|
Sólyom László véleménye szerint csak részben lehet elválasztani a Szigetköz jövőjét a bősi vitától. A kétoldalú tárgyalásokról szólva megjegyezte: a vízlépcső ügyében a magyar és a szlovák szakértők elbeszélnek egymás mellett. Ha továbbra sem történik semmi ebben az ügyben, akkor Magyarországnak valószínűleg föl kell vetnie egy harmadik fél bevonását a tárgyalásokba, noha ennek eldöntése szakértői kérdés - tette hozzá az államfő. Ez a harmadik fél lehet akár a hágai választott bíróság is.
Sólyom László jó lehetőségnek látja az Európai Unió által minden tagország számára kötelezően előírt vízfelhasználási keretirányelveket. Erről úgy nyilatkozott:
- Ha Szlovákia és Magyarország a jövőben egyaránt betartja ezeket a kötelező és szankcionálható irányelveket - amelyek az ökológiai vízhasználatot helyezik előtérbe -, már akkor sok gond megoldódhat.
|