
Beszállás szigorú feltételekkel Szabó Barnabás
Ha nem idősebb 26 évesnél, rendelkezik diplomával és legalább középfokú angol nyelvvizsgával, továbbá tizenöt percen belül futja a 3200 méteres távot, két perc alatt képes teljesíteni nyolcvan fekvőtámaszt és csaknem száz felülést, akkor ön megfelel vadászpilóta-jelöltnek. Csak jelöltnek. A jelentkezőknek meg kell felelniük a szigorú repülőorvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálaton, bizonyítaniuk kell a katonai pálya, a honi légtér védelme iránt érzett elkötelezettségüket is. Aki kiállja a próbát, itthon alapkiképzésen vesz részt, majd Kanadában sajátíthatja el a különleges szakma fortélyait. A legjobbak végül a magyar légierő kötelékébe kerülhetnek, és Gripeneket vezethetnek - kiemelt fizetésért, és szerencsés esetben akár 15-20 éven át. A rövid szolgálati idő oka az, hogy a pilóták többségétől - egészségügyi okokból - a negyvenes éveik elején búcsút vesznek; ennyi idő alatt nyugdíjjogosultságot szereznek, mert itt minden év duplán számít. Azután jöhet valamilyen civil foglalkozás; a fejlett országokban bevett gyakorlat, hogy a vadászrepülők polgári légitársaságoknál folytatják pályafutásukat.
A légierőnél az utánpótlás biztosításának alapvető feltétele a tervszerű képzés - mondta lapunk kérdésére Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Ezért már néhány éve hirdetéseket tesznek közzé, hogy pilótajelölteket toborozzanak a felsőoktatási intézmények végzős hallgatói körében is. A jelölteknek - a diploma és a nyelvismeret mellett - rendkívüli testi és szellemi adottságokkal kell rendelkezniük. Bocskai szerint a kiválasztás során százból egy ember felel meg, s még így sem biztos, hogy a kanadai bázisra kerül.
A jelöltek felkészítése Szolnokon kezdődik, ahol mindenkinek légcsavaros gépen kell bizonyítania rátermettségét - s nem elég, ha valaki repül, de az alkalmazott tudományokban, sőt ejtőernyősként is jeleskednie kell. Az egyéves kurzust követően évente a legjobb nyolc ember mehet Kanadába, és ott - kétéves felkészítés után - a NATO kiképzőközpontjában válhatnak majd igazi vadászpilótákká. Bocskai szerint ennek a rendszernek nagy előnye, hogy a katonák nemcsak repülni tanulnak meg, hanem a katonai szövetség alapvető eljárásait is elsajátítják, vagyis: bevethetők nemzetközi katonai műveletekben. Ám a méregdrága, fejenként több tízmilliós tengerentúli tanfolyamra csak azt küldik ki, aki bizonyosan képes sikerrel teljesíteni a követelményeket.
Kanadában egyébként több évtizede képeznek már pilótákat a NATO-tagállamok számára, és ehhez irigylésre méltó adottságokkal is rendelkeznek. A Moose Jaw és a Cold Lake kiképzőbázison kiváló gépek, felkészült oktatók és a hazai repülősök számára szinte elképzelhetetlen körülmények várják a növendékeket. Például a gyakorlatok végrehajtására rendelkezésre álló terület meghaladja a húszezer négyzetkilométert - ez Magyarország csaknem negyede.
A magyar kormány 2001-ben kötött megállapodást 14 Gripen típusú vadászgép hosszú távú bérletére. Az első öt gép idén márciusban érkezett meg Kecskemétre, s ebben az évben még kettőt, majd jövőre hetet szállít a svéd cég. Tavaly Svédországban öt magyar oktatópilótát felkészítettek a Gripennel való repülésre, s - részben már az ő közreműködésükkel - továbbiakat is átképeztek, akik most MiG-29-eseken repülnek. Kanadába viszont kizárólag pályakezdő fiatalokat küldenek, akiknek a tanfolyam elvégzése után itthona Gripenek vezetését is el kell sajátítaniuk. A 2008-tól már 14 gépből álló vadászflotta alkalmazásának feltétele, hogy folyamatosan legalább harminc-negyven kiképzett pilóta álljon rendelkezésre. A honvédség jelenleg 14 MiG-et tart rendszerben. Az egykori szovjet vadászgépeken repülő pilóták száma nem hivatalos adatok szerint nem éri el az ötvenet.
|