló képsort lehetett sokszor látni, amelyen röhögött az osztály. Aztán Török Jancsi édesanyját. Aztán az arcát tessék-lássék módon eltakarva magát Török Jancsit, aki szenvtelenül beszélt arról, hogy ha viszszamegy az iskolába, úgyis agyonverik azok, akik eddig rugdosták. De egyetlen arcot sem azok közül, akik rugdosták; sem a szüleiket, sem a tanáraikat. Még kevésbé azt a gyereket, aki fölvette a jelenetet, hogy ezzel szórakoztassa a többieket.

A legborzasztóbb számomra mégis az volt, amikor egy pszichológus az egészet a viktimológia szemszögéből közelítette meg. Azért verik a Jancsit, mert vesztes típus, született áldozat. El kéne vinni pszichiáterhez. Kigyógyítani a lúzerségből.

Ha elfogadjuk, hogy ilyen a világ, utána már nem őt rugdosnák. Sőt, talán ő rugdoshatna másokat.