Sajnos, csapatunk szétesett az első félidő vége felé. Olyannyira, hogy a legszívesebben hazamentem volna. Nem hagyott. Nagy nehezen mindketten bejutottunk az öltözőbe. Azt hittem, a csinos, maneken alkatú riporternő nagy feltűnést kelt, de jóformán rá se néztek. Minden szem az edzőn csüggött, aki a lehető legkevésbé válogatott szavakkal szapulta, ócsárolta őket. Szenvedélyes kitörésében semmirekellő, kibaltázott lókötőknek, tökfejeknek, trehány bandának barmolta őket - az előző év bajnokait... S az én szavaim finom eufemizmusok az ő, enyhén szólva trágár "értékeléséhez" képest. Még az első félidő hibáin túllépő új stratégia ismertetését is alaposan megtűzdelte hasonló trágárságokkal. "Meg se érdemeljük, hogy egyesületünk kibaszott színeit viseljük!" - terjesztette ki önmagára is lesújtó ítéletét.

Azt hittem, ez a szóözön az utolsó csepp, ez aztán végképp földhöz vágja, kinyírja az első félidő kudarcában már alaposan megtört csapatot.

De nem!

Összeszedték magukat! Szinte megtáltosodtak.

Ellenfeleik csak úgy kapkodták a fejüket.

Megérdemelt győzelem volt. Végül még az ellentábor szurkolói is megtapsolták őket.

Hogy ez mennyiben volt az edző érdeme?

Hát, szerintem leginkább az övé. Ha nem is teljesen.

Így ismertem fel, hogy az edző (vagy kapitány) ostorozó, fölrázó, a csapatát nagyobb erőfeszítésre buzdító beszéde - a "peptalk" - a szenvedélyes túlzások sokkoló műfaja. Az ilyenkor elhangzottakat nem szabad névértéken elfogadni, az adott helyzetből kiemelve értelmezni.

Megdöbbentett, hogy a csapatát hasonló módon új, a helyzethez szükséges stratégia elfogadására, odaadó végrehajtására biztató csapatkapitány-miniszterelnök (nem a nagyközönségnek szánt!) szavait majd mindenki szó szerint értelmezi. Hihetetlen például, hogy egyik legmegfontoltabb - igaz, a focihoz bevallottan nem értő, és talán más csapatsportokban sem otthonos - politikusunk még sosem hallott olyan kiszólásokat, mint "kurva fontos", "kurva jó", "kurvára szeretem", s ezért mintha erkölcsi minősítésnek tekintené a "kurva ország" kifejezést. Holott abban, igaz, a szleng, az argó eszközeivel, bizony a szenvedélyes hazaszeretet, az áldozatkészség szólal meg. Szokatlan retorikai szóösszetétel tízmillió ember színe előtt - na de ő csak saját, teremnyi csapatának szánta. Amelyben a világon senki sem érthette félre.

A kiszivárogtatott Gyurcsány-beszéd tehát nem szalonszöveg, hanem a maga nemében nagyszerű "peptalk" volt. Csak azok kifogásolhatják stílusát, erkölcsi hatását ("morális válság"), akik a műfajt nem ismerik, és teljesen elvonatkoztatnak attól, hogy a miniszterelnök szavai milyen szűk és zárt körben hangzottak el. Holott ez a szenvedélyes beszéd végre szembeszállt - és szembeszállásra buzdított - mindazzal, ami a rendszerváltás óta elbagatellizálta, elhallgatta, hazugságszőnyeg alá söpörte a valóságos gondokat-bajokat, problémákat. És ma is csak azok érthetik meg, akik hajlandók meghallani, hogy feltétlenül szakítani kell a múlt demagóg politikai felelőtlenségével.