Lóránt Attila eltûnõ kultúrák, kis létszámú népek, közöttük például a Brazíliában élõ Enawene Nawe törzs (jobbra) hagyományait szeretné rögzíteni a fényképein

Az elmúlt időszakban hat hosszabb expedíciót tett Dél-Amerikában Lóránt Attila. Járt Peruban, Brazíliában, Ecuadorban, Kolumbiában és Venezuelában. Az utazások helyszíni élményanyagát könyvtárak átolvasásával, a helyszínt kiválóan ismerő antropológusok tanulmányainak átböngészésével egészíti ki. Az általa elnökölt "Eltűnőfélben Lévő Kultúrák Egyesület" 2002-ben éppen azzal a céllal jött létre, hogy ismeretlen, kis létszámú népek hagyományait magyar nyelven, művészi és tudományos igénnyel dokumentálja.

Az Amazonas és az Andok indián törzsei a XXI. században címet viselő vállalkozás felderítő útjaként Lóránt Attila 2003 novemberében Ecuadorban járt. Akkor épp a Yale Egyetem egyik kutatójával barangolt a dzsungelben - így jutottak közösen a mindössze 1300 fős huaorani törzshöz. Az utolsó pillanatban rögzíthették egy minden bizonnyal hamarosan végérvényesen felbomló csoport életét. Attila úgy mondja: fotográfiákkal örökítették meg az elmúló jelent a jövőnek.

Az expedíciók sora 2004 májusában folytatódott - és majdnem azonnal véget is ért. Az Ecuador fővárosából, Quitóból induló repülőgép, fedélzetén Attilával, lezuhant. A baleset szerencsére nem volt végzetes, a fiatalember túlélte, s bár akkor a huaorani indiánokhoz már nem jutott el, talált még két hasonló sorsú csoportot.

Tavaly Venezuela és Kolumbia határán a kábítószer-kereskedelemben is érdekelt gerillák fogságába esett. A fegyveresek ki akarták végezni az amerikai kémnek hitt magyart, pusztán azért, mert volt nála egy helymeghatározásra használt GPS-készülék. Felszerelésének egy részét odahagyva, elkötött egy motorcsónakot, s így menekült meg akciófilmbe illő jelenetek közepette.

Mivel belelátott abba, hogy mi folyik a két említett ország határán, hogy miként kerül át a túloldalra a venezuelai kőolaj, a másikra pedig a kábítószer, a Guardia Nacional helyi parancsnoka nem sokkal később kommandósokkal fogatta el a magyar fiút. Lóránt Attila egy ott dolgozó kubai orvos segítségével üzent haza, hogy baj van. Nagy baj. Itt most nem részletezhető diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhette, hogy végül elengedték.

Egyik legfrissebb élménye Brazíliához fűződik. Az Amazonastól délre, nyugat Brazília nehezen megközelíthető részén él a négyszáz fős Enawene Nawe nevű törzs. Dunántúlnyi térség az övék, amit egyre nehezebben tudnak megvédeni a telepesek elől. Védekeznek, ahogy tudnak, nyilakkal támadnak a betolakodókra, mindenáron meg akarják őrizni a függetlenségüket és érintetlenségüket. Ez utóbbi azonban már a múlté. A néhány évvel ezelőtt még kőkorszaki körülmények között élő emberek ma már vasból készült szerszámokat használnak. Hagyományos színvilágukat, ruházatukat, testfestésüket, kultúrájukat egyre jobban befolyásolja a nyugati típusú kultúra, még ha annak követei a törzs érdekében jönnek is.

A csoportot például az OPAN nevű nemzetközi humanitárius szervezet - amely gyógyszereket hoz ide, és orvoshoz viszi a betegeket - segítségével érte el Lóránt Attila. Érkezésekor másfél száz felfegyverzett férfi várta a parton. Sokáig tartott mire meggyőzte a törzs harcias tagjait, hogy a fotói a közösség fennmaradását segíthetik. A közösség lakóházai negyven-ötven méter hosszú épületek, amelyekben átlagosan negyven-ötven ember él. A szakrális házuk speciális titkok őrzője. Itt tartják például azokat a hangszereket, amelyeket a nők a hagyományok szerint nem láthatnak, nem érinthetnek, nem hallhatnak.

A nagycsaládok, pontosabban klánok meghatározzák, hogy ki kivel létesíthet párkapcsolatot. Már jó előre tisztáznak mindent, így a négy-öt éves gyerekek is tudják, hogy felnőve ki lesz majd a partnerük. A kizárólag halat fogyasztó nép fennmaradását a civilizáció fenyegeti. A lakóhelyük folyóinak forrásvidékén a szójatermesztők vegyszerezik földjeiket. Innen a folyókba mosódnak a hatóanyagok, amelyek miatt csökken a halállomány.

Az őslakosok tudnak a külvilágról, de nem tetszik nekik, és nem kérnek belőle. Nekik inkább a saját világuk a fontos. Ám ez a "belső" világ is változik. Lóránt Attila attól tart, hogy itt is ugyanaz történik majd, mint másutt. Tolldíszeiket eladják, nem festik tovább a testüket, nem tetoválnak, pólót hordanak, nyílvesszőik helyett modern fegyvereket vásárolnak.

Attila, ha éppen itthon van, filmeket rendez, rajzol: - Vizuális szélhámos vagyok - állítja magáról. Májusi cikke mellett fotóalbumát talán már az idén megjelenteti a National Geographic magazin.