Salgótarjánban tiszteletbeli vájárrá fogadták õket
Tarnóczi László

A végzős bányász, kohász és geodéta fiatalokból, valamint frissen végzett mérnök társaikból verbuvált csapat augusztus elsején gyalog indult el a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karától a felvidéki Selmecbányára. Azért oda, mert a bécsi udvari kamara 1735-ben ott alapított bányász, kohász és erdész szakemberek képzésére iskolát, hogy a Monarchia érctelepeit kiaknázhassák. Az akadémia aztán 1919-ben Sopronba, majd 1949-ben több karával Miskolcra került, ám a selmecbányai hagyományokat a hűség városában és a borsodi megyeszékhelyen is őrzik.

A 230 kilométeres "zarándoklat" is ebből a hagyományból táplálkozik. A csilletoló egyetemisták gumikerekekre szerelt, féltonnás járgányukkal a Miskolc-Sajószentpéter-
Vadna-Cered-Salgótarján-
Etes-Őrhalom-Balassagyarmat-Ipolyvece útvonalon érték el az országhatárt, amelyet Parassapusztánál ma átlépve a Szlovákiában fekvő Palást és Berencsfalu érintésével érkeznek meg péntek délelőtt Selmecbányára.

Tizenegy tagú az a csapat, amelyik részt vesz a csilletolásban. Hozzájuk sokan menet közben csatlakoznak, besegítenek egy-két településnyit vagy legalább néhány kilométert. A nógrádi megyeszékhelyen nagyrészt nyugdíjas bányászok és kohászok vették át a fiatalok terhét, akiket meghatott ez a sajátos zarándokút.

Volt olyan település, ahol a csilletoló egyetemistákat útközben a polgármester látta vendégül, máshol nyugdíjas bányászok szorították meg a kezüket, de arra is akadt példa, hogy egy mellettük elhaladó luxusautóból kihajolva megkérdezték tőlük: mi a céljuk a csilletolással? Amikor elmondták, kaptak egy kis pénzt - abból később megvacsoráztak.

- Lehet kánikula, vagy szakadhat az eső, de végigcsináljuk, amit vállaltunk - mondja a gépész valéter, vagyis a Miskolcon ötödik egyetemi éveit szeptemberben kezdő Guzsal Dávid, nekifeszülve az üresen is ötszáz kilós csillének, amit a nemrég bezárt Lyukóbányáról szereztek, s amit ha célba érnek, akkor a selmecbányai föld alatti múzeumnak adományoznak.

- Sík terepen még nótáztunk is, bár ehhez inkább annak volt kedve, aki a csille mellett sétált, vagyis a pihenőidejét töltötte - teszi hozzá Kertész Botond, a csilletolás egyik ötletgazdája, a csilletolók "brigádvezetője", aki öt éve végzett, és a szintén szakmabeli feleségével együtt vágott neki az útnak. Botond ma egy földtani kutató cégnél autópálya-építésen kamatoztatja tudását. Azt állítja, van jövője a bányászatnak, így útjuk nem csupán egy letűnt kornak állít emléket. A külszíni lignit-, zeolit-, perlit- és egyéb más bányák, valamint földtani kutatások ugyanis még bőven adnak munkát ma is.

A diákokat az Országos Magyar Kohász-Bányász Egyesület Nógrád megyei szervezete látta vendégül s ajándékozta meg a bányászathoz nélkülözhetetlen kellékekkel: kaptak egy életmentő csomagot, ami ha sújtólég törne be a bányába, egy ideig levegőhöz juttatja a használóját, majd egy bányászsisakot, és egy darab szenet is a tarisznyájukba tettek a fiatalok. Liptay Péter, az egyesület elnöke, valamint nyugalmazott bányászok - akik idegenvezetőkként teljesítenek szolgálatot a salgótarjáni bányamúzeumban - tiszteletbeli vájárokká fogadták a műszaki egyetemistákat.

A csilletoló miskolci egyetemisták Parassapusztán találkoznak a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem erdész hallgatóival, akik - hozzájuk csatlakozva - szintén Selmecbányára tartanak. Ők egy faragott farönköt tolnak el közúton a felvidéki bányavárosba. A két egyetem hallgatói úgy tervezik, hogy pénteken érnek Selmecbányára, ahol az egykori Bányászati és Kohászati Akadémia székhelyén a város elöljárói és a helyi bányamúzeum vezetője fogadja majd őket.

l Csillét egyébként először Sopronba toltak a miskolci egyetemisták - mégpedig 1989-ben. Az a csille azóta is a soproni egyetem botanikus kertjét díszíti. Viszonzásként az erdőmérnök hallgatók 2002-ben egy díszesen faragott farönköt toltak vissza a borsodi megyeszékhelyre, amit a város polgármestere és az egyetem rektora fogadott. Ez a rönk a Miskolci Egyetem parkjában, a kollégiummal szemközt díszlik.