|
A szcientológia egyháznak sikerült elérnie, hogy az Eszmélet című folyóirat honlapján ne legyen olvasható Lugosi Győzőnek az az írása, amely - úgymond - sérti az egyház jó hírnevét.
Egy 1997-ben, tehát kilenc évvel ezelőtt készült publikációról van szó. A Szekták, kultuszok, új vallási mozgalmak... című cikk egyik bekezdése a szcientológia tanításaival és külföldi térnyerésével foglalkozik. A szerző egyebek mellett megemlíti, hogy a bajor hatóságok - az Amerikai Egyesült Államok tiltakozását kiváltva - a szcientológiához való kötődést kizáró oknak tartották a köztisztviselők alkalmazásakor.
A szcientológia hazai képviselői bírósági úton nem próbáltak elégtételt venni, de az Eszméletet igyekeztek rávenni arra, hogy a lap vegye le honlapjáról a kifogásolt cikket. Lugosi Győző felelős szerkesztőként ezt elutasította, az internetes szolgáltató ellenben hajlandónak mutatkozott a követelés teljesítésére.
A szolgáltató arról tájékoztatta a szerkesztőséget, hogy amennyiben augusztus 31-én délig nem veszi le az írást a honlapról, kénytelen lesz az egész oldalt törölni. Az Eszmélet honlapjának technikai vezetője ennek hatására döntött úgy, hogy elérhetetlenné teszi a vitatott cikket.
Az írás szerzője, Lugosi Győző azonban jogsértőnek tartja a szolgáltató eljárását, és - további lépések kilátásba helyezése mellett - világossá tette, hogy ragaszkodik a honlap eredeti állapotának visszaállításához.
|