2006. szeptember 18., a Parlament elõtt

Móricz Simon

Fenn kell tartani a tüntetést, mert "azok" arra számítanak, hogy az emberek majd megunják az ácsorgást a téren, és hazamennek - többnyire ezt sulykolják a délutáni néhány száz főből álló csoportosulás előtt beszélő alkalmi szónokok. "Tisztelettel kérem a jelenlévőket, ne fáradjanak el" - mondja egy vékony alkatú hölgy. Bírni kell. A mikrofon kézről kézre jár, mindenki mond bele valamit. Alanyi költők verseket olvasnak fel, egy fiatalember belesül a Nemzeti dal harmadik versszakába, de a hallgatóság felmondja helyette a leckét. Valaki arra buzdít, hogy az összegyűltek alakítsanak forradalmi bizottságot, a következő hozzászóló azonban leinti, mondván, a nemzeti konzervatív oldalnak megvannak már a maga hiteles vezetői. A sajátos, Hyde Parkot idéző hangulatnak egyszerre csak szirénaszó vet véget. Zöld ruhás, copfos fiatalember kezében süvölt egy tekerővel hajtott készülék, hangja percekig betölti a teret.

- Icukám, ezt hallgasd meg, "ötvenhat" van a Kossuth téren - emeli a mobilját a magasba egy idősebb asszony.

A sziréna elhallgatása után a szónok megismétli, hogy akinek van telefonja, hívja ide a barátait, ismerőseit. Igaza van, kotorászik a táskájában egy asszony, vidéken hiába szimpatizálnak velünk, hiszen kormányt dönteni csak itt lehet. Ahhoz ide kell jönni Pestre. A felhívás meghallgatásra talál, a tér szélén szorgalmas mobilozók sétálgatnak fel s alá. Kár, hogy a szolgáltatók nem kínálnak kedvezményes forradalmi csomagot. Az üzenet mindenesetre terjed: "készüljetek...".

Az esti órákra több hat-hétezer ember gyűlt össze a Kossuth téren, s egyre hevesebben követelték a kormány lemondását. Néhány csoport áttörte a rendőri kordont, s egészen a Parlament falánál megépített védőkordonig hatolt.