Móricz Simon

A Szigetköz a Duna édesgyermeke, írta Timaffy László néprajzkutató. De kinek az édesgyermeke a Duna? Az a százhúsz évvel ezelőtt mesterségesen kijelölt, kialakított főfolyó, melynek a medrét, kavicszátonyát a szigetközi szakaszon lassan elhódítja, benövi az erdő. Egy hete, amikor csónakkal bejártam a vidéket, a dunaremetei vízmérce száz centit mutatott. A folyó 1992-es elterelése előtt, középvizes állapotoknál itt átlagosan 367 centit mértek.

A szlovákiai C variáns üzembe helyezése, a Duna elterelése után a mellékágakból kifutott a víz. A főmeder vízszintje ugyanis alacsonyabb lett, mint a mellékágrendszer fenékszintje. Már nem a Duna táplálta a hullámtéri ágakat, hanem a mellékágakból folyt vissza a víz az Öreg-Dunába. A szigetközi ágak kiszáradtak, ahol korábban ladikok és csónakok úsztak, gyalogolni és biciklizni lehetett. A gyerekek fociztak a mellékfolyók medreiben. Jellemző korabeli kép a magyar sajtóból: Kertész József vízügyi szakaszmérnök áll az egyik ág száraz, kavicsos medrében, s nyújtózkodva a feje fölé mutat - az elterelés előtt eddig ért a víz.

Kertésszel most motorcsónakkal szeljük ennek a medernek a két és fél méteres vizét. Azt az utat járjuk be, amelyet pár héttel ezelőtt a Szigetközben tájékozódó Sólyom László köztársasági elnök is. Páratlan vízi világot látunk, hód rágta törzsű fák hajolnak a víztükör fölé. Néhány középiskolás kenus és kajakos lapátol a napsütésben.

Szigetközi látogatása előtt Sólyom László Pozsonyban még azt nyilatkozta, hogy Szigetköz a végnapjait éli. A köztársasági elnököt a Szigetköz jövőképében pártállástól függetlenül egyetértő polgármesterek azért hívták meg, hogy a helyszínen ismerje meg a valóságot. A fórumok, megbeszélések és a csónakos terepszemle után Sólyom László úgy fogalmazott a sajtónak: a főfolyó sorsa megoldatlan, az Alsó-Szigetközben is sok a gond, ám a Felső-Szigetközben az adott körülmények között szép eredményeket értek el.

Fontos mondat volt ez a szigetköziek számára attól a közjogi méltóságtól, aki közismerten a zöldmozgalomból érkezett a politikába, elkötelezett természetvédő. Ez az elismerés akarva-akaratlanul annak a radikális zöldtaktikának a kudarcát jelzi, amely arra játszott: minél rosszabb, annál jobb. Vagyis föl kell áldozni a Szigetköz értékeit annak érdekében, hogy a nemzetközi fórumokon be tudjuk mutatni, mekkora károkat okozott nekünk a Duna elterelése.

A C variáns üzembe helyezése után azonnal és látványosan jelentkeztek az első, igen súlyos károk a Szigetközben. Megkezdődött a védett fajok, a páratlan élővilág pusztulása. A kárenyhítés az akkoriban még létező köztársasági megbízott dolga volt. Dr. Horváth József rögtön fel is hívta a zöldek figyelmét: a kárenyhítés jogi kötelességünk. Példának azt említette: ha valaki felgyújtja a házamat, nem nézhetem tétlenül, hogy porig ég, mert ha ezt teszem, nem fizet a biztosító.

Horváth József kérésére a kárenyhítés tizenkét lehetséges módozatát dolgozta ki a vízügyi igazgatóság. Egyértelmű volt, hogy ezek közül a gravitációs vízpótlás a legelőnyösebb. Ennek az lett volna - később aztán lett is - a műszaki megoldása, hogy Dunakilitinél kőből építenek egy olyan elbontható, ideiglenes keresztgátat, fenékküszöböt a Duna főmedrében, melynek tetején átbukik a víz. Ez megemeli a Duna vízszintjét olyan magasra, hogy ki tudjon folyni a víz a mellékágrendszerbe.

A radikális zöldek azonban felháborodtak az ötlet hallatán, a vízügy vezetőit technofasisztáknak nevezték, és frontális támadást intéztek Antall József ellen is. Igen jellemző módon ugyanazokról az emberekről és szervezetekről van szó, akik és amelyek a Duna elterelésével együtt járó C variánst papírtigrisnek nevezték. Azzal hitegették a kormányt: a szlovákok csak zsarolni akarják a magyarokat, semmi sem épül, csupán az egyik gödörből a másikba hordják a kavicsot.

Akkoriban két szakemberrel és egy kollégával bejártam a szlovák építkezés helyszínét. Láttuk, hogy döbbenetes mértékű, tudatos építkezés folyik. Az iparőrök persze nyakon csíptek bennünket, és betereltek Julius Binder elé, aki a kivitelező cég kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező vezérigazgatója volt Szlovákiában.

Binder fölöttébb megörült nekünk, még magyar nyelvtudását is "mozgósította", s mindenáron hivatalosan át akarta adni a C variáns dokumentumait. Merthogy egyetlen magyar diplomata nem vette át tőle, nem fogadták el a hivatalos tájékoztatást. A zöldek álláspontja alapján a magyar kormány makacsul hajtogatta: ez csak ijesztgetés, a Dunát nem fogják elterelni.

Természetesen mi sem hoztuk magunkkal a dokumentumot, de Binder a rajzok alapján részletesen megmutatott minden műtárgyat. Akkor már csaknem teljesen készen volt a mű. S amikor a Népszabadságban első oldalon megjelent, hogy valóban a C variáns épül, olyan vádló haraggal cáfolták az illetékesek és természetesen a radikális zöldek, mintha mi magunk akarnánk elterelni a folyót.

Hiába bizonyosodott be, hogy nem volt igazuk, e mozgalmaknak még az elterelés után is maradt annyi erejük és hitelük, hogy a fenékküszöbös vízpótlást - legalábbis ideiglenesen - megvétózzák. Horváth József az 1993-as tavaszi kormányülésen el tudta ugyan fogadtatni a fenékküszöb tervét, de mire Budapestről hazaért Győrbe, már egy fax várta, miszerint annak végrehajtását felfüggesztették.

Két éven át nem is lehetett megvalósítani, addig szomjazott a Szigetköz, noha készen voltak a dokumentumok, ráadásul ezt a műszaki megoldást világszerte ismerték és alkalmazták. Helyette időhúzó vagy dilettáns próbálkozások folytak. Először a Mosoni-Duna kevés vizének egy részét akarták a mellékágakba terelni, ekkor a helyi polgármesterek engedetlenségi mozgalmat hirdettek. Később dízelszivattyúkkal próbálták átemelni a vizet a Tisza-szélességű folyókba. Ez nemcsak haszontalan kísérletnek bizonyult, hanem drága és környezetkárosító is volt. A dübörgő szivattyúk például elriasztották a madarakat. Végül 1995-ben végre üzembe helyezték a fenékküszöböt, segítségével víz alá kerülhettek a mellékágak a Felső-Szigetközben.

Kertész József szakaszmérnök tárgyilagosan beszél a mostani állapotokról: a mellékágak megteltek vízzel, nagyjából sikerül az ötvenes évek vízjárását szimulálniuk. Gond viszont, hogy a főmeder és a mellékágrendszer természetes kapcsolata korlátozott.

Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője azt említi meg: a fenékküszöb folyamatosan, üzemszerűen akár 160 köbméter vizet is tud adni másodpercenként a mellékágaknak. Az önkormányzatokból, a gazdálkodó szervekből megalakult egy üzemelési bizottság, amely megfogalmazza, s a különböző érdekek mentén összehangolja a vízigényeket. Az ő kérésükre árasztják el minden tavasszal két hétre a Szigetközt, hogy a nagyvizes állapotot is elő tudják idézni. A szlovákok ehhez ilyenkor több vizet bocsátanak át.

A különböző társulásokat alakító szigetközi önkormányzatok azt fájlalják: 1998 óta minden évben legalább 200-300 millió forintot pályázhattak meg a rehabilitációra. Ebből többnyire vizes élőhelyeket hoztak helyre. Az idén azonban ez az összeg sehol sem szerepel önálló költségvetési tételként. A polgármesterek Sólyom László látogatásától azt is remélik, hogy jelenléte erre a gondra szintén felhívja a figyelmet. A Zengőre is csak felsétált, és lett foganatja, mondogatják a Szigetközben.

A köztársasági elnök egyébként két helyszínen is találkozott a szigetközi polgármesterekkel, civil szervezetekkel. Az egyik megbeszélésen állítólag megjegyezte: miért akarnak a mérnökök mindig szabályozni, műtárgyakat építeni a víz útjába? Mi az akadálya annak, hogy a víz szabadon folyjék?

A kiszivárgott hírek szerint Janák Emil azt válaszolta: technikailag semmi akadálya, elnök úr, el tudunk mi bontani minden töltést, kőzárást, csak tessék elintézni, hogy költöztessék ki a lakókat Mosonmagyaróvárról és a Szigetköz egészéből.

Amikor ezt a párbeszédet megemlítem Janák Emilnek, visszautasítja, hogy reagáljon rá. - Nincs felhatalmazásom arra, hogy a rendkívül hasznos megbeszélés bármelyik részletéről beszámoljak - tér ki a válasz elől.

Dunakilitin már nyilvános volt a köztársasági elnöknek szervezett fórum. Ezen Kárpáti László, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatója utalt arra, hogy 1987-ben létrehozták a szigetközi tájvédelmi körzetet. A kijelölt 10 ezer hektár jelentős része azonban többnyire "mesterséges erdő", nemesnyáras, amely nem illik bele egy majdani nemzeti park képébe. Szerinte nem feltétlen a nemzeti park szorgalmazása a kulcskérdés, ehelyett egy natúrpark kialakítását helyben is kezdeményezni lehet.

- Az Őrségi Nemzeti Park is úgy született meg, hogy előtte négy éven át volt a szlovénekkel és az osztrákokkal közös natúrpark, s ezzel a státusszal is igen sok uniós pénzhez jutott - érvelt később, amikor ennek részleteiről érdeklődtem tőle.

Ezzel szemben a Mosonmagyaróvári Környezetvédelemért Közalapítványt irányító Fűzfa Zoltán a nemzeti park létesítését szorgalmazta. Ő úgy fogalmazott: félő, hogy a natúrpark költségeit a helyi önkormányzatoknak kell kifizetniük, a nemzeti park működtetésére azonban központi forrás jár.

- Válasszuk el a vízlépcső beláthatatlan idejű, kétoldalú vitáját a szigetközi rehabilitációtól - javasolta Tóth István, Dunasziget polgármestere.

- A két kérdést teljesen szétválasztani nem lehet - mondta Sólyom László már a csónakos terepbejárás után. - A Szigetköz ugyanis mindenekelőtt a Duna elterelését nyögi. Ezért is minden ideiglenes most ebben a térségben: így a vízpótlás, a fenékküszöb működése is. Sajnos a hágai döntést követő kétoldalú tárgyalásokon a szakértők elbeszélnek egymás mellett. Ha nem lesz megegyezés, akkor szorgalmazni kell harmadik fél bevonását, bár ennek az eldöntése már szigorúan szakértői kérdés. A harmadik fél lehet maga az unió vagy egy kívülálló ország. Hágában működik egy nemzetközi választott bíróság is, hozzá is fordulhatunk.

Janák Emil később érdeklődésemre elmondta: 2009-ig az uniós országok közös vízgyűjtő helyein a vízkeretirányelvek betartását célzó közös terveket kell készíteni. Ezt és ennek végrehajtását az unió szigorúan ellenőrzi, szankcionálja.

A Szigetköz addig is élni, fejlődni akar. A "Duna édesgyermeke" talán túlélte már, hogy a politika játékszerének tekintették, de létezésének módja ma is csak ideiglenes.

A "Duna édesgyermeke" talán túlélte már, hogy a politika játékszerének tekintették, de létezésének módja ma is csak ideiglenes.